Varga Dánielben maradt hiányérzet az idénnyel kapcsolatban (Fotó: Balogh László)


– Ahogyan edzői pályafutása első idényében, idén is a második helyen zárta a bajnokságot az OSC-vel. Máshogy csillog ez az ezüstérem, mint a tavalyi?

– A legnagyobb különbség a két idény között, hogy míg tavaly alacsonyabb volt a velünk szemben támasztott elvárás, idén már nagyobb nyomás alatt kellett játszanunk – szögezte le Varga Dániel, a Genesys OSC Újbuda 38 éves vezetőedzője. – Nemcsak a közvélemény, mi is sokat vártunk magunktól, így mintha az örömfaktor is kisebb lett volna. Magasra tettük a lécet, az eredményességet tekintve pedig át is vittük, mert ismét bejutottunk a döntőbe, míg a Bajnokok Ligájában egy hajszállal maradtunk le a nyolcas döntőről. Ennek ellenére úgy érzem, egyénileg és csapatként sem tudtunk olyan egyenletes teljesítményt nyújtani, mint tavaly, ezért maradt bennem hiányérzet az idény kapcsán.

– Mit lehetett volna másképp csinálni?
– Egyelőre keresem az okokat, de nem feltétlenül arról van szó, hogy valamit elrontottunk volna. Számítottunk rá, hogy az a varázs, ami az első közös idényünkben nagy lökést adott a csapatnak, nem tart ki a végtelenségig, pedig a munkamorál nem változott, rendkívül alázatosan dolgoztak a srácok. A mindennapok menetében ugyanakkor lehet és kell is változtatni, mert szeretnénk fenntartani azt a folyamatos fejlődést, ami eddig jellemezte a csapatot. Ki kell lépnünk a komfortzónánkból ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan jó teljesítményre legyünk képesek. Amikor a játékosok többsége már a jól megérdemelt pihenőjét tölti, az edző még mindig azon agyal, milyen tekintetben lehetne még előrelépni a jövőben.

– Eszébe jutnak azért a szép pillanatok is?

– Persze, mert bőven volt belőlük! Tavaly szeptembertől decemberig egy mérkőzés kivételével jól vettük az akadályokat, a Bajnokok Ligájában kiharcoltuk a főtáblára jutást, csupán a Magyar Kupa elődöntője maradt fájó emlék. A bajnokságban szoros rangadókat játszottunk, de a nemzetközi porondon sem játszottunk alárendelt szerepet, Dubrovnikban sokáig emlékezetes mérkőzést nyertünk meg. Tavasszal aztán beindult a hullámzás, a belgrádi nyolcas döntőben szereplő riválisoktól elszenvedett nagy különbségű vereségek megmutatták, hogy még nem tartozunk a közvetlen elithez.

– Nem könnyítette meg a dolgukat, hogy minden sorozatot figyelembe véve nyolc hónap alatt hatvan mérkőzést játszottak…

– Már a BL-főtáblára jutáshoz tizenegy mérkőzést kellett megnyernünk, gyakran egymást érték a rangadók, így kevés időnk jutott a regenerációra. Az ősz rendkívül kimerítő volt, az évad végére pedig egyszerűen elfogy­tunk, nem tudtunk olyan szinten teljesíteni, ahogyan szerettük volna. Ami a bajnoki döntőt illeti, a Ferencváros az idényben kiemelkedett a mezőnyből, de ez nem jelenti azt, hogy a következő évadban sem lehet majd megszorongatni. Sok csapat nagy célokkal vág neki az új idénynek, ami kétségkívül jót tesz a bajnokság színvonalának.

– Továbbra is a magyar fiatalokra építenek?
– A koncepció nem változik, hiszünk abban, hogy jó úton járunk. Minden tőlünk telhetőt szeretnénk megtenni azért, hogy a lehető legjobb állapotba kerüljünk a fontos mérkőzésekre, igyekszünk a részletekre is ügyelni. Hullámvölgyek mindig lesznek, de nem mindegy, milyen gyorsan tudunk kilábalni belőlük. Azon leszünk, hogy a rajtra minden összeálljon, ám vannak olyan külső tényezők, mint a sérülések és betegségek, vagy éppen a BL sorsolása, amikre nincs ráhatásunk.

– A nyári pihenő után harmadik idényét kezdi meg az OSC edzőjeként. Változtak a szakmáról alkotott nézetei az elmúlt években?

– Minden bizonnyal igen, de ez így van rendjén, mert nemcsak a játékosoknak, nekem is folyamatosan fejlődnöm kell. A személyiségemből fakadóan kialakult a saját stílusom, de figyelnem kell a srácokra is, hogy valóban hasznosítani tudják a tanácsaimat. Szerencsés ember vagyok, mert azt csinálhatom, amit a legjobban szeretek, Újbudán pedig minden feltétel adva van a minőségi munkavégzéshez. Na jó, azért az edzői pálya sem leányálom, két év alatt megértettem, miért őszülnek olyan gyorsan a kollégáim…