Férfi vízilabda BL: Hollandiában játszik selejtezőtornát a Vasas

MTI/L. M.MTI/L. M.
Vágólapra másolva!
2022.08.21. 10:43
null
A-Híd VasasPlaket (Fotó: Balogh László)
Hollandiában játszik selejtezőtornát a magyar bajnoki bronzérmes A-Híd VasasPlaket a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

 

Az európai szövetség a római vizes Európa-bajnokságon készítette el a sorozat selejtezője első körének sorsolását.

A piros-kékek a házigazda Het Ravijnmellett a román Steaua Bucuresti, a montenegrói Primorac Kotor és a bosnyák VK Invictum Sarajevo együttesével találkoznak. A tornáról az első két helyezett jut a selejtező második fordulójába, a 3-4. csapat az Eurokupába, az 5. pedig az újonnan induló Challenger-kupába kerül át.

A Bajnokok Ligájában az ob I-ben ezüstérmes OSC a selejtező második fordulójában kapcsolódik be, míg a bajnok FTC-Telekom Waterpolo alanyi jogon főtáblás. A kvalifikációban három kört rendeznek, innen kerül ki a 12 főtáblás csapat mellé a csoportkör további négy szereplője.

A selejtező első fordulós tornáit szeptember 29. és október 2. között rendezik.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik