Férfi vízi ob I: fölényesen nyert az OSC és a Honvéd is

L. G./K. T. I.L. G./K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.10.01. 21:50
Az előző szezonban ezüstérmes OSC és a Honvéd is fölényes hazai sikert aratott a férfi vízilabda ob I pénteki mérkőzésein. Az újbudaiak a Miskolcot győzték le, míg a Honvéd az UVSE fölött diadalmaskodott – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

Az OSC tizenhárom, a Honvéd kilenc góllal győzött az élvonalbeli bajnokság pénteki mérkőzésein.

Ellentmondást nem tűrően pólózott az OSC a Miskolc ellen, fáradtságnak a nyomát sem lehetett látni az újbudai gárdán. Pedig a múlt héten a Bajnokok Ligája első selejtezőtornáján négy nap alatt hat meccset játszott Varga Dániel együttese, és a héten ez már a második volt bajnoki mérkőzésből is, de az OSC szemlátomást bírja a gyűrődést.

Kell is a jó erőnlét, hiszen a jövő héten máris jön a második selejtezőkör a BL-ben, Podgorica után Párizsba utazik majd a csapat. Az újbudaiak úgy ütötték ki 20–7-re a Miskolcot, hogy Hárai Balázs a bemelegítés után felült a lelátóra, de a négy gólig jutó Tóth Márton   és a kiválóan játszó Aranyi Máté ezen a találkozón simán pótolta az olimpiai bronzérmes centert.

A Honvéd is könnyedén nyert az UVSE ellen, kétszer annyi gólt lőve, mint ellenfele.

VÍZILABDA
FÉRFI OB I
A 2. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS

Budapesti Honvéd SE–UVSE Hunguest Hotels 18–9 (5–3, 6–3, 3–2, 4–1)
3. FORDULÓ
OSC Újbuda–PannErgy-Miskolci VLC20–7
(6–3, 5–1, 5–2, 4–1)

AZ ÁLLÁS
1. OSC Újbuda 3 3 57–27 +30 9
2. FTC-Telekom 3 3 49–24 +25 9
3. Budapesti Honvéd SE 3 2 1 39–26 +13 7
4. A-Híd VasasPlaket 3 2 1 35–24 +11 7
5. Szolnoki Dózsa 2 2 28–15 +13 6
6. BVSC-Zugló 3 2 1 38–27 +11 6
7. Szegedi VE 2 1 1 20–20 0 3
8. Tigra-ZF-Eger 3 1 2 40–50 –10 3
9. Kaposvári VK 3 1 2 28–40 –12 3
10. PVSK-Mecsek Füszért 3 1 2 18–30 –12 3
11. Metalcom Szentes 3 1 2 32–46 –14 3
12. Debreceni VSE 3 3 20–31 –11 0
13. UVSE Hunguest Hotels 3 3 31–53 –22 0
14. PannErgy-Miskolc 3 3 23–45 –22 0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik