Férfi vízilabda BL: Varga Dénes remeklésével nyert a Ferencváros

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.04.20. 15:36
A Ferencváros 13–9-re nyert kedden a Hannover ellen a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek harmadik, buborékrendszerű budapesti tornáján.
Négy góllal nyert az FTC a BL-ben (Fotó: Balogh László) 
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Négy góllal nyert az FTC a BL-ben (Fotó: Balogh László) A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

Varga Zsolt együttese – amelynek részvétele már biztos a nyolcas döntőben – a vártnál kicsit nehezebben kerekedett német riválisa fölé, de a hajrában az olimpiai bajnok Varga Dénes osztálykülönbséget jelentett a két csapat között. A 34 éves klasszis hat góllal vette ki a részét a sikerből.

Az eredetileg kijelölt házigazda, Hannover a koronavírus-járvány miatti utazási korlátozások következtében nem tudja betölteni a vendéglátó szerepét, így a nyolcas döntőre Belgrádban kerül sor. Ezáltal mindkét csoportból az első négy helyezett jut tovább.

Az idei nyolcas döntőre június 3–5-én kerül sor zárt kapuk mögött, buborékrendszerben, a város új, feltörekvő klubja, a rendező Novi Beograd fedett uszodájában.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 3. TORNA
B-CSOPORT (BUDAPEST)
FTC-TELEKOM–WASPO HANNOVER (német) 13–9 (4–3, 2–1, 3–4, 4–1)
Duna Aréna, zárt kapuk mögött. V:
Putnikovics (szerb), Vojevogyin (orosz)
FTC: Vogel Soma – Vigvári Vendel, VARGA DÉNES 6, Jansik Sz., CONSTANTIN-BICARI 2, Fundulisz 1, Zalánki. Csere: Mezei, Jaksics 1, VÁMOS 2, Sedlmayer 1, Fekete G. Edző: Varga Zsolt
HANNOVER: Schenkel – Kubisch 1, Darko Brguljan 1, Real 1, CORUSIC 2, A. Radovics 1, Nagajev 2. Csere: Macan 1, M. Brguljan, Froreich, Schütze, Rotermund. Edző: Karsten Seehafer
Gól – emberelőnyből: 5/3, ill. 10/5
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Real (26. p.)
MESTERMÉRLEG
Varga Zsolt:
– Bármilyen hihetetlen, ebben a naptári évben ez volt az első olyan meccsünk, amelyen mindenki bevethető volt. Ezeken a mérkőzéseken kell kialakulnia annak a csapatjátéknak, amit látni szeretnék. Hasonló mérkőzésre számítottam, azt vártam, hogy a találkozó második felében meg tudjuk törni a Hannovert, ami végül a negyedik negyedben történt meg.
Karsten Seehafer: – Nem kérdés, hogy a Ferencváros jobb nálunk. Mi elsősorban a következő mérkőzésünkre készültünk, amelyen kiharcolhatjuk a nyolcas döntőbe jutást, ezért meglepett minket, hogy a negyedik negyed elején döntetlen volt az állás. Talán többet is kihozhattunk volna a meccsből, mindenesetre jól előjel volt a Dinamo Tbiliszi elleni összecsapás előtt.

 

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Dinamo Tbiliszi (georgiai)–Jadran Herceg Novi (montenegrói) 13–10 (4–3, 2–1, 4–2, 3–4)
Barceloneta (spanyol)–AN Brescia (olasz) 10–9 (2–3, 2–4, 5–2, 1–0)

Az állás: 1. Barceloneta 21 pont, 2. Ferencváros 18 (90–55), 3. AN Brescia 18 (93–63), 4. Waspo Hannover 6 (72–98), 5. Dinamo Tbiliszi 6 (57–99), 6. Jadran Herceg Novi 3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik