Kiss Gergely a Vasasnál folytatja (Fotó: Mirkó István)

Mint a múlt héten beszámoltunk róla, a Vasas Varga Dániel, Varga Dénes, Kis Gábor és Hosnyánszky Norbert távozása után az együttes keretének megerősítésén kezdett dolgozni, és – ahogy azt sejteni lehetett – Kiss Gergelyt sikerült is átigazolni.

„Eldőlt a kérdés a jövőmről, a következő két szezonra megállapodtam a Vasas csapatával. Két, sikeresnek mondható kotori év után végre újra hazai színekben játszhatok” – olvasható Kiss hivatalos honlapján a hír, amelyet a Vasas internetes oldala is megerősített.

„A Primorac csapatától, szurkolóitól egyaránt felejthetetlen emlékeket kaptam, és mondhatom, hogy az egész város velünk volt nemcsak fényes sikereink, hanem vereségeink alkalmával is. Most viszont a nyári feltöltődéssel megkezdődik egy új korszak, amelyben a Vasas játékosaként szeretnék minél több szép élmény részese lenni.”

Kiss Gergely a Nemzeti Sportnak elmondta, a nyáron megműtik a térdét, amelyben levált egy porcdarab, de a szezon kezdetére már egészésges lesz.

Mint ismeretes, a Varga fivérek a horvát bajnokságban középcsapatnak számító Primorjéhez igazoltak, míg Kis Gábor és Hosnyánszky Norbert viharos körülmények között az Egerhez szerződött.

Korábban az is felvetődött, hogy Steinmetz Ádám, a Kotor másik magyarja is a Vasashoz kerül, de a játékos úgy nyilatkozott, nem hagyja el a montenegrói együttest.