Női vízi BL: a Padovával is ikszelt a Dunaújváros

Vágólapra másolva!
2022.12.10. 21:49
null
Fotó: Szabóné Zsedrovits/Dunaújvárosi Hírlap, archív
A magyar válogatott szélsője, Vályi Vanda mentett pontot az olasz Plebiscito Padovának a Dunaújváros ellen az A-csoport rangadóján, az UVSE, az Eger és az FTC vereséget szenvedett a női vízilabda Bajnokok Ligája szombati játéknapján.

 

A továbbjutás szempontjából kulcsfontosságú találkozót játszott a Dunaújváros a házigazda olasz Padovával a női vízilabda Bajnokok Ligája A-csoportjának második játéknapján. Mihók Attila együttese a péntek esti nyitányon Dobi Dorina vezérletével alaposan meglepte a négyes másik olasz együttesét, a rekordbajnok Orizzontét, amely egyszer sem vezetett a mérkőzésen, s végül a döntetlennek is örülhetett. Mivel a szerény játékerőt képviselő holland ZVL kilóg a kvartettből – lefelé –, a negyeddöntőbe kerülés a DFVE és két olasz riválisa között dől el.

Noha az esélyesebb vendéglátók kezdték jobban a szombat esti csoportrangadót, az újvárosiak nem hagyták magukat leszakítani, az első negyed végén pedig át is vették a vezetést. A folytatásban is fej fej mellett haladtak a felek, a ragyogó kapusteljesítményhez mindkét oldalon jó védekezés párosult. A harmadik játékrész derekán aztán a mérkőzésen először ellépett kettővel a Padova, de innen is visszakapaszkodott a Dunaújváros, sőt, fél perccel a vége előtt Garda Krisztina góljával ismét előnybe került. Győznie azonban ezúttal sem sikerült, a 7–7-es végeredményt a padovaiak magyar válogatott szélsője, Vályi Vanda állította be emberelőnyből.

A Dunaújvároshoz hasonlóan az UVSE is továbbjuthat még a csoportjából, annak ellenére, hogy pénteki győzelme után szombaton vereséget szenvedett a Hajós uszodában. A spanyol CE Mediterrani ellen a nagyszünetben még Benczur Márton együttese állt jobban, ám a harmadik negyedben fordított a rivális, amely végül 9–6-ra győzött. Az újpestiek vasárnap délelőtt ki-ki mérkőzést vívnak a legjobb nyolc közé kerülésért a hozzájuk hasonlóan három ponttal álló görög Glifadával.
Már biztosan búcsúzik az elitsorozattól, és az Eurokupában folytatja a Tigra-ZF-Eger és az FTC-Telekom is. A B-csoportban házigazda hevesiek már az első félidő után négygólos hátrányban voltak, s végül 14–9-es vereséget szenvedtek a spanyol Sabadell-től, míg a zöld-fehérek 16–8-ra kaptak ki a Keszthelyi Ritával felálló, szintén spanyol Matarótól.

VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NŐK, CSOPORTKÖR
A-csoport (Padova): Dunaújvárosi FVE–
Plebiscito Padova (olasz) 77 (32, 13, 11, 2–1). G: Garda, Horváth B., Mucsy 2-2, Sümegi, ill. Barzon 3, McKelvey, Vályi V. 2-2. Ekipe Orizzonte (olasz)–ZVL 1886 (holland) 21–4. Az állás: 1. Orizzonte 4 pont (32–15), 2. Padova 4 (21–13), 3. Dunaújváros 2, 4. ZVL 1886 0
B-csoport (Eger): Sabadell (spanyol)–Tigra-ZF-Eger 14–9 (2–3, 5–1, 4–2, 3–3). G: Ruíz 4, Van der Sloot 3, Casado, González 2-2, Forca, García, Ortíz, ill. Szilágyi D. 3, Parkes, Szellák 2-2, Borsi, Czigány. CN Mataró (spanyol)–FTC-Telekom 16–8 (6–2, 2–1, 6–3, 2–2). G: Espar 5, Van de Kraats 3, Avegno, Gual, Keszthelyi 2-2, Bertran, Sevenich, ill. Kuna 2, Farkas T., Leimeter, Máté Zs., Millot, Simon-Illés, Vosseberg. Az állás: 1. Mataró 6 (29–13), 2. Sabadell 6 (24–14), 3. FTC 0, 4. Eger 0
C-csoport (Hajós uszoda): CE Mediterrani (spanyol)–UVSE 9–6 (1–1, 2–3, 3–1, 3–1). G: Espar, Prats 2-2, Bakoc, Crespi, Crevier, Dalmases, Lizotte, ill. Peresztegi-Nagy 2, Faragó K., Hajdú K., Szegedi, Szücs G. NO Glifada (görög)–Ethnikosz (görög) 12–9. Az állás: 1. Mediterrani 6, 2. Glyfada 3 (21–19), 3. UVSE 3 (16–17) 4. Ethnikosz 0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik