Férfi vízi ob I: a Szolnoké a rangadó, nem botlott az Eger

Vágólapra másolva!
2015.01.17. 20:41
null
Varga Dániel (jobbra) csapatának sikerét hozta a forduló rangadója (Fotó: Korponai Tamás)
A listavezető Szolnok hazai pályán 11–7-re megverte a második helyezett OSC-t a férfi vízilabda-bajnokság 13. fordulójának rangadóján. A mérkőzés a második félidőben dőlt el, két negyed után ugyanis még döntetlenre álltak a felek. A Vasas sikeréhez az is belefért a Kaposvár ellen, hogy az utolsó játékrészt két góllal elveszítette, míg a Fradi és a Honvéd nem bírt egymással.

 

Csak az első félidőben volt kérdéses, hogy melyik gárda nyeri meg az élvonalbeli vízilabda-bajnokság 13. fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzését. Az első két negyed után 6–6-ra álltak a csapatok, a találkozó második felében azonban a Szolnok szerb légiósai eldöntötték a három pont sorsát. A harmadik játékrészben Milan Alekszics, a negyedikben Sztefan Mitrovics dobott két gólt az OSC-nek, kettejük között pedig Varga Dénes is betalált. Az éllovas továbbra is hibátlanul vezeti a bajnokságot.

Gyengén kezdte, ám annál sokkal jobban folytatta a Kaposvár elleni hazai mérkőzést a Vasas, amely nyolc perc játék után még egygólos hátrányban volt, három negyed után azonban már néggyel vezetett. Az angyalföldiek sikeréhez így az is belefért, hogy az utolsó játékrészt – melyben már nem találtak be – két góllal elveszítsék. A Vasas győzelméhez Bóbis Máté és Antun Goreta egyaránt három találattal járult hozzá.

Kiélezett, fordulatos mérkőzést játszott egymással a Honvéd és a Fradi, a vége igazságos döntetlen. A találkozó első felében az FTC futott az eredmény után, de a második félidőben fordított, és kétszer is kétgólos előnybe került. Az utolsó percek azonban a honvédosok számára alakultak jobban, Kiss Gergely és Steinmetz Barnabás góljaival egy pontot végül otthon tartottak. A vendégeknél Marnitz Gergő háromszor volt eredményes.

A Debrecen az ötödik percben megszerezte a vezetést a BVSC ellen, a vendégek azonban bő egy perc alatt fordítottak, ezt követően pedig már nem is engedték ki a kezükből a győzelmet. A két csapat közti különbség a végső dudaszó előtti percekben tetőzött, amikor a budapesti együttes 8–5-re elhúzott, s ezután már nem kellett újabb gólt dobnia ahhoz, hogy megnyerje a mérkőzést. A házigazda hét góljából ötöt Hoppál Gergely szerzett, de nem ért pontot a remeklése.

A Szeged a középső két negyedben döntötte el a KSI elleni meccs sorsát. A Tisza-partiak a második és a harmadik játékrészt 9–3-ra nyerték meg, amire a fővárosiak nem tudtak mit lépni.

Az Eger átgázolt a PVSK-n, a vendégek első góljára a tizedik percig kellett várni, de addigra kaptak ötöt, így már ekkor kilátástalan helyzetbe kerültek. A hevesiek nem lassítottak, a harmadik negyed hajrájában kilenccel lógtak meg, előnyük pedig a mérkőzés végét jelentő dudaszóig sem csökkent, sőt a végjátékban a hazai drukkerek „rá is számolhattak” a látogatókra a tízgólos differencia örömére. Az Eger legeredményesebb játékosának a négy találatot jegyző Erdélyi Balázs bizonyult.

Az UVSE otthonában aratta szezonbeli második győzelmét a Szentes, amely szinte végig vezetett. A vendégek a mérkőzés túlnyomó részében kétgólos előnyben vízilabdáztak, a hajrában azonban megléptek riválisuktól, és megnyugtató különbséggel nyertek. Az öt gólig jutó Weszelovszky Lászlóval nem bírtak a hazaiak.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
13. FORDULÓ
SZOLNOKI DÓZSA–A-HÍD OSC 11–7
(3–2, 3–4, 2–0, 3–1)
Szolnok, 900
néző. Vezette: Székely Balázs, Németh András
SZOLNOK:
Nagy V. – Varga Dénes 1, SZ. MITROVICS 2, Jansik D., Mezei, Vámos 1, MADARAS 1 Csere: KIS G. 1, Gocics, Varga Dániel 1, Tóth M. 1, Hangay Z. 1, M. ALEKSZICS 2. Edző: Cseh Sándor
OSC: Bisztritsányi – BÁTORI 2, Hegedüs G. 1, Bundschuh 1, KAYES 2, Gór-Nagy, Drasko Brguljan Csere: Graham, Salamon F. 1, Vincze M., Kovács Gábor, Juhász Zs. Edző: Vincze Balázs
Gól – emberelőnyből: 11/4, ill. 9/3
Kipontozódott: Hegedüs G. (20. p.), Gór-Nagy (28. p.)
Kiállítva (cserével végleg): Kovács Gábor (23. p.), Vámos (30. p.), Kayes (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Cseh Sándor: Az első félidő nem jellemző a Szolnokra, hat gólt kaptunk, miközben a másodikban csak egyet. Nem sok időnk volt felkészülni, de épp azokból a helyzetekből kaptuk a gólokat, amelyeket megbeszéltünk, szóval kicsit fegyelmezetlenek voltunk. Látszott a játékosokon, hogy edzés nélkül ez a sportág még a világ legjobbjainak sem megy, ha nincs elég időnk gyakorolni, romlik a lövések, passzok pontossága. Az más kérdés, hogy közben a védekezésben meg nem kell fegyelmezetlennek lennünk. A második félidőre minden megváltozott, ennek tulajdonítható, hogy hat hatról tizenegy hét lett az eredmény.
Vincze Balázs: A harmadik negyed végén, hét hatnál kapott emberelőnyünk lényeges lett volna, de a Bundschuh Erikhez érkező passz magas volt, a következő támadásból pedig a szolnokiak is fórt kaptak, Alekszics pedig belőtte. Nagyon nem mindegy, hogy hét héttel vagy nyolc hattal indulsz neki az utolsó negyednek. Folyamatosan fogytunk el, a végére épp csak annyian maradtunk, hogy hat mezőnyjátékos legyen a vízben az utolsó középkezdésnél. Ettől függetlenül jó úton járunk, és ahhoz képest, hogy abszolút nem készültünk erre a meccsre, jó teljesítményt nyújtottunk. Talán ha kicsit összeszedettebbek lettünk volna, többet is kihozhattunk volna a meccsből. A Szolnok ellen nem elég egy, két vagy három negyeden át jól játszani, négy és felet kell ahhoz, hogy négy negyedben meg tudjuk őket verni.

VASASPLAKET–KAPOSVÁRI VK 10–8 (3–4, 4–1, 3–1, 0–2)
Komjádi uszoda, 150
néző. V: Füzesi, Marnitz M.
VASAS:
BARABÁS – BÓBIS 3, Hőna 1, Steinmetz Á. 1, Gyárfás, Takács B., SEDLMAJER 1. Csere: Juhász-Szelei 1, Németh T., GORETA 3, Várnai, Vereczkey. Edző: Földi László
KAPOSVÁR: Szécsi Z. – Berta 1, Parezanovic 1, Vikalo, Vindisch 1, Kovács O. 1, Ágner. Csere: GROSS 4, Sántavy, Davie, Prikidánovics, Krasznai. Edző: Fekete Szilveszter
Gól – emberelőnyből: 11/4, ill. 8/2
Gól – kettős emberelőnyből: 1/–, ill. 1/1
Gól – ötméteresből: 2/2, ill 2/1
Kipontozódott: Sántavy (13. p.), Juhász-Szelei (25. p.), Kovács O. (28. p.)
MESTERMÉRLEG
Földi László:
– Nagyon fontos mérkőzést sikerült megnyernünk, szakaszonként jó játékkal.
Fekete Szilveszter: – Manapság minden meccs kiélezett, egy-egy gólon múlik a három pont sorsa. Jól kezdtük a találkozót, vezettünk is, aztán érthetetlenül görcsössé váltunk, rengeteg ziccert és emberelőnyt hibáztunk el, ennek következménye a vereség.

RACIONET HONVÉD–FTC 10–10 (4–3, 2–4, 1–1, 3–2)
Kőér utca, 500
néző. V: Homonnai D., Marjay Zs.
HONVÉD:
LÉVAIKiss G. 2, FÜLÖP 2, Simizu 1, Simon A., Koji, SZŐKE 2. Csere: Tóth B., Fazekas, Sztojcsics 1, Steimetz B., SIMON R. 2. Edző: Vad Lajos
FTC: GÁRDONYI – Pohl, Nyéki 1, Roach, KATONÁS 2, SWIFT 2, Csapó M. Csere: Ernyey, Regős, Kolozsi, Jansik 2, Paján, MARNITZ G. 3. Edző: Varga Zsolt
Gól – emberelőnyből: 8/5, ill. 5/3
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 2/2
Kipontozódott: Paján (26. p.)
Kiállítva (cserével végleg): Katonás (22. p.)
Sárga lap: Vad Lajos (22. p.)
Piros lap: Vad Lajos (29. p.)
MESTERMÉRLEG
Vad Lajos:
– Igazi vízilabda-mérkőzés volt, nagyon szeretnék gratulálni csapatomnak.
Varga Zsolt: – Nagyon örülök az itt elrabolt pontnak, összességében nekünk ez öröm.

SZEGED VE–KSI SE 14–8 (2–2, 4–2, 5–1, 3–3)
Szeged, 300
néző. V: Vojvoda, Vogel
SZEGED:
Meixner – PALOTÁS 2, KUNAC 3, VARGA II ZSOLT 4, SEMAN 1, Manhercz Á. 1, Kiss Cs. Csere: Chilkó 1, Török A. 1, Zsigri, Sánta 1, Németh M. Edző: Varga Péter
KSI: Kardos – Hangody L., Kalanovics 1, KOVÁCS G. 3, FEJŐS 1, Balla, MIKLÓS L. 3. Csere: Marnitz M., Bicskei, Deutsch, Szöllősi, Baj, Horváth Á. Edző: Horváth János
Gól – emberelőnyből: 6/4, ill. 7/2
Gól – ötméteresből: 3/3, ill. –
Kipontozódott: Baj (23. p.), Kunac (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Varga Péter:
– A mérkőzés elején támadásban hibáztunk sokat, az utolsó percekben pedig elkerülhető gólokat kaptunk.
Horváth János: – Gratulálok a Szegednek, de mást nem mondok, mert akkor eltiltanának.

DEBRECENI VSE–BVSC WÁBERER 7–8 (1–2, 2–2, 2–1, 2–2)
Debrecen, 500
néző. V: Molnár P., Petik
DEBRECEN:
ALEKSZICS – Kincses, HOPPÁL G. 5, Kállay 1, Kolarik, Süveges 1, Halek M. Csere: Kuncz T., Tóth P., Pataki G., Varga T., Szabó Botond. Játékos-edző: Varga Tamás
BVSC: GYÖRKE – Kotszidisz, PÁSZTOR 2, Török B. 1, Kovács P., LÉTAY 2, Szabó Bendegúz. Csere: AMBRUS F. 3, Tatár, Szabó Bence, Nagy S., Borsós, Mészáros Cs. Edző: Märcz Tamás
Gól – emberelőnyből: 10/1, ill. 7/2
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 3/2
Kiállítva (cserével végleg): Halek M. (29. p.)
Kipontozódott: Hoppál G. (30.), Szabó Bendegúz (32.)
MESTERMÉRLEG
Varga Tamás:
- Saját magunkat vertük meg…
Märcz Tamás: - Úgy érzem, megérdemelten győztünk. Egy nagyon jó Debrecen ellen sikerült végig a kezünkben tartani a mérkőzést, ami még értékesebbé teszi sikerünket.

ZF-EGER–PVSK-MECSEK FÜSZÉRT 16–7 (3–0, 6–3, 3–1, 4–3)
Eger, 300
néző. V.: Csanádi, Csizmadia
EGER: CSOMA – ERDÉLYI 3, Csucskovics 2, HÁRAI 2, Vapenszki 1, Biros P., CSUK 3. Csere: Csiszár (kapus), Hosnyánszky, Bedő 2, Lőrincz, Szívós 2, Angyal, Biros B. 1.Edző: Dabrowski Norbert
PVSK: Barát – De Blasio 1, Horváth Zs., Práczky, Csacsovszky, MÜLLER 3, Francsics 1. Csere: Polovic 1, CABRILO 1,Vörös,Krizsán. Edző: Bereczki Miklós
Gól – emberelőnyből: 6/2, ill. 4/0
MESTERMÉRLEG
Dabrowski Norbert: – Amikor átigazoltuk Csoma Kristófot, megkérdeztem tőle, ha Mitrovics beteg lesz, meg tudja-e oldani. Jó választ adott erre. Örülök a tizenhat gólnak, támadásban azonban még többet várok. Ami a Brescia ellen nem működött, ezúttal megcsináltuk. Örülök a fiatalok játékának, Biros Barnabás megszerezte első ob I-es gólját, Csiszár újoncként mutatkozott be az élvonalban.
Bereczki Miklós: – Betegség miatt két játékossal kevesebben érkeztünk, de így is sikerült teljesíteni a céljainkat. Fegyelmezetten és csupa szívvel játszottunk, többet lőttünk az Egernek, mint a KSI és a Brescia, ráadásként nem kaptunk ki tízgólos különbséggel.

UVSE-HUNGUEST HOTELS–VALDOR SZENTES 6–10 (2–3, 2–3, 2–2, 0–2)
Hajós uszoda, 200
néző. V: Fodor, Molnár T.
UVSE:
Laboncz – DÁVID 2, Tóth Z., Tiba, Kovács Bence, Kovács R., Tóth K. Csere: KORÉNYI 4, Szentesi, Kereszturi, Nagy Á., Vadovics, Márkus. Edző:Németh Zsolt

SZENTES: SRETKOVICS – Boros 1, WESZELOVSZKY 4, Vörös, Pellei 1, RAKONJAC 3, Nagy M. Csere: Szabó Z., Lucas 1, Werner. Edző: Lukács Dénes
Gól – emberelőnyből: 7/2 , ill. 3/0
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 2/2
Kipontozódott: Pellei (26. p.)
MESTERMÉRLEG
Németh Zsolt:
– Nem játszottunk jól, sajnos hátul nem voltak blokkjaink. Nem védekeztünk jól, a Szentes viszont remekül, ez hozta meg a négygólos megérdemelt vendégsikert.
Lukács Dénes: – Nagyon fontos győzelmet arattunk, és úgy zártuk a bajnokság első felét, hogy látótávolságon belül maradtunk a középmezőnybe jutásért.

AZ ÁLLÁS
1. Szolnoki Dózsa 13 13 187–80 +107 39
2. ZF-Eger 13 11 1 1 161–72 +89 34
3. A-HÍD OSC 13 11 2 170–112 +58 33
4. RacioNet Honvéd 13 9 1 3 126–105 +21 28
5. FTC 13 9 1 3 116–128 –12 28
6. Szeged VE 13 6 7 136–144 –8 18
7. BVSC Wáberer 13 5 8 96–109 –13 15
8. Kaposvári VK 13 5 8 101–108 –7 15
9. VasasPlaket 13 5 8 118–134 –16 15
10. Debreceni VSE 13 4 9 91–136 –45 12
11. UVSE-Hunguest Hotels 13 3 1 9 103–143 –40 10
12. PVSK-Mecsek Füszért 13 3 1 9 109–145 –36 10
13. KSI SE 13 2 1 10 114–154 –40 7
14. Valdor Szentes 13 2 11 114–172 –58 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik