Férfi vízi ob I: a Vasas és az FTC is gólzáporos meccsen nyert

Vágólapra másolva!
2022.02.05. 19:47
null
Danyiil Merkulov (fehér sapkában) eredményes napot zárt (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Az FTC Szentesről, a Vasas Miskolcról hozta el fölényes győzelemmel a három pontot a férfi vízilabda ob I alapszakaszának szombati játéknapján – számolt be róla az MTI.

 

Az FTC – amely két meccsel kevesebbet játszott – sikerével egypontnyira megközelítette az éllovas OSC-t a tabellán. A szentesi találkozó legeredményesebbje a hazai Hegedűs Bence, illetve a ferencvárosi Danyiil Merkulov volt egyformán hat találattal.

A negyedik helyen álló Vasasból Bátori Bence négy ízben vette be a miskolciak kapuját.

A tabellán ötödik helyezett BVSC a forduló záró mérkőzésen a hetedik helyet elfoglaló PVSK-val szemben 4–1-es, majd 6–3-as vezetésre tett szert, a pécsi alakulat azonban egyenlített. A negyedik negyedben felváltva vezettek a felek, a vége 10–10-es döntetlen lett.

FÉRFI OB I, ALAPSZAKASZ
19. FORDULÓ
METALOM SZENTES–FTC-TELEKOM WATERPOLO 12–21 (4–6, 3–5, 3–5, 2–5)
Szentes, 150
néző. V: Tóth S., Debreceni N.
SZENTES: Kovács K. – Pellei F. 1, Pellei K. 2, Kókai T., Bozó, Chilkó 1, Mátyók 1. Csere: Pászti B. (kapus), Lajkó, Kürti-Szabó, HEGEDŰS B. 6, Soleimanipak, Kátai-Benedek, Takács J. 1. Edző: Pellei Csaba
FTC: Szakonyi – JANSIK SZ. 4, MERKULOV 6, Molnár E. 3, Ubovics 1, VÁMOS 4, Nyíri B. 1. Csere: Gábor L.,Gál S., Klár, Varga V. 1, Német T. 1. Edző: Varga Zsolt
Gól – emberelőnyből: 10/4, ill. 11/9
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. 3/3
Kipontozódott: Kókai T. (21. p.), Molnár E. (29. p.)
MESTERMÉRLEG
Pellei Csaba:
– Szerettünk volna jó mérkőzést játszani a Ferencvárossal, úgy érzem, három negyeden keresztül sikerült. Sajnos a védelmünk több alkalommal is átjáróház volt, a negyedik negyedre pedig teljesen kipukkadtunk.
Varga Zsolt: – Új elemeket gyakoroltunk védekezésben, talán ezért is kaptunk a kelleténél több gólt, de a negyedik negyedre végre összeállt a hátsó alakzatunk. A támadásban jól teljesítettünk, sok gólt szereztünk, ez rendben volt.

SZOLNOKI DÓZSA–UVSE HUNGUEST HOTELS 19–8 (5–2, 5–4, 5–2, 4–0)
Szolnok, 100
néző. V: Binder, Kovács Cs. T.
SZOLNOK: GÁRDONYI – KOVÁCS GERGŐ 3, Konarik 2, Jansik D., NAGY Á. 3, Zovic 2, Szeghalmi 2. Csere: GBADAMASSI 3, ANGYAL 3, Melkuhn, Pető A. 1, Schmölcz, Teleki. Edző: Zsivko Gocics
UVSE: Korom D. – CSAPÓ Á. 2, Ekler Zs. 1, Belényesi 2, Eppel, Hegedűs Cs., Szirmai. Csere: Bisztritsányi (kapus), KORÉNYI 2, Ionescu 1, Turcsányi, Barics, Vámosi, Szécsi M. Edző: Vincze Balázs
Gól – emberelőnyből: 13/9, ill. 7/2
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Schmölcz (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Zsivko Gocics:
– Nem becsültük le ellenfelünket, az első perctől kezdve teljes erőbedobással játszottunk. Amit a játékosoktól kértem, teljesítették, ezért teljesen elégedett vagyok a játékkal.
Vincze Balázs: – Nagyjából abban a mederben folyt a játék, amire számítottunk. Egy picit jobb volt a támadójátékunk, mint a Szolnok elleni legutóbbi meccsünkön. Más szinten van a két csapat, de tapasztalatszerzésnek jó volt ez a mérkőzés.

PANNERGY-MISKOLCI VLC–A-HÍD VASASPLAKET 10–17 (3–2, 4–5, 1–6, 2–4)
Miskolc, 100
néző. V: Füzesi Zs., Kevi T.
MISKOLC: Hoferica – Tőzsér, Biros B. 2, Séllei-Ruascher 1, Nagy N. 1, Böröczky, Tanczer 2. Csere: Moravcsik (kapus), Vismeg Zs. 1, Seman 1, KRASZNAI 2, Várkonyi Á., Széphalmi, Mlatilik. Edző: Vidumanszky László
VASAS: B. Mitrovics – BÁTORI 4, ERDÉLYI 3, Randjelovics 1, Bedő 1, Zerinváry 2, Drasko Brguljan 1. Csere: Mizsei (kapus), Vadovics V. 1, SZATMÁRI 3, Sedlmayer, Simon R. 1, Magyar B., Herczeg. Edző: Szlobodan Nikics
Gól – emberelőnyből: 10/2, ill. 5/5
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 3/2
Kipontozódott: Randjelovics (28. p.), Simon R. (29. p.)
MESTERMÉRLEG
Vidumanszky László:
– A vendégek remek teljesítménnyel rukkoltak elő, nekünk sincs azonban szégyenkeznivalónk, hiszen két negyeden keresztül pariban voltunk ellenfelünkkel. A folytatásban támadásban sokat rontottunk, a Vasas remekül kihasználta a hibáinkat.
Szlobodan Nikics: – Remek védekezést mutattunk be, de a támadójátékunkra sem lehetett panasz. A legfontosabb a három pont megszerzése volt, teljesítettük, így nincs okunk az elégedetlenségre, ráadásul sok gólt tudtunk szerezni. Remélem, hogy a következő mérkőzéseken is hasonlóan játszunk.

TIGRA-ZF-EGER–BUDAPESTI HONVÉD SE 13–15 (1–3, 4–5, 3–3, 5–4)
Eger, 100
néző. V: Kovács S., Bereczki M.
EGER: Grieszbacher – BAKSA B. 4, Kovács Gábor 1, Sári, Murisics 1, Lőrincz B., Szalai G. Csere: RÁDLI 1, Gólya 1, MAGYAR M. 3, Hajdu B., Sántavy 1, Lőrincz Á. 1. Edző: Biros Péter
HONVÉD: Decker A. – Kevi 2, HOSNYÁNSZKY 5, Hessels B., Fejős, Kiss B., MANHERCZ Á. 2. Csere: Farkas D. (kapus), Szirányi, Gregor, Sólyom, SUGÁR 2, Hessels S. 1, DECKER Á. 3. Edző: Szivós Márton
Gól – emberelőnyből: 10/6, ill. 9/6
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 3/3
Kipontozódott: Sári (27. p.)
Kiállítva (végleg, cserével): Szalai G. (20. p.)
MESTERMÉRLEG
Biros Péter:
– Jól szórakozhatott a közönség, az edzők kevésbé. Mindkét csapat jól támadott, de jobban szeretném, ha a védekezésünk lenne acélosabb. A kapott gólok száma annak ellenére is sok, hogy sokkal fegyelmezettebbek voltunk, mint korábban. Az eredmény kis hitet és önbecsülést adott a csapatomnak.
Szivós Márton: – Örülök a győzelemnek, a rosszul sikerült szerdai mérkőzés után sikerült felállni. Az emberelőnyös játékunkkal elégedett voltam, azon dolgozunk, hogy a védekezésünk is sokkal jobban működjön.

SZEGEDI VE–DEBRECENI VSE-MASTER GOOD 9–7 (4–0, 2–2, 1–1, 2–4)
Szeged, 100
néző. V: Csizmadia Zs., Kollár Gy.
SZEGED: Gyapjas B. – BÓBIS B. 2, Kürti, Horváth Zs., SÁNTA 2, Tóth Gy. 2, Kardos A. 1. Csere: Vékony 2, Pörge, Hajdu A., Boros, Baj. Edző: Kiss Csaba
DEBRECEN: KÓSIK – Macsi P. 1, MACSI M. 2, Takács K., Vismeg B., Smitula 1, SOMLAI 2. Csere: Fülöp B., Stefanidesz, Kis F., Bodróczki, Korbán 1, Rácz M. Edző: Süveges Máté
Gól – emberelőnyből: 10/5, ill. 9/1
Kipontozódott: Fülöp B. (24. p.), Horváth Zs. (30. p.), Kis F. (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Kiss Csaba:
– A három ponton kívül másnak nem tudok örülni, mert ezúttal is hullámzó volt a teljesítményünk. Négy nullás vezetésünk után buta hibákat követtünk el, amiket a rendkívül motivált ellenfelünk gólokkal büntetett. Stabilizálni kell játékunkat, mert ez a teljesítmény kevés lesz a közvetlen riválisaink ellen.
Süveges Máté: – A mérkőzés elején állva hagyott bennünket a Szeged, jól kihasználta enervált játékunkat. A középső negyedekben egyenlő ellenfelek küzdelme folyt a medencében, míg a befejező játékrészben sikerült faragnunk hátrányunkból.

PÉCSI VSK-MECSEK FÜSZÉRT–BVSC-ZUGLÓ 10–10 (2–4, 3–2, 3–2, 2–2)
Pécs, 200
néző. V: Kun Gy., Rubos K.
PÉCS: JÓZSA – GÁL D. 2, Keresztúri 1, Almási, CSACSOVSZKY A. 2, Oltean, Reisz. Csere: GASZT 2, Csorba T., Kókai Sz. 1, Lihotzky 2, Némethy, Aranyi A. Edző: Török Viktor
BVSC: GYÖRKE – Mészáros Cs., PÁSZTOR M. 3, Batizi 1, Ágh, Gyárfás T., Csapó M. 1. Csere: Kovács P., Tátrai 1, Mészáros M. 2, Nagy M. 1, Irmes P., SZABÓ II BENCE 1. Edző: Kemény Kristóf
Gól – emberelőnyből: 12/3, ill. 11/4
Gól – kettős emberelőnyből: 1/0, ill. –
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Szabó II Bence (25. p.) Reisz (29. p.), Batizi (31. p.), Lihotzky (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Török Viktor:
– Igazi kemény kis meccs kerekedett ebből a találkozóból, hat háromnál felszabadultunk, sikerült egyenlítenünk, és utána már tudtuk, hogy mit kell csinálni ahhoz, hogy legalább egy pontot szerezzünk.
Kemény Kristóf: – Nyerni jöttünk, nehéz bármit is mondani ez után a pontosztozkodás után, ha nyerünk, nagy esélyünk lett volna a négybe jutni, de hat hármas vezetésünk után valami megváltozott, így csalódott vagyok.

AZ ÁLLÁS
1. OSC Újbuda 19 16 2 1 271–154 +117 50
2. FTC-Telekom 17 16 1 243–137 +106 49
3. Szolnoki Dózsa 19 15 1 3 270–147 +123 46
4. A HID-VasasPlaket 19 14 3 2 212–136 +76 45
5. BVSC-Zugló 19 12 2 5 230–170 +60 38
6. Budapesti Honvéd SE 18 10 2 6 200–177 +23 32
7. PVSK-Mecsek Füszért 19 7 2 10 165–213 –48 23
8. Szegedi VE 19 7 12 159–202 –43 21
9. Kaposvári VK 19 6 3 10 192–241 –49 21
10. Tigra-ZF-Eger 19 6 13 210–241 –31 18
11. UVSE Hunguest Hotels 19 4 2 13 158–239 –81 14
12. PannErgy-Miskolc 19 4 1 14 172–251 –79 13
13. Metalcom Szentes 19 2 1 16 159–253 –94 7
14. Debreceni VSE 18 2 16 138–218 –80 6

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik