Férfi vízilabda ob I: Debrecenben nyert a Miskolc

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2020.10.30. 13:47
null
Vendéggyőzelem született Debrecenben (Fotó: Balogh László)
A Miskolc négy góllal nyert a Debrecen vendégeként a férfi vízilabda ob I 9. fordulójából bepótolt mérkőzésén.

 

E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I
A 9. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
DEBRECENI VSE
PANNERGY-MISKOLCI VLC 8–12 (1–3, 1–3, 3–4, 3–2)
Debrecen, 150néző.Vezette:Kun Gy., Tóth S.
DEBRECEN:Kósik – MACSI M.2,Oltean, Süveges2,Smitula, MACSI P.2,Zsilák1. Csere:Nagy N. I., Takács K., Krasznai1,Bodoróczki, Stefanidesz, Pethe. Edző:Miroszlav Bajin
MISKOLC:HOFERICA – Fried1,HORNYÁK O.2,BIROS B.3,Magyar M.2,Vismeg B.1,Vismeg Zs.1. Csere:BERKI2,Méhész, Szilágyi E. Edző:Kis István
Gól – emberelőnyből:9/2, ill. 3/1
Gól – ötméteresből:–, ill. 2/1
Kipontozódott:Vismeg Zs. (32.p.)
Piros lap:Kis István (30.p.)
MESTERMÉRLEG
Miroszlav Bajin:– Nagyon csalódott vagyok. Olyan szituációkból kaptunk gólokat, amelyekre készültünk, és ráadásul még pontatlanok is voltunk elöl. Épp az ellenkezőjét csináltuk annak, amit megbeszéltünk, pedig a jelenlegi Miskolc ellen jobb eredményt vártam.
Popovics Miklós (másodedző):– Amit elterveztünk, azt sikerült megvalósítanunk. Három pontért érkeztünk Debrecenbe, és meg is szereztük. Nehéz lesz a közeljövő, de ez a győzelem is erőt adhat a folytatáshoz.

Később játszották
A 8. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS

Metalcom Szentes–FTC-Telekom Waterpolo 6–21 (2–7, 2–4, 1–6, 1–4)

AZ ÁLLÁS
1. Szolnoki Dózsa 10 10 148–71 +77 30
2. FTC-Telekom 9 9 154–68 +86 27
3. A-Híd VasasPlaket 8 6 1 1 94–57 +37 19
4. ZF-Eger 10 5 2 3 107–90 +17 17
5. OSC Újbuda 7 5 1 1 102–45 +57 16
6. UVSE Hunguest Hotels 9 5 1 3 91–88 +3 16
7. PVSK-Mecsek Füszért 9 4 2 3 95–93 +2 14
8. BVSC Zugló 7 4 1 2 96–73 +23 13
9. PannErgy-Miskolc 7 3 1 3 62–80 –18 10
10. Budapesti Honvéd SE 6 3 3 61–58 +3 9
11. Metalcom Szentes 5 1 1 3 37–60 –23 4
12. Szegedi VE 7 1 1 5 57–93 –36 4
13. Kaposvári VK 6 1 5 47–89 –42 3
14. Debreceni VSE 9 1 8 65–136 –71 1
15. KSI SE 9 9 95–146 –51 0
16. Tatabányai VSE 8 8 45–109 –64 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik