Férfi vízilabda: Märcz Tamás lesz a BVSC edzője

Vágólapra másolva!
2013.05.22. 23:20
Megvan Dabrowski Norbert utóda. A válogatott másodedzője Gerendás György mellett dolgozik ősztől Egerben, majd rá egy évre vezetőedző lesz, míg a helyét az olimpiai bajnok Märcz Tamás foglalja el a BVSC kispadján.

Noha még egyetlen meccsen sem ült a kispadon, máris kijelenthetjük: újabb remek edzővel gazdagodott a magyar póló!

JÓ LEHETŐSÉG
Mészáros Csaba már februárban tudta, hogy Dabrowski Norbert Egerbe távozik, s mivel hallotta, hogy Märcz a visszavonulással kacérkodik, nosza, felvette vele a kapcsolatot, de a szövetségi kapitány Benedek Tiborral is sokat beszélt róla, és a beszélgetések csak előbbre vitték a történetet.

„Neki ez egy jó lehetőség, utánpótlás-nevelő, az eredményességi mutatók alapján készült,MVLSZ 2013-as utánpótlásműhelyek kategóriarendszerében legtöbb pontot szerzett, és jelenleg az ob I középmezőnyéhez tartozó felnőtt csapattal rendelkező klub edzője lehet, és azt várom tőle, hogy átadja a hosszú évek alatt gyűjtött tapasztalatait, mind a játékosok mind az edzők részére” – mondta a szakosztály-igazgató, aki három évre állapodott meg Märcz-cel.

Märcz Tamás ugyanis a BVSC trénere lesz a következő szezonban, márpedig a zuglóiak előző két trénere (Vincze Balázs és Dabrowski Norbert) azóta nagycsapatnál és/vagy válogatottnál dolgozik, szóval nemcsak játékos-, hanem edzőnevelde is a Szőnyi úti egyesület.

„Elődeim számára komoly szakmai állomás és próbatétel volt a BVSC, ezért azt gondolom, jó helyen kezdem el az edzősködést – mondta a a Nemzeti Sportnak a Sydneyben olimpiai bajnok Märcz Tamás, aki egyúttal az Acquachiarával szerzett olasz bajnoki negyedik hellyel vonul vissza. – Az utóbbi években már többször felvetődött a gondolat, hogy nem folytatom, és edzősködésre váltok. Amikor megüresedett a következő szezonra a BVSC kispadja, megkerestek, amit megtisztelésnek vettem, majd pár hét gondolkodási idő után igent mondtam. Úgy gondoltam, játszom még egy-két évet, de ez egy olyan lehetőség volt, amellyel élni szerettem volna, és megegyeztünk. A héten hazautazom, és akkor hivatalos formába öntjük, amiben szóban megegyeztünk.”

A BVSC-nél játékosként hét évet lehúzó Märcz esetében felvetődött a játékosedzőség is, de az nem tűnt tökéletes megoldásnak, így az univerzális pólós „csak” trénerként segíti majd új klubját, amelytől véleménye szerint jó eredmény a kedden befejeződött bajnokságban megszerzett hetedik hely. Ráadásul kiemelte, hogy az utóbbi években jó csapatszellem alakult ki a Szőnyi úton, és a kék-sárgák az egyik legmegbízhatóbb klubnak számítanak.

„Az összes olyan edzővel dolgozhattam, aki számít a szakmában, remélem, a tapasztalatokat tudom hasznosítani, ez nagyon jó feladat lesz számomra, és lehetőség arra, hogy kipróbáljak néhány olyan dolgot, amelyeket már kigondoltam – mondta Märcz Tamás a terveiről. – A BVSC az egyik legjobb utánpótlással rendelkező klub, a cél, hogy a mostanihoz hasonló erősségű csapatot hozzunk létre, és újabb fiatalokat építsünk be. Bizonyos szempontból az olasz vízilabda elhagyta a magyart, így szeretnék abból meríteni, de a technikai képzés még mindig itthon a legmagasabb fokú, szóval a kettőt szeretném kombinálni, és modern vízilabdát játszó csapatot létrehozni.”

Märcz elődei nemcsak a felnőttcsapatot vezették, hanem szakmai igazgatóként az utánpótlást is felügyelték amolyan szakmai igazgatóként, és a tervek szerint rá is vár ez a feladat. Az első cél persze, hogy megtalálja helyét a felnőttek mellett, utána pedig a korosztályos csapatok munkájába is besegít majd. Az olimpiai bajnok még hozzátette, szeretné ha sikerülne visszaállítani azt az egyensúlyt, ami most kicsit megborult azzal, hogy csak vidéki csapatok végeztek a dobogón, ez persze már nem kizárólag a jelenlegi harmadik legerősebb fővárosi csapatnak számító BVSC feladata lesz.

Szép kihívás.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik