Férfi vízilabda MK: a Szolnok és az FTC játssza a döntőt

B. SZ, L. G.B. SZ, L. G.
Vágólapra másolva!
2020.09.26. 18:49
A Szolnok jutott be elsőként a férfi vízilabda Magyar Kupa vasárnapi döntőjébe, mivel a szombati első elődöntőben magabiztosan diadalmaskodott a BVSC-Zugló felett. Ellenfele a Vasast 13–9-re legyőző Ferencváros lesz.
Filip Filipovics olykor már magyarul osztja az utasításokat a medencében 
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK! (Fotó: Balogh László)
Filip Filipovics olykor már magyarul osztja az utasításokat a medencében A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK! (Fotó: Balogh László)

SZOLNOK–BVSC 11–5

Az időjárás nem fogadta a kegyeibe a Magyar Kupa négyes döntőjét, amit ugyebár eredetileg augusztus közepén kellett volna lejátszani, de a pandémia miatt aztán szeptember vége lett belőle. Fedett uszodában persze ennek nem lett volna jelentősége, de a helyszín maradt a Hajós uszoda ötvenméteres medencéje, ami köztudomásúlag nyitott létesítmény. Ugyan az első elődöntőre kisütött a nap, ettől még olyan hideg volt a Margitszigeten, hogy a cserejátékosok inkább ki sem jöttek a vízből, és a két kapu mögött várakoztak bevetésre készen.

Az ominózus elődöntőt a Szolnoki Dózsa az amúgy a kupasorozatot a hatodik helyen záró BVSC ellen vívta. Az elsőre megdöbbentő anomália feloldása egyébként egyszerű: a járvány által megtépázott OSC nem tudott kiállni, az első helyettesnek felkért, ötödik Honvéd szintúgy nem vállalhatta a játékot, így a sorban következő BVSC volt az, amely megmentette a rendezvényt. A zuglóiak szerepvállalásának köszönhetően valóban négyes döntőről beszélhettünk, ám így nyilván már nem ugyanakkora volt a torna presztízse, mintha a valóban négy legjobb együttes játszott volna.

A BVSC-t a jelek szerint felkészületlenül érte a felkérés, ami persze nem meglepő, hiszen a csapat szombaton eredetileg Egerben pótolta volna be az elmaradt bajnokiját. A Szolnok egészen lehengerlő játékkal kezdte a mérkőzést, szigorú védekezés mellett pazar támadójáték jellemezte Zsivko Gocics gárdáját – mintha nem is két hete szabadult volna a karanténból.

A Dózsába szemlátomást egyre jobban beilleszkedik a nyáron igazolt Filip Filipovics, a szerb klasszis ráadásul olykor már magyarul osztja az utasításokat a medencében. Vezérletével a Szolnok az első két negyedet egyaránt 3–0-ra nyerte meg, ehhez kellett az is, hogy Bányai Márk lehúzza a rolót a kapuban. Zsivko Gocics ezúttal fiatal kapusának szavazott bizalmat, aki élt is a lehetőséggel. Nagy Viktor is elismerően bólogatott a védéseinél, miközben melegítőben és köntösben fagyoskodott a kispadon a szakmai stáb mellett.

A zuglóiak első góljára a harmadik negyed közepéig kellett várni, ráadásul a labda akkor is csupán néhány centiméterrel haladt át a gólvonalon. Ezt követően belelendült a BVSC, de a lényeges kérdések addigra régen eldőltek, elvégre a szolnokiak akkor már nyolcnál jártak...

A Szolnok 11–5-re győzött, és megmutatta: hosszú kihagyás ide, kevés edzés oda, kemény ellenfél lesz a vasárnapi fináléban.

NÉZZE MEG A BÁNYAI MÁRKKAL ÉS GYÖRKE ZSOLTTAL KÉSZÜLT INTERJÚINKAT!

FTC–VASAS 13–9

Biztosan nem a Vasas a világ legszerencsésebb vízilabdacsapata, hiszen amikor az FTC elleni Magyar Kupa-elődöntőben végre-valahára a legerősebb összeállításában ugorhatott medencébe az együttes, nem lehetett ott a kispadon a vezetőedzője. Vad Lajost már a legutóbbi bajnoki mérkőzésen is Bóbis Máté másodedző helyettesítette, és ez szombaton sem történt másként. A tréner nem a koronavírus-járvány miatt hiányzik, helyettese pedig elmondta, csak rövid távon kell gondoskodni a pótlásáról, de vasárnap még biztosan a másodedző meccsel.

Így aztán Vad Lajos csupán a televízió képernyőjén át láthatta, hogy egyik célkitűzése máris megvalósulni látszik. A szakvezető még az idény elején kijelentette, hogy szeretné visszacsalogatni a Vasas-szurkolókat a vízilabda-mérkőzésekre. Nos, az elődöntőre akkora létszámú Vasas-tábor érkezett, amekkora máskor két bajnoki alatt gyűlt össze – és nem a járvány miatti zárt kapus találkozókra gondolunk. Persze gyorsan egymásra is találtak a Fradi-drukkerekkel, oda-vissza ment a szópárbaj.

A Vasas egyébként kifejezetten jól kezdett, az első negyed teljesen kiegyenlített játékot hozott. A Ferencváros csak az utolsó másodpercekben került előnybe Vámos Márton ötméteresből lőtt bombájával. Hanem aztán beindult a már megszokottá vált Fradi-henger. Varga Zsolt együttese ezúttal nem a harmadik, hanem már a második negyedben magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, az 5–2-re megnyert második szakasz pedig kényelmes helyzetbe hozta a folytatásra a címvédő FTC-t.

Térfélcsere után okosan menedzselték az előnyüket a zöld-fehérek, akik azért így is bemutattak néhány szép megoldást. A Vasas kapusát, az olimpiai bajnok Braniszlav Mitrovicsot például ritkán szokták úgy megfirkálni, ahogyan azt előbb Jansik Szilárd, majd Nicolas Constantin-Bicari tette. Különösen Jansik volt elemében, az eredendően bekk pozícióban jeleskedő pólós megmozdulásai egy centernek vagy egy átlövőnek is becsületére váltak volna.

Amikor Vogel Soma cserét kért, egy pillanatra a szívükhöz kaptak a ferencvárosi szurkolók, de csupán egy makacs görcsöt kellett átvészelnie a remekül védő kapusnak, és rövidesen visszatért a medencébe.

A Vasas közben becsülettel küzdött, de ez csupán arra volt elég, hogy látótávolságon belül maradjon, és ne szakadjon le végleg ellenfelétől. Amikor felcsillant volna a remény, a Fradi mindig gyorsan lehűtötte a kedélyeket.

Varga Zsolt együttese teljesen megérdemelten nyert 13–9-re, ezzel karnyújtásnyira került a sorozatban megszerzett tizedik trófeájához.

A MÉRKŐZÉS UTÁN JANSIK SZILÁRD ÉS SZATMÁRI KRISTÓF NYILATKOZOTT AZ NSO TV-NEK

FÉRFI VÍZILABDA MAGYAR KUPA, BUDAPEST, HAJÓS ALFRÉD USZODA
ELŐDÖNTŐ

SZOLNOKI DÓZSA–BVSC-ZUGLÓ MKB-EUROLEASING 11–5
(3–0, 3–0, 2–2, 3–3)
Hajós uszoda, 800 néző. V: Csanádi, Tóth I.
SZOLNOK: BÁNYAI – Kovács Gergő 1, KONARIK 3, Angyal 1, D. Pijetlovics, Dőry, F. FILIPOVICS 2. Csere: DRASOVICS 2, Nagy Ádám, Schmölcz 1, Jansik D. 1, Szeghalmi, Teleki. Edző: Zsivko Gocics
BVSC: Szakonyi – Sugár, Mészáros Cs., Pásztor M., Ágh, Nagy M., Gyárfás T. Csere: GYÖRKE (kapus), Irmes P. 1, Mészáros M., Kovács P., Czigány K. 1, Batizi 1, Csapó M. 2. Edző: Szűcs Levente
Gól – emberelőnyből: 7/5, ill. 11/1
MESTERMÉRLEG
Zsivko Gocics:
– Engem is meglepett, hogy ilyen kevés edzés után milyen jól kezdtük a mérkőzést. Nagyon agresszívan védekeztünk, ennek köszönhetően alakult ki a nagyobb különbség. Az nem tetszett, hogy a harmadik negyedtől nem koncentráltunk eléggé, ekkor már mindenkinek a döntő járt a fejében.
Szűcs Levente: – Örülök, hogy itt lehettünk, mert minél több meccsre van szükségünk ahhoz, hogy játékba lendüljünk. Felfelé ívelő formát mutattunk az előző találkozókon, és most sem játszottunk rosszul, megvoltak a lehetőségeink, csak nem tudtuk belőni azokat. Az ellenfél kapusa nagyon jó teljesítményt nyújtott.

FTC-TELEKOM–A-HÍD VASASPLAKET 13–9 (2–1, 5–2, 4–5, 2–1)
Hajós uszoda, 1000 néző. V: Rubos, Füzesi
FTC: VOGEL SOMA – JANSIK SZ. 3, FUNDULISZ 3, Sedlmayer 1, Német T., Vámos 1, Jaksics 1. Csere: Gárdonyi (kapus), Vigvári Vendel 2, CONSTANTIN-BICARI 1, Pohl, Mezei 1, Kállay M., Nyíri B. Edző: Varga Zsolt
VASAS: B. Mitrovics – Bátori 1, SZATMÁRI 3, Randjelovics, Simon H. 1, Drasko Brguljan 1, VADOVICS V. 2. Csere: Takács B. 1, Bedő, Bóbis B., Sélley-Rauscher. Másodedző: Bóbis Máté
Gól – emberelőnyből: 9/3, ill. 11/3
Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/1
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. –
Kipontozódott: Bátori (16. p.), Vigvári Vendel (29. p.), Pohl (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Varga Zsolt: –
Összességében kiegyensúlyozottan teljesítettünk, az elejét leszámítva kontrolláltuk a mérkőzést. Voltak kisebb hullámzásaink, és néhány problémánk is, gondolok itt a görcsökre, de ez benne van az ilyen téttel bíró meccsben. Örülök a győzelemnek, ugyanez a célunk a döntőben is.
Bóbis Máté: – Jól kezdtünk, de aztán megakadtunk támadásban, főleg az emberelőnyök kihasználását éreztem borzasztónak. Utána próbáltunk visszajönni a meccsbe, ami hellyel-közzel sikerült. Vasárnap szeretnénk megszerezni a bronzérmet.

VASÁRNAP
18.45: a 3. helyért, BVSC–Vasas (Tv: M4 Sport+)
20.15: döntő, Szolnok–Ferencváros (Tv: M4 Sport+)

A VETERÁNOK IS JÁTSZOTTAK

A közelmúlt legendái is vízbe ugrottak a Hajós uszodában, a strandvízilabda szabályai szerint megrendezett betétprogramon az olimpiai bajnokokból álló gálacsapat, a Millennium Masters megmutatott valamit a régiből. Kemény Dénes együttesében négyen is dupláztak, Fodor Rajmund, Kiss Gergely, Steinmetz Ádám és Steinmetz Barnabás pedig az FTC együttesében is végigjátszott egy meccset. Ezt kompenzálandó a még bőven aktív Hosnyánszky Norbert is vízbe ugrott, és nagyszerűen szolgálta ki társait.

MASTERS-KUPA (HAJÓS USZODA)

Szombat i eredmények
FTC Masters–Oázis Masters 12–7
Millennium Masters–OSC Maters 16–7

Vasárnapi program
16.15: FTC Masters–OSC Masters
17.05: Millennium Masters–Oázis Masters

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik