Férfi vízilabda: Gergely és Szivós még nem tudja, hogy marad-e a Honvédnál

Vágólapra másolva!
2010.05.14. 13:50
Gergely István és Szivós Márton sem tudja még, hogy marad-e a Honvédnál, vagy más csapatban folytatja a pályafutását a következő szezonban. Mint ismert, véget ér a Honvéd és a T-Mobile együttműködése: a mobilos cég bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg a június 30-án lejáró szponzorációs megállapodást, így a Kőér utcai együttesnek új főtámogató után kell néznie.

Gergely és Szivós is arról beszélt, hogy nem akarnak mindenáron távozni a Kőér utcából, de érthető, hogy mindenképpen erős együttesben szeretnének pólózni, amely a következő idényben is legalább a bajnoki dobogóért harcol.

„Még nem tudom, hogyan tovább – sok mindentől függ, hol folytatom a pályafutásomat" – mondta Szivós, míg a csapatkapitány Gergely hangsúlyozta: nagyon szeretné, ha együtt maradna a gárda, amely a kétszeres olimpiai bajnok szerint változatlan kerettel is jobb teljesítményre lenne képes a következő évadban.

„Egy kicsit mindig kilátástalannak tűnik a jövő, amikor egy kapcsolat véget ér, de a saját életem is bizonyítja, mindig van folytatás. Nekem nagyon fontos, hogy olyan klubban szerepelhessek, amelyből esélyem lehet ott lenni majd a londoni olimpián, s nagyon örülnék, ha ez a Honvédnál valósulna meg. Túl vagyunk egy nehéz éven, és szeretném, ha ez a rendkívül jó szellemiségű csapat együtt maradna a folytatásban is."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik