Magyar remények – rajtol a férfi vízilabda BL!

LAKNER GÁBORLAKNER GÁBOR
Vágólapra másolva!
2019.10.08. 11:39
null
Vámos Márton szerint mindenki a címvédő FTC skalpjára vadászik majd (Fotó: Dömötör Csaba)
Az összes magyar résztvevő esélyes rá, hogy eljusson a végjátékig a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában, amelyben a Ferencváros a címvédés reményében ugrik medencébe.

Valójában a horvát Jadran Split és a görög Olympiakosz összecsapásával már el is kezdődött a férfi Bajnokok Ligája új idénye, amelyben három klubunk, a címvédő FTC-Telekom, a Szolnoki Dózsa és az egyéves kihagyás után visszatérő A-Híd OSC Újbuda szerepel a főtáblán.

A magyar ob I-en kívül egyedül a horvát bajnokság büszkélkedhet három csapattal, de amíg a mieink sorozatban már a negyedik éve szerepelnek maximális létszámmal, a horvátok csak a második évben tudják feltornászni háromra a létszámukat.

VARGA ZSOLT, AZ FTC EDZŐJE
„Le kell tennünk azt a terhet, hogy címvédők vagyunk, csak azzal szabad foglalkoznunk, hogyan nyerjük meg a következő meccset. A csoportunk némileg könnyebb, mint amelyikben legutóbb szerepeltünk, de a megerősödött OSC érkezésével ez is elég masszív nyolcas lett. Erősödött a Mladost is, a Recco nem gyengült, és a többieket sem becsüljük le. Ezzel együtt nyilván döntőbe szeretnénk jutni.”

Annak fényében még értékesebb ez a stabilitás, hogy az előző idényhez képest négy együttes is eltűnt a főtábláról, és mindegyikük távolléte anyagi okokkal magyarázható. A legutóbbi nyolcas döntőt is megjáró két olasz együttes, a BPM SM Busto Arsizio (leánykori nevén Verona) és a Brescia, az orosz Dinamo Moszkva és a román Steaua Bucuresti sem tudta vagy akarta vállalni az idei főtáblás szereplést.

A helyükre kerülő csapatok közül az Eurokupa-győztes francia Marseille-t és a spanyol Terrassát leírni ugyan nem szabad, de aligha tartoznak az élcsapatok közé, az orosz Kazany és a grúz Tbiliszi pedig inkább lesz csapategységet építő, ugyanakkor a kasszát ürítő utazási célpont, mint valós ellenfél. Így aztán azon csapatoknak, amelyekben az anyagi stabilitás, a jól összerakott játékoskeret és a megfelelő minőségű szakmai munka ötvöződik, jóval könnyebb lesz a nyolcas fináléba jutás, mint eddig volt.

VAD LAJOS, AZ OSC EDZŐJE
„Szerencsésebb helyzetben vagyunk, mintha a másik csoportban kellene játszani az Olympiakosz, a Barceloneta, a Jug Dubrovnik és a Szolnok társaságában, az a nyolcas meglehetősen kemény és kiegyensúlyozott... A B-csoportban egyértelműen nagyobb sanszunk van a nyolcas döntőbe jutásra, ezzel pedig élni is szeretnénk.”

Még az sem elképzelhetetlen, hogy mindhárom magyar klub eléri a „final eightet”, bár mindegyiküknek más miatt lesz kicsit nehezebb a dolga.

A Szolnok első ránézésre erősebb csoportba került, több a közvetlen rivális a fináléba jutásért.

Az OSC-nek az Eurokupában töltött idény után vissza kell rázódnia a BLbe, ráadásul a balul sikerült elődöntős párharc is ott lebeg intő jelként.

Az előző szezonban minden sorozatot megnyerő FTC helyzetét pedig Vámos Márton foglalta össze a legtalálóbban: „Mivel címvédők vagyunk, nagyobb nyomás lesz rajtunk, mert mindenki minket akar megverni – ehhez kell majd felnőnünk.”

De beszéljünk inkább arról, miért sikerülhet elérni a végjátékot!

ZSIVKO GOCICS, A SZOLNOK EDZŐJE
„Nagyon erős csoportba kerültünk, de természetesen van esélyünk a nyolcas döntőbe jutásra. Ehhez azonban sokkal jobban oda kell figyelnünk a rajtra, mint legutóbb... Nem szabad pontokat veszítenünk a sorozat elején, mert a végén súlyos következményei lehetnek – mint ahogy az előző idényben is történt.”

Az FTC kerete a görög Janisz Fundulisz, a kanadai Nicolas Constantin-Bicari és Zalánki Gergő leigazolásával talán még a tavalyi, Bajnokok Ligája-győztesnél is erősebb, ráadásul már mindenkinek van BLrutinja (is).

Az OSC együtt tartotta a bridgádot, és megerősítette a világklasszis szerb Andrija Prlainoviccsal, aki nyilvánvalóan szintlépést jelent.

A Szolnok pedig ugyan átalakult, de azért a szerb Zsivko Gocics vezetőedző személyes kapcsolatait is kihasználva csak leakasztott öt honfi társ válogatottat – a legnagyobb fogás közülük a veterán center, Dusko Pijeltovics lehet –, ráadásul a Bajnokok Ligájában mind az öten játszhatnak egyszerre, így a Dózsa sem tűnik gyengének...

Az más kérdés, hogy mindezt a vízben is bizonyítani kell.

 

VARGA DÉNES, AZ FTC-TELEKOM CSAPATKAPITÁNYA: A KIHÍVÁS ADVA VAN, A KÖRÜLMÉNYEK NEM ANNYIRA

– A nyáron történt némi vérfrissítés, milyenek az első benyomásai az új társakról?

TUDNIVALÓK
A Bajnokok Ligája főtáblájának 16 csapatát két 8-as csoportba sorolták, minden csapat kétszer játszik egymással. A május végéig eltartó 14 fordulót követően a csoportok első négy-négy helyezettje jut be a sorozat nyolcas döntőjébe. A „final eight” házigazdája, a Pro Recco a végső helyezésétől függetlenül ott lesz a végjátékban, de az olasz sztárcsapat a saját jogán is kivívná a szereplést, így az előző idénnyel ellentétben (amikor a gyengélkedő Hannover mellett csak az első három jutott tovább a B-csoportból) ez technikai kérdés. Újdonság, hogy különböző napokon rendezik meg a csoportmérkőzéseket, az első hét fordulóban az A-csoportban kedd és péntek a játéknap, míg a B-csoportban szerdán és szombaton ugranak medencébe a csapatok – a nyolcadik fordulótól megfordul a sorrend. A LEN részéről elvárás a 19 órás a 20.30 órás kezdés, így meg kell barátkoznunk ezzel a két időponttal.

– Jó szellemiségű és képességű játékosokkal erősítettünk. Korábban játszottam már együtt a távozó Sztefan Mitroviccsal az én oldalamon, így nem volt baj abból, ha kimaradtam egy-egy meccsről, megvolt köztünk az összhang. Janisz Fundulisszal ezt még ki kell alakítanunk a kapásoldalon, de bízom benne, hamar menni fog.

– Nehezebb vagy könnyebb dolguk lesz címvédőként?
– Igyekszem nem foglalkozni ezzel a kérdéssel, más dolgok amúgy is jobban megnehezítik a dolgunkat, például a januári Európa-bajnokság vagy az esetleges olimpiai kvalifikációs torna. Nagyon sűrű a program, az foglalkoztat inkább, hogyan tudjuk kezelni ezt a helyzetet.

– Az előző idényben remek formában játszott. Jelenleg hogy érzi magát?
– Jó állapotban, bízom benne, hogy tudom folytatni a játékot, ami megszakadt a nyári világbajnokságon, az Új-Zéland elleni meccsen. A kihívás adva van, a körülmények nem annyira, és itt visszatérnék arra, hogy több meccsünk van... Emlékszem, tavaly novemberben játszottam az első bajnoki meccsemet, ehhez képest most október elején már kettőn is túl vagyok. Ebből is látszik, van min dolgozni.

CSEH SÁNDOR, BL-GYŐZTES EDZŐ: MINDHÁROM MAGYAR CSAPATNAK JÓ ESÉLYE VAN

„Mindhárom magyar csapatnak jó esélye van a nyolcas döntő elérésére, annál is inkább, mert jelentősen meggyengült a középmezőny. A Ferencváros erejét nem kell ecsetelni, az OSC évről évre folyamatosan lép előre, és a Szolnokot is tizenegy magyar és szerb válogatott játékos alkotja. Az előző idényben elkövetett hibákból azonban tanulniuk kell a csapatoknak, még akkor is, ha a Fradi esetében ezek nem veszélyeztették a nyolcas döntős szereplést. Fontos lesz, hogy az első három-négy fordulóban mindegyik klubunk jó alapot teremtsen magának, és egy később becsúszó vereség vagy érkező hullámvölgy ne legyen végzetes. A sorsolás ebből a szempontból kedvező, mindannyian verhető ellenféllel találkoznak az első fordulóban. Az OSC-nek lehet a legnehezebb dolga az erősödő és az értesülések szerint jól játszó Mladost Zagreb ellen, de odahaza megoldja a feladatot. A Szolnok a mezőny egyik leggyengébb csapatát, a Szintyez Kazanyt fogadja, és bár a Hannoverre kíváncsi leszek, nem a Ferencváros ellen mutatja meg, hogy több van benne, mint amit legutóbb láttunk tőle...”

AZ 1. FORDULÓ PROGRAMJA
A-CSOPORT

Jadran Split–Olympiakosz8–17
Kedd
19.00 Spandau–Barceloneta
19.00 Szolnok–Szintyez Kazany
19.00 Jadran Herceg Novi–Jug Dubrovnik
B-CSOPORT
Szerda

19.00 FTC–Havvoner
20.30 Terrassa–Dinamo Tibliszi
20.30 OSC–Mladost Zagreb
20.30 Marseille–Pro Recco

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik