Könnyed egri győzelem Hannoverben

Vágólapra másolva!
2013.01.23. 22:00
null
Semannak és az Egernek nem sokat kellett izgulnia (Fotó: MTI - archív)
Az Eger 13–4-re győzött Hannoverben a férfi vízilabda Bajnokok Ligája A-csoportjának 8. fordulójában. A német együttes két és fél negyeden át jól tartotta magát, ezután azonban kiütközött a tudáskülönbség.

Kevin Graham a kanadai válogatottal készül, így helyette Zalánki Gergő öltözhetett be a Hannover elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésre. Persze a magyar csapat egyértelműen nagyobb játékerőt képvisel a németeknél, így Graham hiánya elméletileg nem jelenthetett problémát.

Az első negyedben ennek ellenére még akadozott az egri gépezet. A németek fegyelmezetten védekeztek, rendre visszazártak. Lőrincz Bálint két góljának köszönhetően azért az Eger 2–1-es vezetésével vonulhattak az első szünetre a játékosok.

Aztán a második negyedben már hatékonyabb volt az egri csapat, annak ellenére, hogy a Hannover még mindig feltűnően jól védekezett, ellenben a támadásai veszélytelenek voltak. Bátori duplája után már 5–1-re vezetett Gerendás György együttese.

A harmadik játékrész aztán két német góllal kezdődött, ami után kissé meglepő eredmény, 5–3-as egri vezetés állt az eredményjelzőn. A néhány száz hazai drukker azonban csak eddig reménykedhetett, egy háromgólos rohammal az Eger végleg lerendezte a találkozó sorsát.

A végére teljesen elfáradó Hannovert aztán megszórta az Eger, amely így 13–4-re győzött a lelkesen küzdő németek ellen.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-CSOPORT, 8. FORDULÓ
HANNOVER (NÉMET)–ZF-EGER 4–13 (1–2, 0–3, 2–3, 1–5)
Hannover, 300 néző. V: Vlasic (horvát), Rovida (olasz)
HANNOVER: Kong – Pickert 1, Haarstick, Immermann 1, Bitter 1, Polverino, Tóth B. 1. Cs: Hermann, Schwarz, Taplick. Edző: Karsten Seehafer
EGER: Szécsi – Kovács G. 1, Salamon 1, Bundschuh 1, Seman 1, Lőrincz 3, Chilkó. Cs: Gerritse, Bátori 3, Gór-Nagy 1, Mezei, Zalánki 2. Edző: Gerendás György
A csoport további mérkőzésein: Volgograd–Tbiliszi 12–6, Schuurman–Vouliagmeni 3–15
AZ ÁLLÁS
1. Vuliagmeni (görög) 8 7 1 107–42 +65 21
2. Volgograd (orosz) 8 7 1 93–50 +43 21
3. EGER 8 6 2 111–54 +57 18
4. Schuurman (holland) 8 2 6 48–98 –50 6
5. Hannover (német) 8 1 1 6 37–88 –51 4
6. Tbiliszi (grúz) 8 1 7 47–111 –64 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik