Férfi vízilabda ob I: az Újbuda és a Miskolc is biztos győzelmet aratott

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2019.09.07. 20:45
null
Szolnoki ostrom alatt a szegedi kapu (Fotó: Török Attila)
Szombat délután a férfi vízilabda ob I 2. fordulójában a Szolnoki Dózsa 12–8-ra felülmúlta a Szegedet, az Újbuda már az első negyedben négy góllal vezetett a Kaposvárral szemben, és Edoardo Manzi öt góljával a Miskolc is győzött. A 9. forduló előrehozott meccsén a Honvéd idegenben nyert az AVUS ellen 11–9-re.


A Szeged nagyot küzdött az esélyesebb Szolnok ellen, azonban nem sikerült kicsikarnia a győzelmet – még Nikola Bogdanovics négy gólja sem volt elég a sikerhez. A hazaiaknál Bátori Bence, Szatmári Kristóf József és Radomir Drasovics is mesterhármasig jutott. A Szolnok végül 12–8-ra diadalmaskodott, és továbbra is százszázalékos, míg a szegediek két kör után nyeretlenek.

Az AVUS és a Honvéd szoros meccset vívott egymással, a mérkőzés csak a negyedik negyedben dőlt el a vendégek javára – három felvonás után 6–6 volt az eredmény, az utolsó játékrészt azonban 5–3-ra megnyerte a Honvéd, így 11–9-re győzött is. A hazaiaknál Marnitz Gergő és Ekler Bendegúz egyaránt három gólt lőtt, ám ez is kevésnek bizonyult.

Már egy félidő után 8–3-ra vezetett a BVSC Zugló a Szentes ellen. A második játékrészben az előnyét nem növelte ugyan, de nem is engedte ki a kezéből – a végeredmény 12–7 a hazai csapatnak.

Az Eger szinte lemásolta a Szolnok sikerét – hazai pályán győzött 12–8-ra a Vasas ellen. Nikola Murisics négy, Angelosz Vlahopulosz pedig öt gólig jutott.

Akárcsak az egriek görög vízilabdázója, a Miskolc olasz játékosa, Edoardo Manzi is öt találatot szerzett – vezérletével a PannErgy Miskolc 13–9-re megverte a PVSK-Mecsek Füszért együttesét. A mérkőzés sokáig szoros volt, a harmadik negyedben azonban elhúzott ellenfelétől a miskolci csapat.

Második bajnokiját is behúzta az Újbuda, 12–6-ra legyőzte a Kaposvárt. A fővárosi csapat már az első szakaszban négygólos előnyt szerzett magának, a félidőben pedig ki is alakult a hatgólos különbség. A vendégek csak a negyedik negyedet nyerték meg, azt is csupán egy góllal.

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ALAPSZAKASZ
2. FORDULÓ
A-CSOPORT

SZOLNOKI DÓZSA–SZEGEDI FVCS 12–8 (3–2, 4–2, 3–1, 2–3)
Szolnok, 300
néző. V: Marnitz M., Tordai
SZOLNOK:
NAGY V. – Jansik D., BÁTORI 3, DRASOVICS 3, Lazics, Angyal, V. Rasovics
Csere:
Dőry, Schmölcz, Várnai, SZATMÁRI 3, Teleki 1, Szeghalmi 2
Edző:
Zsivko Gocics
SZEGED:
MOLNÁR D. – BOGDANOVICS 4, BOROS 2, Farkas K., Foszkolosz 1, Somlai, Berki R. 1
Csere:
Szedmák, Bicskei, Zsigri, Börcsök, Lihotzky D., Blank
Edző:
Szabó Zoltán
Gól – emberelőnyből:
12/5, ill. 12/3
Gól – ötméteresből:
1/1, ill. 3/3
Kipontozódott:
Dőry (17. p.), Szeghalmi (23. p.), Teleki (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Zsivko Gocics: –
Nem véletlen, hogy a szegedi együttes eddig is sok gólt lőtt a mérkőzéseken, remek a játéka és a hozzáállása. Mi kemény edzésmunkából jövünk, de még mindig az építkezés stádiumában vagyunk, igyekszünk majd formába lendülni.
Szabó Zoltán: –
Elismerésem a csapatomnak, hogy a Magyar Kupa után a bajnokságban a Ferencváros és a Szolnok ellen is helytállt, ami reménykeltő és önbizalom-növelő. A srácok megértették, hogy mit kértem, és igyekeztek azt teljesíteni.

PANNERGY-MISKOLCI VLC–PÉCSI VSK-MECSEK FÜSZÉRT 13–9 (4–4, 1–0, 4–1, 4–4)
Miskolc, 300
néző. V: Kovács Cs. T., Csanádi
MISKOLC: CSOMA – NAGY Á. 2, Lőrincz 1, Milicsics 1, Vadovics V., Misics, Sztojanovics 2
Csere: Banicsevics, Hornyák, MANZI 5, BEDŐ 2
Edző: Vidumanszky László
PÉCS: Józsa – Horváth Zs., Csaba M. 1, CSACSOVSZKY A. 2, Chilkó 1, KOLOZSI 2, Rakonjac 1
Csere: Barát (kapus), Zerinváriy 1, Turnai A., Gál D. 1, Kiss K.
Edző: Lukács Gergely
Gól – emberelőnyből: 12/3, ill. 10/2
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 1/1
Kipontozódott: Vadovics V. (26. p.), Kiss K. (28. p.)
Kiállítva (végleg, cserével): Józsa (23. p.)
MESTERMÉRLEG
Vidumanszky László: – Kiváló mérkőzést játszottunk, az első hazai bajnokin két negyedben azt kaptam a csapatomtól, amire számítottam. A pécsieket is dicséret illeti, mert bizonyítottak, egy percig sem adták fel, és igazolták, hogy veszélyes együttest alkotnak. A gólokat gyors bejátszásokból kaptuk, ezeket a hibákat ki kell javítani, és fontos a közelgő nemzetközi fellépésre koncentrálnunk.
Lukács Gergely: – Jó volt a játék, nagyszerűen teljesített mindkét csapat, sok munkát fektettünk a mérkőzésbe. Nem vallottunk szégyent, végig pariban tudtunk maradni. Kiadtuk magunkból, ami bennük volt, de hiába szeret álmodni az ember, sebességben még nem tartunk ott, ahol a miskolciak. A hazaiak a harmadik negyedben eldöntötték a meccset, ám az alapjátékunkra és a tartásunkra büszkék lehetünk.

B-CSOPORT

ZF-EGER–VASASPLAKET 12–8 (4–2, 3–2, 3–1, 2–3)
Eger, 400
néző. V: Füzesi Zs., Kovács S.
EGER: KARDOS G. – Sz. Rasovics 1, Baksa B. 1, Sánta, Lukács D., VLAHOPULOSZ 5, Gyárfás 1
Csere: Decker Á., MURISICS 4, Kürti, Csacsovszky E., Magyar, Sári
Edző: Dabrowski Norbert
VASAS: Dévai – Kiss B. 1, Miklós L., Simon H., Bencz, Halek, Hegedüs G.
Csere: TÖRÖK B. 3, SÉLLEY-RAUSCHER 3, Bóbis B. 1, Takács B., Vogel Simon, Trombitás
Edző: Bóbis Máté
Gól – emberelőnyből: 13/6, ill. 11/4
Gól – kettős emberelőnyből: 2/0, ill. –
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 3/2
Kipontozódott: Kiss B. (24. p.), Takács B. (27. p.), Lukács D. (28. p.), Bóbis B. (30. p.), Decker Á. (32. p.), Hegedüs G. (32. p.), Simon H. (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Dabrowski Norbert: – Az egyik szemem sír, a másik nevet. Nem forgott veszélyben a győzelmünk. Reális a végeredmény, annak örülök, hogy voltak jó egyéni teljesítmények. Ez a meccs is azt igazolta, hogy egyre kiegyenlítettebb lesz a bajnokság. Azért sír a szemem, mert az új szabályokhoz való alkalmazkodás minden szereplőnek nehéz feladat.
Bóbis Máté: – Számszerűen nézve a végeredményt elégedett lehetnék, mégsem vagyok az. Hamar kinyílt a mérkőzés, sok mindent át kell értékelni. Káosz volt a találkozó, a rutinosabb és higgadtabb Eger megérdemelten nyert. Taktikailag még nyers a játékunk, változtatnunk kell a jövőben.

BVSC-ZUGLÓ-MKB-EUROLEASING–METALCOM-SZENTES 12–7 (3–1, 5–2, 2–2, 2–2)
Laky uszoda, 300
néző. V: Kun Gy., Várkonyi G.
BVSC: Györke – Sugár, Mészáros Cs., Pásztor 2, KOVÁCS P. 1, CSAPÓ M. 3, SZABÓ BENDEGÚZ 3
Csere: Czigány K. 1, Ágh 1, Lajkó 1, Tanczer, Létay, Mladoniczky
Edző: Szűcs Levente
SZENTES: Meixner – Somogyi B., Baszara 2, NAGY M. 2, Vörös, Pellei F. 1, Hriszoszpatisz 1
Csere:
Kókai, Hegedűs B., Bozó, Pellei K., Mátyók 1, Gergelyfi
Edző: Pellei Csaba
Gól – emberelőnyből: 5/3, ill. 8/2
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
MESTERMÉRLEG
Szűcs Levente: – Éreztem, hogy frissebbek vagyunk, mint a Szentes, és ez a győzelem kulcsa lehet. Néhány szituációban szerencsések voltunk védekezésben, viszont támadásban végre mi szereztük vissza a kipattanókat, és ez eddig nem volt jellemző ránk. Ráadásul lőttünk három-négy olyan gólt, ami kívülről könnyűnek tűnt.
Pellei Csaba: – Teljesen megérdemelten nyert a BVSC, sajnos edzőmeccs jellege lett a mérkőzésnek. Szerencsénk sem volt, több helyzetben sem hozzánk pattant a labda, de az az igazság, hogy elfáradtunk az Eger elleni találkozót követően. Nem a vereség zavar leginkább, hanem az, hogy elkezdtünk egyénieskedni, ami nem fordulhat elő még egyszer.

A-HÍD OSC ÚJBUDA–KAPOSVÁRI VK 12–6 (4–0, 4–2, 3–2, 1–2)
Nyéki uszoda, 150
néző. V: Homonnai, Ercse
OSC: B. MITROVICS – MANHERCZ K. 3, ERDÉLYI 3, Randjelovics, Ubovics 1, Kovács Gergő 1, Drasko Brguljan 2
Csere: Salamon, Seman, Tóth M. 1, Bundschuh, Szabó Balázs, Burián 1
Edző: Vad Lajos
KAPOSVÁR: Csiszár – Dobos 1, ifj. Berta J. 1, Kovács O., Baj, Giga, Mijic
Csere: Paunovics, Németh L., Vindisch 2, Juhász-Szelei, Akszentijevics, BIROS B. 2
Edző: Surányi László
Gól – emberelőnyből: 11/4, ill. 8/2
Gól – ötméteresből: 5/4, ill. –
Kipontozódott: Kovács O. (18. p.), Juhász-Szelei (19. p.)
MESTERMÉRLEG
Vad Lajos: – Kértem a fiúktól, hogy ne vegyék félvállról a mérkőzést, és szerencsére szívvel-lélekkel vízilabdáztunk. Jól kezdtünk, s bár a cserék után már kevesebb helyzetet sikerült értékesítenünk, összességében elégedett lehetek a csapat teljesítményével.
Surányi László: – Nekünk a tisztes helytállás volt a cél, amit elértünk. A hazaiak parádés védekezésére ezúttal nem találtuk meg az ellenszert, de így is büszke lehetek a fiúkra.

9. FORDULÓ
B-CSOPORT

AVUS SZOMBATHELY–BUDAPESTI HONVÉD SE 9–11 (0–1, 3–2, 3–3, 3–5)
Szombathely, 150
néző. V: Csizmadia Zs., Tóth I.
AVUS: Horváth A. – Irmes P. 1, EKLER 3, Jovanovic 1, Turnai B., MARNITZ 3, Takács J.
Csere: Polovic, Szabó I Bence 1, Szőke B., Szőke Sz., Sági, Hajmási
Edző: Matajsz Márk
HONVÉD: Decker A. – Kardos A. 1, FÜLÖP 2, SZIVÓS 2, Szirányi, Juhász Zs., MANHERCZ Á. 2
Csere: Lukács Á., Tóth Gy. 2, Illés S., Simon R. 1, Fejős 1
Edző: Merész András
Gól – emberelőnyből: 10/4, ill. 11/4
Gól – ötméteresből: –, ill., 3/2
MESTERMÉRLEG
Matajsz Márk: – Miképp az előző fordulóban a BVSC-vel, a Honvéd ellen is nagy csatát vívtunk. Az első játékrészben jól játszottunk, de sajnos a végére mentálisan elfáradtunk.
Merész András: – Tudtuk, hogy nagyon nehéz, darálós mérkőzésre számíthatunk Szombathelyen. Ez beigazolódott, nagyot küzdöttünk, úgy érzem, hogy megérdemelten nyertünk.

KÉSŐBB
A-CSOPORT
Szeptember 13.

19.15: Debreceni VSE–Tatabánya

KORÁBBAN
A-CSOPORT
Szeptember 6.

FTC-Telekom–UVSE 18–9

AZ ÁLLÁS
A-CSOPORT
1. FTC Telekom 2 2 38–20 18 6
2. PannErgy Miskolci VLC 2 2 30–13 17 6
3. Szolnoki Dózsa 2 2 24–17 7 6
4. UVSE 2 1 1 21–25 –4 3
5. Debreceni VSE 1 1 7–12 –5 0
6. PVSK-Mecsek Füszért 2 2 18–25 –7 0
7. Szeged 2 2 19–32 –13 0
8. Tatabánya 1 1 4–17 –13 0
B-CSOPORT
1. A-Híd OSC Újbuda 2 2 24–11 13 6
2. Budapesti Honvéd SE 2 2 23–15 8 6
3. BVSC-Zugló 2 2 26–19 7 6
4. ZF-Eger 2 1 1 23–19 4 4
5. Metalcom Szentes 2 1 1 18–23 –5 1
6. AVUS Szombathely 2 2 21–25 –4 0
7. VasasPlaket 2 2 13–24 –11 0
8. Kaposvári VK 2 2 12–24 –12 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik