Férfi vízilabda: győzött, és továbbjutott a Vasas a BL-selejtezőben

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.10.01. 21:04
Az A-Híd VasasPlaket férfi vízilabdacsapata továbbjutott a Bajnokok Ligája selejtezőjének hollandiai tornájáról.

Az ob I legutóbbi kiírásában bronzérmes magyar csapat – amely két győzelemmel kezdett – a szombati második, összességében harmadik mérkőzésén hét góllal verte meg a román Steaua Bucuresti-et, ezzel a vasárnapi záró nap eredményeitől függetlenül az első helyen végez.

A tornáról az első két helyezett jut a selejtező második fordulójába, a harmadik és negyedik csapat az Eurokupába, az ötödik pedig az újonnan induló Challenger Kupába kerül át.

A Bajnokok Ligájában az ob I-ben ezüstérmes OSC a selejtező második fordulójában kapcsolódik be a küzdelmekbe, míg a bajnok FTC-Telekom Waterpolo alanyi jogon főtáblás. A kvalifikációban három kört rendeznek, innen kerül ki a 12 főtáblás csapat mellé a csoportkör további négy szereplője.

FÉRFI VÍZILABDA
BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ, 1. KÖR (Nijverdal, Hollandia)
2. FORDULÓ

A-Híd VasasPlaket–Steaua Bucuresti (román) 10–3 (3–0, 2–0, 4–1, 1–2)
Korábban
A-Híd VasasPlaket–Primorac Kotor (montenegrói) 13–10 (3–2, 4–3, 4–2, 2–3)
Pénteken játszották
A-Híd VasasPlaket–Invictum Sarajevo (bosnyák) 37–2 (10–1, 7–1, 12–0, 8–0)
Vasárnap
11.00:
Het Ravijn (holland)–A-Híd VasasPlaket

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik