Férfi vízilabda BL: nehezen diadalmaskodott a Szolnok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.10.12. 19:56
Nehezen győzött a Szolnok a német Duisburg ellen a férfi vízilabda Bajnokok Ligája romániai selejtezőjének második, szombati játéknapján.

A magyar csapat sikerével nagy lépést tett a továbbjutás felé, mivel négyesből a legjobb kettő jut tovább, és a szolnokiak első találkozójukat is megnyerték. Vasárnap a házigazda Nagyvárad lesz az ellenfél. Továbbjutás esetén a következő csoportkörbe kerülésért még egy kieséses párharcot kell majd megvívnia a magyar csapatnak.

A másik magyar résztvevőnek, a ZF-Egernek pedig kiemelt főtáblásként csak a legjobb 12 között kell először játszania. Abban a nyolc kiemelt és a selejtezőből továbbjutó négy csapat két hatos csoportban küzd majd meg egymással.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
2. SELEJTEZŐKÖR, D-CSOPORT, 2. JÁTÉKNAP

SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP–ASC DUISBURG (német) 9–8 (3–2, 1–0, 2–3, 3–3)
Nagyvárad, 150 néző. Vezette: Dalli (máltai), Sztavropulosz (görög)
Szolnok: Lévai – Sz. Mitrovics 1, Hosnyánszky 2, Alekszics 2, Kis G. 1, Gocics, Vámos 2. Csere: Jansik D., Pásztor, Török 1, Vörös. Szakmai igazgató: Kovács István
Duisburg: Schenkel – Rohe 1, M. Grohs 1, Kreuzmann 1, Eidner, Real 2, Schüler 2. Csere: Schüring, Boffen, Kalberg, Obschernikat 1, D. Grohs. Edző: Arno Troos
Gól – emberelőnyből: 6/3, ill. 7/2
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kiállítva (cserével, végleg): Kis G. (24. p.)

A 2. forduló másik mérkőzésén: Digi-Oradea (román)–CN Marseille (francia) 12–10

AZ ÁLLÁS
1. SZOLNOK 2 2 26–20 6
2. Nagyvárad 2 2 27–23 6
3. Duisburg 2 2 21–24 0
4. Marseille 2 2 22–29 0

További eredmények. C-csoport (Recco). 1. forduló: Pro Recco (olasz, Madaras Norbert 3)–Mladost Zagreb (horvát) 16–2, Radnicski Kragujevac (szerb)–Budva (montenegrói) 16–3. 2. forduló: Mladost–Budva 12–6, Kragujevac–Recco 12–10. Az állás: 1. Kragujevac 6 (28–13), 2. Recco 3 (26–14), 3. Mladost 3 (14–22), 4. Budva 0 (9–28)
E-csoport (Rijeka). 1. forduló: Primorje Rijeka (horvát, Varga Dénes 2, Varga Dániel)–Vuliagmeni 10–3, Acquachiara (olasz)–Hannover (német, Tóth Bence 2) 13–10. 2. forduló: Primorje Rijeka (Varga Dániel 3, Varga Dénes 2)–Acquachiara 19–10. Az állás: 1. Rijeka 6 (29–13), 2. Acquachiara 3 (23–29), 3. Hannover 0 (10–13, 1 mérk.), 4. Vuliagmeni 0 (3–10, 1.)
F-csoport (Belgrád). 1. forduló: Szintyez Kazany (orosz)–Schuurman (holland, Frikk Ottó 1) 18–7, Crvena zvezda (szerb)–Szpartak Volgográd 12–10. 2. forduló: Crvena zvezda–Schuurman 16–10. Az állás: 1. Crvena zvezda 6 (28–20), 2. Kazany 3 (18–7, 1), 3. Volgográd 0 (10–12, 1), 4. Schuurman 0 (17–34)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik