Férfi vízilabda BL: harmadikként zárta a selejtezőt a házigazda OSC

L. G.L. G.
Vágólapra másolva!
2020.11.15. 16:32
A házigazda OSC a harmadik helyen végzett a férfi vízilabda Bajnokok Ligája budapesti selejtező tornáján: a magyar csapat a vasárnapi helyosztón 11–7-re nyert a görög Vuliagmeni ellen.
Harmadikként zárta a BL-selejtezőt a házigazda OSC (Fotó: Madar Dávid) – A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Harmadikként zárta a BL-selejtezőt a házigazda OSC (Fotó: Madar Dávid) – A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

 

Előzetesen nem éppen ilyen vasárnapra számítottunk a Bajnokok Ligája két selejtező tornáján, de úgy alakult, hogy teljes nyugalomban figyelhettük a Szolnoki Dózsa és az OSC Újbuda játékát is. A két magyar csapat ugyanis már szombaton elbukta a főtáblára jutásért vívott harcot, így az utolsó napon csak a minél jobb Eurokupa-kiemelésért ugrott medencébe.

A Szolnok a BL-főtábla elszalasztása után dühből átgázolt az egyébként kifejezetten jó erőkből álló CN Barcelonán, és a 14–6-os győzelemmel egyben üzent is az Eurokupa többi résztvevőjének, miszerint innentől kezdve a sorozat egyik favoritjának számít. Ami persze mind szép és jó, csak úgy van ezzel az ember, mint amikor gyermekkorában nem a vágyott játékot találta meg a karácsonyfa alatt, hanem annak az eredetire közepesen hasonlító másolatát...

„Természetesen mindenki nagyon csalódott – nyilatkozta lapunknak Siracusából érthető szomorúsággal Zsivko Gocics vezetőedző. – Hiába zártuk veretlenül a tornát, ez sem volt elég – utólag nyilván látjuk, hogy a franciákat jobban meg kellett volna verni két gólnál. A Mladost elleni meccs nagyon furcsa volt, az első félidőben egyáltalán nem védekeztünk, és ami kapura ment, az gól lett. Nagy erőket mozgósítottunk, visszajöttünk ötgólos hátrányból is, de hiányzott egy kis odafigyelés a fordításhoz. Nincs más választásunk, próbálunk az Eurokupában javítani, ami nem lesz könnyű, mert erős a mezőny, ám igazán javítani a győzelemmel tudnánk.”

Ha van olyan szegmense a Dózsa siracusai szereplésének, amelynek örülni lehet, az Konarik Ákos teljesítménye. A nyáron az UVSE-től szerződtetett szélső élete első nemzetközi klubtornáján három mérkőzésen 12 gólt lőtt, a négyes átlag pedig megsüvegelendő. Az viszont a legnagyobb ászok kritikája, hogy a 19 éves újoncnak kellett előrelépnie.

Az OSC is megnyerte a maga mérkőzését, Varga Dániel együttese magabiztosan győzött 11–7-re a görög Vuliagmeni ellen. Az újbudaiak esetében nem akkora csalódás az Eurokupa-részvétel, a Nyéki uszodában annyi történt, hogy a légiósok nélkül felálló, még formálódó és több sebből vérző együttes nem tudott bravúrt elérni. A Szolnok bukása azért fájóbb, mert azt nemhogy főtáblára, hanem egyenesen nyolcas döntőre alkalmas kerettel sikerült összehozni.

„Nagyon kimerítő volt egyedüli centerként játszani, ám ezúttal ez volt a feladat – mondta a Hárai Balázs sérülése miatt végig rengeteget melózó Tóth Márton. – A csapat attól csapat, ha képesek vagyunk helyettesíteni a hiányzókat. Nyilván ez az öt meccs is fárasztó volt, de az út, amelyen eljutottunk idáig, még kimerítőbb, hiszen öt hét alatt tizenöt mérkőzésünk volt. Picit csalódott vagyok, mert legalább azt szerettük volna elérni, hogy ki-ki meccset játszhassunk a másik csoport legjobbjával, és ott derüljön ki, méltók vagyunk-e a BL-re, vagy sem. Ez nem sikerült, így van bennem hiányérzet, annak viszont örülök, hogy volt tartása a gárdának, és a látszólag tét nélküli meccsen a szebbik arcunkat mutattuk.”

A Bajnokok Ligája főtáblájára két olasz együttes, a CC Ortigia és az AN Brescia jutott fel, előbbi a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának fia, Simone Rossi hathatós segítségével. Egyedüli magyar csapatként a címvédő FTC-Telekom szerepel a főtáblán, erre pedig csak egyszer volt példa a jelenlegi lebonyolítás (selejtező, csoportkör, hatos/nyolcas döntő) hét évvel ezelőtti bevezetése óta: a 2013–2014-es idényben a ZF-Eger volt az egyetlen honi résztvevő, azóta mindig játszott legalább két magyar alakulat a főtáblán.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ
A-csoport (Siracusa)

Döntő
CC Ortigia (olasz)–Mladost Zagreb (horvát) 9–8

A 3. helyért
Szolnoki Dózsa–CN Barcelona (spanyol) 14–6
(4–1, 4–1, 1–1¸ 5–3)
G: Angyal, Konarik, F. Filipovics 3-3, Nagy Ádám 2, Szeghalmi, Kovács Gergő, Drasovics, ill. Delgado 3, Durík, Esteller, Estrany
Az 5. helyért
Jadran Split (horvát)–Pays d'Aix (francia) 11–5

B-csoport (Nyéki uszoda)
Döntő
AN Brescia (olasz)–Radnicski Kragujevac (szerb) 13–9

A 3. helyért
OSC Újbuda–NO Vuliagmeni (görög) 11–7 (3–2, 3–0, 2–3, 3–2)
G:
Tóth M. 3, Manhercz K., Csacsovszky E. 2-2, Várnai, Salamon F., Erdélyi, Bundschuh, ill. Kalogeropulosz 2, Alafrakisz, Juvecisz, Guvisz, H. Afrudakisz, Halivopulosz
Az 5. helyért
Szintyez Kazany (orosz)–CSM Digi Oradea (román) 13–8

A két győztes főtáblára jutott, a selejtező többi résztvevője az Eurokupában folytatja.

A FŐTÁBLA CSOPORTBEOSZTÁSA
A-csoport:
Olympiakosz (görög), Pro Recco (olasz), Jug Dubrovnik (horvát), Spandau 04 (német), CN Marseille (francia), CC Ortigia (olasz)
B-csoport:
FTC-TELEKOM, CNA Barceloneta (spanyol), WASPO Hannover (német), Jadran Herceg Novi (montenegrói), Dinamo Tbiliszi (grúz), AN Brescia (olasz)

A koronavírus-járvány miatt rendhagyó csoportküzdelmeket három részletben, két helyszínen bonyolítják le. Az együttesek úgynevezett buborékban játszanak majd, az A-csoport Rómában, míg a B-csoport Budapesten. A csoportmérkőzések első szakaszát december közepén rendezik. A második kört, azaz a 4-7. fordulót március 1. és 5. között, míg a harmadikat (8-10. forduló) április 19. és 23. között tartják meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik