Férfi vízilabda BL: közel a főtáblához az OSC és a Szolnok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.03. 21:15
null
Salamonnal és az OSC előnnyel tér haza Nagyváradról (Fotó: Földi Imre)
Az OSC férfi vízilabdacsapata nyert Nagyváradon a helyi Oradea ellen a Bajnokok Ligája-főtáblára jutásért folytatott párharc első mérkőzésén. A Szolnok is idegenben került előnybe.

 

Az újbudai alakulat az esemény honlapjának jegyzőkönyve szerint sokáig döntetlenre állt a román együttessel, 4–4 után azonban fokozatosan elhúzott, és a harmadik negyedben már 8–4-es vendégvezetést mutatott az eredményjelző.

A befejező nyolc percben a vendéglátók csak csökkenteni tudták a különbséget, a hátrányt ledolgozniuk nem sikerült.

Bátori Bence és Salamon Ferenc egyaránt három góllal vette ki a részét csapata győzelméből.

A visszavágó október 17-én lesz az újbudai Nyéki Imre uszodában, ahol a magyar bajnoki ezüstérmes kiharcolhatja a feljutást a BL 12 csapatos főtáblájára.

A főtáblán a nyolc kiemelt között ott van a ZF-Eger, így optimális esetben három magyar együttessel kezdődhet majd a Bajnokok Ligája újabb szakasza, két hatcsapatos csoportban, oda-visszavágós rendszerben.

A Szolnok is idegenben nyert egy érdekes mérkőzésen. A Marseille elleni találkozó első félidejében mindössze egyetlen találat született – ezt Kis Gábor szerezte. A nagyszünet után azonban mindkét oldalon megnyílt a gólcsap: két 3–3-as negyed után alakult ki a 7–6-os szolnoki győzelem. A magyar csapat egyszer sem volt hátrányban, de volt, hogy két góllal is vezetett.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS

DIGI-ORADEA (román)–A-HÍD-OSC-ÚJBUDA 7–9 (2–3, 2–2, 1–3, 2–1)
Nagyvárad. V: Stampalija (horvát), Vojevogyin (orosz)
ORADEA: G. Pijetlovics – Negrean 2, R. Georgescu, Szabo R., Chioveanu 3, D. Markovics, Popoviciu 1. Csere: Csupics, Remes, Cretu, Dunca 1, Mihnea. Edző: Kádár Kálmán
OSC: Bisztritsányi – Bátori 3, Kovács Gábor 1, Decker Á., Német T., Hegedüs G., Juhász Zs. Csere: Gór-Nagy, Graham 1, Salamon F. 3, Bundschuh, Drasko Brguljan 1. Edző: Vincze Balázs
Gól – emberelőnyből: 11/1, ill. 8/3
Kipontozódott: Decker Á. (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Vincze Balázs:
– Kiélezett mérkőzés volt, ilyenre is számítottunk, gondoltuk, hogy a Nagyvárad mindent megtesz a győzelemért, fel kellett vennünk a kesztyűt. Telt ház előtt, jó hangulatban játszottunk. A harmadik negyed első két és fél percében három gólt lőttünk, azzal el is döntöttük a meccset, mert utána mindig két-három góllal vezettünk. Reális esélyünk van arra, hogy hazai pályán kiharcoljuk a főtáblára jutást.

CN MARSEILLE (francia)–SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP 6–7 (0–0, 0–1, 3–3, 3–3)
Marseille. V: Raffaele (olasz), Miskovics (szerb)
MARSEILLE: Garsau – Piot, Olivon, Constantin-Bicari, Monneret 2, Simon, Crousillat 1, Chandieu, Cannone, I. Kovacsevics, Khasz 2, Camarasa 1. Edző: Florian Bruzzo
SZOLNOK: Decker A. – Varga Dénes 1, Sz. Mitrovics 2, Jansik D., Mezei, Gocics, Vámos. Csere: Varga Dániel 1, Kis G. 1, M. Alekszics 1, Madaras 1, Younger. Edző: Cseh Sándor
Gól – emberelőnyből: 7/1, ill. 6/1
Gól – ötméteresből: 2/0, ill. 2/1
Kipontozódott: Simon (23. p.)
MESTERMÉRLEG
Cseh Sándor:
– Nagyon kemény mérkőzés volt, látszott, nem véletlen, hogy a Marseille két hete csak egy góllal kapott ki Rijekában. Az elmúlt hetekben sok minden más mellett összeraktuk a védekezést, rendben van a kondíciónk, a lövések azok, amelyek még nem sültek igazán. Sok helyzetet kihagytunk, ha el tudtunk volna menni két-három góllal, másként alakul a mérkőzés. Igazából viszont mindegy, mekkora különbséggel győztünk, Szolnokon mindenképpen nyerni kell a visszavágón.

A MÁSIK KÉT SELEJTEZŐN
Jadran Herceg Novi (montenegrói)–Brescia (olasz) 14–6
Primorje Rijeka (horvát)–Hannover (német) 19–6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik