Férfi vízilabda: Märcz Tamás igyekszik elosztani a terheket

L. G.L. G.
Vágólapra másolva!
2019.06.05. 15:19
null
Märcz Tamás szerint az ellenfelek folyamatosan erősödnek (Fotó: Balogh László)
Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a tavalyi tapasztalatok alapján huszonhét játékost hívott meg, és igyekszik elosztani a terheket.

– Amíg tavaly nyáron szinte azonos csapattal vágott neki a világliga nyolcas döntőjének és az Európa-bajnokságnak, az idén rendkívül bő, huszonhét tagú keretet hirdetett. A tapasztalatok alapján döntött így?
– Egyértelműn közrejátszott a tavaly nyári élmény abban, hogy az idén több játékosban gondolkodtam – mondta Märcz Tamás szövetségi kapitány a Nemzeti Sportnak a férfi vízilabda-válogatott edzésén. – Az idei nyár is hasonló lesz, még a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjét is ugyanakkor rendezik – csütörtöktől, miközben mi már a felkészülés közben beszélgetünk. Amíg tavaly az egri és szolnoki játékosok kapcsolódtak be később a felkészülésbe a BL miatt, most a ferencvárosiak érkeznek később, ráadásul tízen. Egy éve azt tapasztaltam, hogy nagyon nehéz egymáshoz közeli válogatott tornákon eredményesen részt venni, így jól ki kell találni, hogyan építjük fel a programot. Úgy gondolom, minden játékosnak lesz lehetősége részt vennie valamelyik tornán.

A NYÁRI PROGRAM

A magyar válogatott két hétig hazai környezetben készül, ebben segítségére lesz a Budapesten edzőtáborozó japán válogatott is. A csapat elsőként június 18–23-án Belgrádban játszik a világliga nyolcas döntőjében, majd június 30. és július 2. között a Margitszigeten szerepel a BENU-kupán a görögök, a franciák és a hollandok társaságában. Július 4-én Japánba utazik edzőtáborozni, oda tizennégy játékost visz magával a szövetségi kapitány. Közülük kerül ki az a tizenhárom, aki vízbe ugrik a dél-koreai Kvangdzsuban július 15-én kezdődő világbajnokságon.

– Mennyire lehet vagy kell súlyozni a világversenyek között?
– Mindig azt tartom a legfontosabbnak, ami éppen következik, de azért okosnak is kell lenni. Amikor a jövő hét közepén megérkeznek a ferencvárosi játékosok, el is döntöm, kik vesznek részt a világliga nyolcas döntőjében. A többiek tovább dolgoznak majd a stábom tagjaival Budapesten, és ők már kimondottan a világbajnokságra készülnek. Ez nem jelenti azt, hogy a világligán mutatott remek teljesítménnyel ne lehetne bekerülni a világbajnoki csapatba, és azt sem, hogy az itthon maradóknak garantálva lenne a helyük. Szóval le lesznek osztva a lapok, de végig fenntartom azt a jogot, hogy ezen bármikor változtassak.

– A keretben vannak nagy visszatérők és újoncok is, ők mivel érdemelték ki a meghívót?
– Bisztritsányi Dávid nálam is volt már kerettag, szerintem a legutóbbi idényben nagyon markáns teljesítményt nyújtott az UVSE kapujában. Rutinos játékos, aki bármelyik pillanatban be tud ugrani, és jól irányítja a társait. Gór-Nagy Miklós még mindig fantasztikus fizikai állapotban van, és az FTC-ben folyamatosan bizonyítja, hogy nem rosszabb, mint két éve, amikor szintén itt volt velünk a keretben. Kemény, technikás és rutinos hátvéd, akinek nagy feladata lehet. A két újoncunk egyaránt balkezes, Dőry Farkas és Kállay Márk is csapata, a Debrecen és az FTC meghatározó játékosa volt. Kállay Márk esete igen különleges, úgy épült be a rendkívül erős Ferencvárosba, hogy egy év alatt egyik erősségévé vált. Úgy gondolom, ha egy topcsapatban képes volt erre, akkor valószínűleg a válogatottban is meg tudja ismételni. Ez a négy játékos jelenthetett némi meglepetést, a többiek mind szerepeltek idény közben is a csapatban.

– A legutóbbi két tornáról, a világkupáról és az Európa-kupa nyolcas döntőjéről aranyéremmel tért haza a csapat. Mekkora jelentősége lehet ennek?
– Ha az ellenfelek eddig nem vettek volna komolyan minket, most már egészen biztosan számolnak velünk. Látják, hogy itt vannak azok a játékosok, akik hozzá tudnak tenni a magyar válogatott játékához, és hogy eredményesek voltunk az elmúlt időszakban. Ez nem jelenti azt, hogy automatikusan folytatódni is fog a jó sorozat, ezért rengeteget kell tenni. Mindkét tornára kitűnő erőállapotban kell érkeznünk, hogy eljussunk az éremcsatákig. Nem lazsálhatunk, az ellenfeleink nemhogy gyengülnének, hanem folyamatosan erősödnek.

A KERET
Kapusok:
Bisztritsányi Dávid (UVSE), Kardos Gergely (Szolnok), Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnok), Bátori Bence (Szolnok), Bedő Krisztián (Miskolc), Dőry Farkas (Debrecen), Erdélyi Balázs (OSC), Gór-Nagy Miklós (FTC), Gyárfás Tamás (Eger), Hárai Balázs (OSC), Jansik Dávid (Szolnok), Jansik Szilárd (FTC), Kállay Márk (FTC), Kovács Gergő (OSC), Mezei Tamás (FTC), Manhercz Krisztián (OSC), Nagy Ádám (Miskolc), Német Toni (FTC), Pásztor Mátyás (BVSC), Pohl Zoltán (FTC), Sedlmayer Tamás (FTC), Varga Dénes (FTC), Vámos Márton (FTC), Várnai Kristóf (BVSC), Zalánki Gergő (Szolnok)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik