Férfi vízi: Varga Zsolt közösséget épít – lejátszotta első edzőmeccsét a válogatott

L. G.L. G.
Vágólapra másolva!
2023.01.04. 17:31
A horvátok betegség miatt visszamondták a mieinkkel közös edzőtábort, így magyar élcsapatokkal kétkapuzik a férfi vízilabda-válogatott, elsőként az OSC ugrott be gyakorolni.  
A válogatott edzése (Fotó: Török Attila) – galéria a képre kattintva elérhető
A válogatott edzése (Fotó: Török Attila) – galéria a képre kattintva elérhető

Lejátszotta első edzőmeccsét a magyar férfi vízilabda-válogatott az olimpiai felkészülés jegyében zajló januári összetartáson, a Komjádi uszoda másik kispadja mellett azonban nem Ivica Tucak ácsorgott, hanem Varga Dániel. Az edzőpartnernek felkért horvátok ugyanis betegség miatt lemondták a részvételt, így aztán a mieink a kölcsönös segítségnyújtás elve alapján magyar élcsapatokkal játszanak napi két meccset. Szerdán az OSC volt a soros, csütörtökön a Vasas következik, pénteken a Ferencváros jön.

A délelőtti edzőmeccsre a válogatott összes OSC-játékosa visszasorolt a klubcsapatába, nélkülük ugyanis ki sem tudott volna állni az újbudai együttes. Tóth Márton és Salamon Ferenc így sem játszott a nap első találkozóján, ugyanakkor örömteli fejleményt jelentett, hogy a vállsérülés miatt az egész őszi szezont kihagyó Hárai Balázs jugoszláv békaembernek öltözve a kapu mögött teljesítette a napi úszásadagját.

VÉLEMÉNYEK

Konarik Ákos, a válogatott szélsője: – Az év elején senki sincs a topon egyénileg, és ilyenkor nehéz csapatként is jól játszani, de nem aggódom amiatt, hogy a későbbiekben hogyan megy a csapatnak, hiszen itt baromi jó játékosok vannak, és mindenki kitűnően tud a másikkal együtt játszani. Értékesek a válogatott összetartások, jó így kezdeni az évet. Fontos, hogy mindenki pozitív élményekkel térjen vissza a klubjába, és tudatosítsa magában, hogy itt volt a válogatottban, mert ez önbizalmat adhat.
Manhercz Krisztián, a válogatott szélsője: – Megterhelő volt a kétkapuzás, ugyanis az előző napokban nem meccsterhelést kaptunk, teljesen más volt az edzések dinamikája, ugyanakkor örülök, hogy végre labdát is láttunk. A spliti Európa-bajnokság óta nem találkoztunk így együtt, nagyon kevés lehetőségünk van a közös gyakorlásra. A következő ilyen alkalom már a világkupa első tornáján lesz, úgyhogy maximálisan kell koncentrálnunk ebben a néhány napban, mert nagy jelentősége van az összetartásnak.

A kétkapuzáson látszott, hogy még nagyon év eleji a forma, lassabb és pontatlanabb volt a játék a megszokottnál – de hát tíz nap pihenő és három napi kemény meló után egyelőre nem is várhattunk mást a játékosoktól. Néhány nagyszerű villanást és pontosan megjátszott figurát azért mindkét csapattól láthattunk, szóval nem felejtettek el vízilabdázni a fiúk, csak még kicsit rozsdásak voltak a fogaskerekek. A válogatott kapuját végig az utólag behívott Mizsei Márton védte, aki Vogel Soma lovaglóizom-sérülése miatt kapott lehetőséget.

Nagy jelentősége nincs, de a tényszerűség kedvéért rögzítsük, 11–8-ra a válogatott nyerte meg a félig komolyan vett kétkapuzást, amelyen mérték az időt, két ob I-es spori, Csanádi Zsolt és Ercse Norbert fújta a sípot, ugyanakkor előfordult, hogy a sokadik ötméteres helyett inkább emberelőnyt kért és kapott a kedvezményezett csapat, elvégre a gyakorlás volt az elsődleges.

A nap híre egyébként az volt, hogy nem hivatalos információk szerint az októberi, tel-avivi Európa-bajnokságot eltolták 2024 januárjára, amiről mindenkinek megvolt a véleménye – miszerint marhaság – és mindenki amiatt kapkodta a levegőt, hogy az olimpia évében egyszerre rendeznek Eb-t és vb-t, ráadásul két hónapon belül. A torta habján a koktélcseresznye, hogy mindkét torna olimpiai kvótaszerző verseny lesz… A kapitánynak mindenesetre mindenre megvan a terve, de a legjobban annak örülne, ha már a 2023-as vb-n megszereznék a kvótát.

Nagyon jó, motiváló érzés visszatérni, azt biztosan sikerült elérnem, hogy nyugodt szilvesztere volt a srácoknak… Persze nem voltak vidámak január elsején a négyezer méteres úszástól, viszont mindenki koncentráltan állt hozzá a feladathoz. Ennek a hétnek azonban a legfontosabb része, hogy a csapat újra együtt legyen, közösen ebédeljenek, beszélgessenek a játékosok, az egymás közti emberi kapcsolatok újra beinduljanak” – mondta Varga Zsolt szövetségi kapitány, aki új segítőt vett maga mellé az U20-as válogatottat irányító és a nyáron az U18-asokkal világbajnoki címet nyerő Kovács Róbertet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik