A BL 12 együttest felvonultató főtáblájának első körében a közös csoportba került OSC újbudai otthonában fogadja a Bajnokok Ligája jövő évi budapesti hatos döntőjében, az úgynevezett Final Sixben rendezőként automatikusan résztvevő Szolnokot, ám az előjelek nem éppen kedvezőek a házigazda számára. Alig egy héttel azt követően találkozik ugyanis a két együttes, hogy a magyar bajnokságban a címvédő Tisza-partiak a legutóbbi szezonban harmadik gárda ellen vendégként nyertek 11–7-re. A BL-ben nyilván javítani igyekszik Vincze Balázs legénysége, kérdés, hogy mennyire lesz sikeres ez a törekvés Cseh Sándor kiváló formába lendült alakulatával szemben.

Az április 26-án záruló főtáblás szakasz nyitókörében a B-csoportba került magyar bajnoki ezüstérmes Eger a címvédő horvát Jug Dubrovnikhoz látogat, s bravúr lenne részéről a pontszerzés, bár a Dabrovszky Norbert irányította társaságnak a hazai ob I-ben jó ideje kifejezetten hatékony a játéka, ami kedvező eredményre vezethet szerda este is.

Mivel a Szolnok alanyi jogon továbbjutó, rajta kívül az A-csoportból két csapat válik a Final Six tagjává, míg a B-ből a legjobb három lehet majd ott a hatcsapatos fináléban, amelynek május 25. és 27. között ad otthont a Dagály Uszodakomplexum.

A férfi vízilabdacsapatok második számú európai sorozatában, az Eurokupában már a legjobb négy közé jutás a tét, s kieséses fázisról lévén szó, sok múlik azon, hogyan végez negyeddöntős párharcának első fellépésén a BVSC és a Ferencváros. A vasutas klub csapata hazai medencében próbál kellő előnyt szerezni a komoly játekerőt képviselő olasz Veronával szemben, míg az FTC Horvátországban, a Primorje Rijeka vendégeként igyekszik olyan eredményt elérni, amelynek birtokában megalapozott továbbjutási reménnyel várhatja a december 10-i visszavágót. „Kapaszkodó” lehet mind a BVSC, mind az FTC számára, hogy riválisaikat éppen magyar csapatok búcsúztatták a Bajnokok Ligája selejtezőjének utolsó fordulójában: a Rijekát az Eger módfelett könnyedén, kettős győzelemmel, míg a Veronát – hazai sikerrel és idegenbeli vereséggel – az OSC 21–19-es összesítéssel küldte az Eurokupába.

A szerdai műsor
Bajnokok Ligája, főtábla, 1. kör:
A-csoport: A-Híd OSC Újbuda–Szolnoki Dózsa-Közgép, Kondorosi út 19.00
B-csoport: Jug Dubrovnik (horvát)–ZF-Eger 20.15    

Eurokupa, negyeddöntő, 1. mérkőzések:
BVSC-Zugló–Verona (olasz), Szőnyi út 18.00
Primorje Rijeka (horvát)–FTC-PQS Waterpolo 19.30