Férfi vízilabda ob I: az OSC tíz játékosa koronavírusos

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.03. 08:49
null
Az OSC-nél nem mondtak le arról, hogy ott legyenek a Magyar Kupa végjátékánál (Fotó: Balogh László)
Az OSC férfi vízilabdacsapatánál tíz személy koronavírus-tesztje pozitív eredményt hozott.

Az együttes honlapján megjelent közlemény szerint az augusztusi Magyar Kupa-döntőt követő vizsgálatok során a csapatból senki sem volt fertőzött. Az augusztus 29-i bajnoki rajt előtt viszont több játékosnak is egészségügyi problémái voltak, akiket elkülönítettek, a szövetség pedig elhalasztotta a gárda aktuális mérkőzését. Az ezt követő újabb, teljes keretet és stábot érintő tesztelések tíz esetben kimutatták a koronavírust.

„Mindenki izoláltan várja a hatóságok iránymutatását. A klub a napokban fertőtlenítette az uszodát, így a létesítmény működése megoldott. A negatív eredményű játékosok még két szűrésen vesznek majd részt, a pozitív eredményt produkáló sportolóink a hatósági protokollt követve tartják be a karantént, és térnek majd vissza” – írta tájékoztatásában a klub, hozzátéve, hogy kérvényezi az MVLSZ-től a soron következő bajnoki találkozók elhalasztását.

„Amennyiben a sportolóink minden hatályban lévő szabálynak megfelelve vissza tudnak térni az edzésekre, elkezdjük szervezni az elhalasztott bajnoki találkozók pótlásának időpontjait, valamint a lehetőségeinkhez képest a legteljesebb mértékben felkészülünk a szeptember 26-27-re tervezett Magyar Kupa döntőre” – zárult a közlemény.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik