Férfi vízilabda ob I: szoros meccset nyert a Vasas a BVSC ellen

Vágólapra másolva!
2022.12.03. 19:15
A Szolnok négygólos különbséggel kerekedett a házigazda UVSE fölé a férfi vízilabda ob I szombati játéknapjának nyitómérkőzésén, a Komjádi uszodában. A bajnoki címvédő Ferencváros könnyedén, 11 góllal verte a vendég Miskolcot, míg a Vasas a vártnál nehezebben gyűrte le a BVSC-t. A Honvéd ötgólos hátrányból győzött Kaposváron.
A Vasas két góllal győzte le a BVSC-t 
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotó: Árvai Károly)
A Vasas két góllal győzte le a BVSC-t A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotó: Árvai Károly)

A Komjádi uszodában játszott fővárosi Vasas–BVSC rangadón a vasutascsapat végig tartani tudta a lépést az angyalföldiekkel, akik az utolsó pillanatban biztosították be kétgólos győzelmüket. Sikerével a Vasas maradt a harmadik együttes az ob I-ben, amelyik az OSC-hez és az FTC-hez hasonlatosan eddigi mind a hat mérkőzését megnyerte.

Az első osztály élcsoportjába tartozó szolnoki csapat egy döntetlen mellett ötödik győzelmét aratta a bajnoki idényben, míg az alsóházban tanyázó, és továbbra is nyeretlen házigazdák – egy döntetlen mellett – az ötödik vereségüket szenvedték el.

A Ferencváros idénybeli hatodik fellépésén hatodik győzelmét aratta. A Népligetben rendezett találkozón a hazai gólokon tizenegyen osztoztak, a legeredményesebb az orosz Danyiil Merkulov volt három találattal.

Az Eger hazai medencében 11–6-ra nyert a KSI ellen. Az alsóházi meccsen a hevesiek már a nagyszünetig négygólos előnyt szereztek, s a sportiskolások a folytatásban sem tudtak felzárkózni. A KSI egy döntetlen mellett immár ötödször szenvedett vereséget az alapszakaszban.

A Honvéd fordulatos meccsen nyert Kaposváron, a fővárosi vendégalakulat már ötgólos hátrányban is volt a nagyszünet előtt, a találkozó második felében azonban huszáros hajrával előbb egyenlített 8–8-nál, végül pedig biztosan győzött három góllal.

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ALAPSZAKASZ
6. FORDULÓ
A-HÍD VASASPLAKET–BVSC-ZUGLÓ 9–7
(1–1, 2–0, 3–4, 3–2)
Komjádi uszoda, 150 néző. V: Kun Gy., Kovács S.
VASAS: MIZSEI – Zerinváry, KONARIK 3, Simon R. 1, Bedő, NAGAJEV 3, Drasko Brguljan. Csere: RANDJELOVICS 1, Erdélyi, Mezei T., Sélley-Rauscher, Bátori 1, Herczeg. Edző: Szlobodan Nikics
BVSC: GYAPJAS – Mészáros Cs. 1, GÁL D. 2, Gyárfás 1, Csacsovszky A., CSAPÓ M. 2, Szabó II Bence 1. Csere: Tátrai, Sziládi, Balogh B., Batizi, Kovács P., Mészáros B. Edző: Kemény Kristóf
Gól – emberelőnyből: 7/7, ill. 9/1
Gól – kettős emberelőnyből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Simon R. (29. p.)
MESTERMÉRLEG
Szlobodan Nikics:
– Az első félidőben jól működött a védekezésünk, ám a nagyszünet után elkövettünk néhány hibát, amelyeket kihasznált a BVSC. Nehéz mérkőzés volt, örülök, hogy mi jöttünk ki belőle jobban.
Kemény Kristóf: – Megérdemelten nyertek a hazaiak, mert a végjátékban élesebbek voltak – jól használták ki az emberelőnyöket, és a második félidőben szinte végig vezettek. Elégedett vagyok csapatom teljesítményével, a hiányzók ellenére szervezett védekezéssel megnehezítettük a Vasas dolgát, de elöl nem voltunk kellően hatékonyak.

TIGRA-ZF-EGER–KSI 11–6 (3–1, 2–0, 2–2, 4–3)
Eger, 200 néző. V: Tóth S., Rubos K.
EGER: GRIESZBACHER – Baksa B. 2, Krijesztorac 1, MURISICS 1, Gólya, KOVÁCS G. 2, SZALAI G. 2. Csere: Biros S., Dóczi, RÁDLI 3, Spitz, Klár, Lőrincz B. Edző: Tóth Kálmán
KSI: Danka – Petrák, Pocsai, IRICZFALVI 2, Szépfalvi 1, NAGY Á. 1, Bede 1. Csere:  Nagy L. (kapus), Szalai P. 1, Lantos, Nagy Z, Irmes, Mihov, Bodoróczki. Edző: Horváth János
Gól – emberelőnyből: 6/2, ill, 10/1
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Gólya (21. p.), Biros S. (28. p.), Szépfalvi (28. p.)
MESTERMÉRLEG
Tóth Kálmán: – Nagy küzdelemre késztettek bennünket a vendégek, de jó védekezéssel megalapoztuk a győzelmünket. Elégedett vagyok fiatal játékosaim teljesítményével és hozzáállásával.
Horváth János: – Megérdemelten nyert az Eger, már annak is örülünk, hogy a minket sújtó betegséghullám ellenére ki tudtunk állni a mérkőzésre. Voltak olyan játékelemek, amelyekkel elégedett voltam, de a kihagyott helyzetek miatt maradt hiányérzetem.

UVSE–SZOLNOKI DÓZSA 7–11 (1–3, 1–2, 3–3, 2–3)
Komjádi uszoda, 50 néző. V: Vogel G., Tóth I.
UVSE: KÓSIK – Korbán, Eppel B. 1, GARANCSY 2, Barics, Korényi 1, Ionescu 1. Csere: Bencz 1, Szécsi M., Hegedűs Cs., Seeler, Besenyei 1, Szentesi. Edző: Vincze Balázs
SZOLNOK: BÁNYAI – PETŐ A. 2, PÁSZTOR M. 2, Jansik D. 1, Teleki, SZEGHALMI 2, Vámosi. Csere: Belényesi, Schmölcz 2, Ágh 1, Vismeg Zs. 1, Simon D. Edző: Hangay Zoltán
Gól – emberelőnyből: 8/3, ill. 7/2
Gól – ötméteresből: 2/0, ill. 1/1
Kipontozódott: Vismeg Zs. (26. p.)
MESTERMÉRLEG
Vincze Balázs:
– Többet vártam a mérkőzéstől, ha az elején gólra váltjuk a helyzeteinket, vezethettünk volna a nagyszünetben. Játékban sikerült előrelépnünk, de ziccereket, ötmétereseket rontottunk, sajnálom, hogy nem tudtunk meglepetést szerezni.
Hangay Zoltán: – Nagyon megnehezítette a dolgunkat az UVSE, amely fiatalos, lendületes csapat benyomását keltette. A három pontot megszereztük, mégis úgy érzem, magukba kell nézniük játékosaimnak, mert kisebb hullámvölgybe kerültünk.

FTC-TELEKOM–PANNERGY-MISKOLCI VLC 18–7 (5–1, 4–2, 3–1, 6–3)
Népliget, 120 néző. V: Kovács Cs. T., Sándor P.
FTC: SZAKONYI – MERKULOV 3, NAGY ÁDÁM 2, Vigvári Vendel 2, Német T. 1, Argiropulosz 2, Vadovics V. 1. Csere: VARGA B. 2, POHL 2, Jansik Sz. 1, Lugosi 1, Varga V. 1, Haverkampf. Edző: Varga Zsolt
MISKOLC: Moravcsik – Molnár G., Porobics 1, Oltean 1, Nagy N., Smitula, Krasznai. Csere: Forrai (kapus), BRKICS 3, Böröczky 1, Várkonyi 1, Molnár B., Nikolov, Stefanidesz. Edző: Vidumanszki László
Gól – emberelőnyből: 8/5, ill. 13/2
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 2/2
Kipontozódott: Varga V. (18. p.), Smitula (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Varga Zsolt:
– Azt kaptam a mérkőzéstől, amit vártam, végig szoros emberfogással játszottunk, jól működött a védekezésünk. Fiatal játékosoknak is lehetőséget adtam, akik közül többen gólt, gólokat is szereztek, elégedett vagyok a fejlődésükkel.
Vidumanszki László: – Azzal a céllal érkeztünk a Népligetbe, hogy minél kevesebb góllal kapjunk ki, szerettünk volna jó partnerei lenni a Fradinak. Lehetett volna szorosabb is az eredmény, néhány könnyű gólt ajándékoztunk nekik, de láttam biztató jeleket is a játékunkban.

KAPOSVÁRI VK–ENDO PLUS SERVICE-HONVÉD 9–12 (5–1, 2–2, 1–5, 1–4)
Kaposvár, 170 néző. V: Ercse, Bereczki
KAPOSVÁR: CSOMA – Kakstedter 1, Pellei F., Vindisch 1, LANGIEWICZ 3, ifj. Berta J. 1, Szatmári 2. Csere: Szilágyi (kapus), Petrovszki 1, Aranyi, Klinger, Takács J., Horváth Á. Edző: Surányi László
HONVÉD: Farkas D. – Gregor, MANHERCZ Á. 1, Ekler 2, Kiss B., Kevi, Simon H. 1. Csere: DECKER A. (kapus), HESSELS S. 3, HOSNYÁNSZKY 2, Fejős 1, Hessels B. 1, Sugár 1. Edző: Szivós Márton
Gól – emberelőnyből: 4/2, ill. 10/4
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1
Kipontozódott: Pellei F. (26. p.), Horváth Á. (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Surányi László: – Szentesen hasonlót éltünk át, csak a másik oldalról, mondtam is a másodedzőnknek, Berta Józsefnek, hogy az öt egy rossz előjel. Azt a tempót, amellyel elkezdtük a meccset, nem lehetett sokáig tartani. A vendégek játéka Decker Attila becserélése után feljavult, nehezen találtuk meg a védekezésük ellenszerét.
Szivós Márton: – Tudtuk, hogy a hétközi Eurokupa-találkozó után nem lesz könnyű dolgunk. Nagyon készültünk a Kaposvárra, de a mérkőzés elején lassan játszottunk, lerohantak minket a hazaiak. Örömteli, hogy összekapták magukat a srácok, és ötgólos hátrányból is vissza tudtak kapaszkodni.

Az állás
1. Genesys OSC Újbuda 6 6 104–50 +54 18
2. A-HID VasasPlaket 6 6 91–44 +47 18
3. FTC Telekom 6 6 90–43 +47 18
4. Szolnoki Dózsa 6 5 1 65–44 +21 16
5. Budapesti Honvéd SE 6 4 2 66–50 +16 12
6. Szegedi VE 6 2 2 2 58–65 –7 8
7. Tigra-Zf-Eger 6 2 1 3 65–71 –6 7
8. BVSC-Zugló 6 2 4 62–71 –9 6
9. Kaposvári VK 6 1 3 2 59–69 –10 6
10. PannErgy-Miskolc 6 2 4 50–74 –24 6
11. PVSK-Mecsek Füszért 6 1 1 4 46–69 –23 4
12. UVSE 6 1 5 47–84 –37 1
13. KSI 6 1 5 46–86 –40 1
14. Metalcom Szentes 6 6 53–82 –29 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik