Férfi vízi ob I: fölényes szolnoki győzelem az UVSE ellen

L. G.L. G.
Vágólapra másolva!
2021.03.11. 14:56
null
Könnyed Szolnok-siker született (Fotó: Lang Róbert)
Az éllovas Szolnok fölényes, 11 gólos győzelmet aratott az UVSE felett a férfi vízilabda ob I alapszakaszának csütörtöki mérkőzésén.

 

Meglehetősen ritkán fordul elő az élvonalbeli férfibajnokságban, hogy két nap alatt két meccset játszanak a csapatok, az UVSE és a Szolnok mégis úgy döntött, kipróbálja ezt a műfajt. A mérkőzést a jövő szerdai fordulóból hozták előre, azon a napon ugyanis a szolnokiaknak Kragujevácban van jelenésük az Eurokupa negyeddöntőjének első mérkőzésén.

A Dózsa ráadásul meg sem izzadt a szerdai bajnokiján, hiszen 20–5-re nyert Tatabányán, így aztán a felkészülésébe gond nélkül belefért a duplázás. Az UVSE Pécsről tért haza fontos három ponttal éjféltájt, a kék-sárgák ennek ellenére örültek a csütörtöki mérkőzésnek, mert a rutinos játékosok többségét pihentetve kitűnő ellenféllel szemben készülhettek a legrangosabb utánpótlás-sorozat, a Komjádi-kupa négyes döntőjére.

Afelől ne legyenek kétségeink, hogy ha mindkét csapat teljes létszámmal áll ki, akkor is a Szolnok nyer, esetleg annyival beljebb lett volna az UVSE, hogy nem tizenegy góllal marad alul. Vincze Balázs együttese jól kezdett, 2–0 után aztán ritmust váltott a Szolnok, amely úgy is tele volt válogatottakkal, hogy Nagy Viktor és Kovács Gergő el sem utazott a mérkőzésre. A Dózsa lendülete csupán a záró negyedre hagyott alább, így megállt 19 lőtt gólnál – a lélektani határt jelentő húszat nem sikerült áttörni, mert a szokottnál is fiatalabb UVSE-nek volt tartása. A Szolnok 19–8-ra nyert, különösebb panasza pedig egyik edzőnek sem volt a meccs után.

Mellesleg, ez is ritkán fordul elő.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
UVSE-HUNGUEST HOTELS–SZOLNOKI DÓZSA 8–19 (2–5, 3–6, 2–6, 1–2)
Komjádi uszoda,
zárt kapuk mögött. V: Petik A., Kovács S.
UVSE: Prágay – Kardos A. 1, Vigvári Vince 2, Bencz, Eppel, BELÉNYESI 2, Lehoczky 1. Csere: Molnár E., Seeler, Hegedűs Cs. 1, Szieben, Aranyi M. 1. Edző: Vincze Balázs
SZOLNOK: BÁNYAI – DRASOVICS 3, NAGY ÁDÁM 3, Jansik D. 1, D. Pijetlovics 2, F. Filipovics 1, Angyal 1. Csere: Hörömpő (kapus), Schmölcz 1, Dőry, KONARIK 4, Szeghalmi 2, Teleki 1, Melkuhn. Edző: Zsivko Gocics
Gól – emberelőnyből: 6/4, ill. 5/3
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 2/2
Kipontozódott: Seeler (17. p.)
MESTERMÉRLEG
Vincze Balázs:
– Ezúttal a Komjádi-kupás csapatunkkal álltunk ki, ami nem tiszteletlenség volt a Szolnokkal szemben, hanem szerettem volna, ha a játékosok a közelgő négyes döntő előtt megérzik, milyen sebesség, erő és gondolkodás kell ahhoz, hogy eredményes vízilabdát lehessen játszani. Örülök, hogy a kezdésünk felbosszantotta az ellenfelet, utána olyan üzemmódba kapcsolt a Szolnok, amit a jelenlegi csapatunk nem tud lereagálni, de megélni és tanulni belőle igen.
Zsivko Gocics: – Mindig nehéz az UVSE ellen játszani, mert hiába fiatalok és rutintalanok a játékosok, mennek előre, gyorsak, és tudnak is vízilabdázni. Ezúttal gyorsan kijött a két csapat közötti kvalitásbeli különbség, az első két-három percet leszámítva magabiztosak voltunk, aminek nagyon örülök. Összességében elégedett vagyok, mindent megvalósítottunk, amit szerettünk volna.

AZ ÁLLÁS
1. Szolnoki Dózsa 22 21 1 341–164 +177 64
2. OSC Újbuda 21 19 1 1 314–150 +164 58
3. FTC-Telekom 21 18 3 324–172 +152 54
4. A-Híd VasasPlaket 21 15 1 5 236–158 +78 46
5. BVSC Zugló 21 14 2 5 272–186 +86 44
6. ZF-Eger 21 11 3 7 219–209 +10 36
7. Budapesti Honvéd SE 21 11 2 8 225–201 +24 35
8. UVSE Hunguest Hotels 22 10 3 9 205–227 –22 33
9. Kaposvári VK 21 8 13 201–279 –78 24
10. Metalcom Szentes 21 7 2 12 178–254 –76 23
11. PVSK-Mecsek Füszért 21 6 4 11 198–220 –22 22
12. PannErgy-Miskolc 21 6 4 11 200–244 –44 22
13. Szegedi VE 21 5 2 14 184–249 –65 17
14. Debreceni VSE 21 2 1 18 165–296 –131 7
15. Tatabányai VSE 21 2 19 153–299 –146 6
16. KSI SE 21 1 20 206–313 –107 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik