Férfi vízi ob I: a Szolnok nyerte meg az alapszakaszt

V. J., K. Zs.V. J., K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.05.01. 22:14
null
(Fotó: Balogh László – illusztráció)
A Szolnok nyerte meg a férfi vízilabda ob I alapszakaszát, miután a 30., záró forduló szombati játéknapjának nyitó meccsén nyolc góllal diadalmaskodott a KSI felett.

 

A Szolnok hazai medencében könnyedén verte meg a 16 csapatos élvonal utolsó helyezettjét, a KSI-t. A Tisza-parti alakulat a rájátszásban az alapszakaszban negyedikként végző BVSC Zuglóval találkozik, és az elődöntős párharcot az egymás elleni eredmények – egy győzelem, egy döntetlen – nyomán 4–0-s vezetésről kezdi meg.

A BVSC egészen sima győzelmet aratott a Honvéd vendégeként. A szombati mérkőzésen utoljára ült le a kispadra Novák Ferenc, a hazaiak vízilabda-szakosztályának igazgató-helyettese, aki 1978-tól irányította a Bp. Spartacus, majd a Honvéd csapatát az 1998-as fúziótól 2017-ig szakosztály-vezetőként. A klub közösségi oldalának bejegyzése szerint a szakember az egyesülettől nem köszön el, az érdi utánpótlásbázis ügyeit viszi tovább.

A másik elődöntőben az FTC és az OSC vív meg egymással, ők búcsúzóul vasárnap még játszanak egy korántsem tét nélküli alapszakaszi rangadót (ezzel fejeződik be az alapszakasz). Az elődöntő páros mérkőzései majd a hetedik pont megszerzéséig tartanak.

A BVSC-hez hasonlóan szombaton nyert az eggyel mögötte, az ötödik helyen záró Vasas is, méghozzá kilenc góllal Szentesen.

Az Eger nagy nehézségek árán, 4–7-ről visszakapaszkodva legyűrte a Szegedet, de nem tudta megelőzni az UVSE-t, amely otthon 7–3-ra legyőzte a Miskolcot. A Komjádi uszodában rendezett meccsen a házigazda a harmadik negyed közepére 5–1-re elhúzott, s nem hagyott visszautat a miskolci csapatnak.

A Pécs hét góllal nyert vendége, a Kaposvár ellen, így előrelépett a 10. helyre, a somogyiak pedig a 12. helyen zártak.

A Tatabánya nyert a Debrecen ellen, így győzelemmel köszönt el az élvonaltól, sőt a három pont begyűjtésével megelőzte és az utolsó helyre lökte a KSI-t, míg a Debrecen a 14. pozícióban zárta a bajnokságot, azaz osztályozót kell majd játszania az ob I/B győztesével.

(MTI)

VÍZILABDA
FÉRFI OB I, ALAPSZAKASZ
30. FORDULÓ

SZOLNOKI DÓZSA–KSI SE 17–9 (5–0, 6–1, 3–2, 3–6)
Szolnok,
zárt kapuk mögött. V: Tóth S., Berki A.
SZOLNOK: Nagy V. – Konarik 2, Nagy Ádám 1, ANGYAL 4, TELEKI 2, Dőry 1, Szeghalmi 2. Csere: Hörömpő (kapus), D. Pijetlovics 1, Schmölcz, Melkuhn 1, Jansik D. 1, KOVÁCS GERGŐ 2, Juhász B. Edző: Zsivko Gocics
KSI: Szalai M. – Csapó Á., Pető A., Szalai P., Gábor L. 1, Pocsai, Nagy Ákos 1. Csere: Danka (kapus), Szépfalvi, Országh, HAJDU A. 3, BEDE M. 3, Pető Á. 1, Deák M. Edző: Horváth János
Gól – emberelőnyből: 3/2, ill. 9/5
Gól – ötméteresből : –, ill. 1/1
Kipontozódott: Szeghalmi (30. p.)
MESTERMÉRLEG     
Zsivko Gocics:
– Elégedett vagyok, hiszen megvan az alapszakasz-győzelem. A bajnokság java viszont csak most kezdődik, és vár még ránk az Eurokupa döntőjének visszavágója is. Mostantól azonban teljes erővel a BVSC elleni szerdai elődöntőre készülünk.
Horváth János: – Lehet mondani, hogy a nyolcgólos vereség nem tükrözi hűen a két csapat közötti tudásbeli különbséget, kozmetikázott a végeredmény. Arra viszont büszke vagyok, hogy öt korábbi játékosunk pólózik az alapszakaszgyőztes szolnoki csapatban. A magyar vízilabda érdeke lenne, hogy a KSI az ob I-ben szerepeljen, de a betegségek átírták a fogatókönyvet, el kell fogadnunk, hogy kiestünk az élvonalbeli bajnokságból.

UVSE-HUNGUEST HOTELS–PANNERGY-MISKOLCI VLC 7–3 (1–0, 3–1, 1–2, 2–0)
Komjádi uszoda,
zárt kapuk mögött. V: Kollár Gy., Vogel G.
UVSE: BISZTRITSÁNYI – Vigvári Vince 1, Molnár E., KARDOS A. 2, Szentesi, Korényi 1, Szieben. Csere: Prágay (kapus), Seeler, Hegedűs Cs. 1, Belényesi, BENCZ 2, Aranyi M., Vámosi. Edző: Vincze Balázs
MISKOLC: HOFERICA – Magyar M. 1, Biros B. 1, Fried, Seman, Hornyák O., Vismeg Zs. Csere: Lukács Á., Lukács D., Méhész 1, Vismeg B., Sisán. Edző: Kis István
Gól – emberelőnyből: 5/2, ill. 9/0
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Vincze Balázs:
– Az idény utolsó mérkőzésére is maradt célunk, nagy erőket mozgósítottunk azért, hogy a hetedik helyen zárjuk a bajnokságot. A kapusunk jó napot fogott ki, s a védekezésünkkel is elégedett lehetek, végig elszántan vízilabdáztunk. Büszke vagyok rá, hogy ilyen játékosokkal dolgozhatok együtt, biztos vagyok benne, hogy legtöbbjükre fényes pályafutás vár.
Kis István: – Maradt bennem némi hiányérzet a csapatom teljesítménye kapcsán, hiába küzdöttünk, a kapu előtt rendkívül pontatlanok voltunk. Az UVSE jól kihasználta az adódó lehetőségeket, míg mi három hatalmas ziccert rontottunk, ami ezen a szinten megbosszulja magát. Ezúttal alulmúltuk magunkat, de az idényünkre nem lehet panasz, elismerésem a srácoknak.

TIGRA-ZF-EGER–SZEGEDI VE 10–9 (3–3, 2–4, 4–1, 1–1)
Eger, 100
néző. V: Füzesi Zs., Tóth I.
EGER: Krémer – KOVÁCS GÁBOR 3, TÖRÖK B. 2, Sántavy, Murisics 1, Lőrincz B., BAKSA B. 2. Csere: Sári, Vogel Simon, Rádli 1, Telegdy, Szalai G. 1, Gólya. Edző: Petrovai Márton
SZEGED: Molnár D. – Kürti, PALOTÁS 2, Tóth Gy. 1, Sánta, Horváth Zs.1, KISS CS. 2. Csere: LAKATOS S. 2, Baj, Mekkel 1, Börcsök, Somlai, Farkas K. Edző: Szabó Zoltán
Gól – emberelőnyből: 10/6, ill. 9/2
Gól – ötméteresből: –, ill. 2/1.
Kipontozódott: Szalai G. (27. p.), Mekkel (27. p.)
MESTERMÉRLEG
Petrovai Márton:
– Ez a meccs emlékezetes marad arról, hogy Kiss Csaba elbúcsúzott a játékos-pályafutásától. Gyermekként példaképem volt, majd csapattársak lehettünk, sokat tanultam tőle. Nehéz idényünk volt, de nem lehet hiányérzetünk, reális a bajnoki végeredmény. Előzetesen kevesen gondolták, hogy erre lehet képes a fiatal csapatunk.
Szabó Zoltán: – Köszönjük az Egernek, hogy Kiss Csabát sikerekben gazdag pályafutásához méltóan búcsúztatták el. Büszke vagyok arra, hogy mint barát, csapattárs és edző is összefonódott a pályafutásunk, és átadom neki a szegediek kispadját. Közel voltunk a pontszerzéshez, jól dolgoztunk, de a végére nem sikerült a gólszerzés.

TATABÁNYAI VÍZMŰ SE–DEBRECENI VSE 6–4 (1–1, 1–2, 2–1, 2–0)
Tatabánya,
zárt kapuk mögött. V: Kun Gy., Kovács Cs. T.
TATABÁNYA: MORAVCSIK – Mladoniczky 1, Keresztúri 1, CSACSOVSZKY A. 1, Korbán 1, Szabó I Bence, Márkus. Csere: MÁTHÉ 2, Tanczer, Blank, Polovic, Vad Levente. Edző: Zantleitner Tamás
DEBRECEN: KÓSIK – Smitula, Stefanidesz, SÜVEGES 1, Macsi P., Zsilák 1, Macsi M. 2. Csere: Oltean, Kardos M., Bodróczki, Takács K., Pethe, Nagy N. I. Edző: Miroszlav Bajin
Gól – emberelőnyből: 9/3, ill. 9/1
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1
Kiállítva (végleg, cserével): Szabó I Bence (14. p.)
Kipontozódott: Takács K. (18. p.), Márkus (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Zantleitner Tamás:
– Mint kiderült, egyetlen hazai meccsen múlott, hogy osztályozót játszhassunk a bennmaradásért.
Miroslav Bajin: – Szerettünk volna nyerni, de ilyen gyenge lövőhatékonysággal nem lehet, ezért kicsit keserű a búcsú az idénytől.

METALCOM-SZENTES–A-HÍD VASASPLAKET 7–16 (1–2, 3–5, 1–6, 2–3)
Szentes,
50 néző V: Kovács S., ifj. Kenéz Gy.
SZENTES: Kovács K. – Kókai T., PELLEI K. 2, Garancsy 1, HEGEDŰS B. 1, Somogyi B., Takács J. 1. Csere: Mátyók 1, Lajkó, Vörös V., Bozó, Fülöp B., Pellei F. 1. Edző: Pellei Csaba
VASAS: B. MITROVICS – Szatmári 2, BÁTORI 3, Randjelovics 2, Bedő 1, DRASKO BRGULJAN 2, Vadovics V. 2. Csere: SÉLLEY-RAUSCHER 3, Simon H., Takács B. 1, Magyar B. Edző: Vad Lajos
Gól – emberelőnyből: 5/0 ill. 11/8
Gól – ötméteresből: 2/2 ill. –
Kipontozódott: Kókai T. (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Pellei Csaba:
– Másfél negyedig bírtuk a Vasas ellen, ekkor azonban kinyílt az olló a két gárda között. Viszontagságos idényünkben voltak bravúrjaink és fájó vereségeink egyaránt, de célunkat elértük, és reális az idei helyezésünk.
Vad Lajos: – Amennyire odaadóan készültünk az utolsó mérkőzésünkre, annyira színvonalas játékot mutattunk a találkozón. Utoljára játszottunk ebben az összeállításban, jövőre más csapatunk lesz. Az alapcélunkat elértük a bajnokságban.

BUDAPESTI HONVÉD SE–BVSC-ZUGLÓ-MKB EUROLEASING 10–18 (0–3, 3–6, 3–4, 4–5)
Kőér utca,
zárt kapuk mögött. V: Debreceni, Marjay Zs.
HONVÉD: Decker A. – Decker Á., Ekler, HOSNYÁNSZKY 3, Fejős, Gregor, Manhercz Á. Csere: Farkas D. (kapus), Kiss B. 1, Fekete B. 1, Molnár G. 2, Tapasztó 1, KEVI 2, Szirányi. Edző: Szivós Márton
BVSC: SZAKONYI – Mészáros Cs., PÁSZTOR M. 3, Nagy M. 1, Ágh 2, GYÁRFÁS T. 5, Sugár. Csere: Batizi 1, Kovács P., CSAPÓ M. 4, Mészáros M. 2, Irmes P., Tátrai. Edző: Kemény Kristóf
Gól – emberelőnyből: 15/5, ill. 11/7
Gól – ötméteresből: 3/2, ill. –
Kipontozódott: Gregor (23. p.), Sugár (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Szivós Márton:
– A BVSC ezen a mérkőzésen is megmutatta, ott a helye a legjobb négy között: végig kézben tartotta a mérkőzést, nem adott esélyt, hogy szépen zárhassuk le a bajnokságot. Roppant gyenge teljesítményt nyújtottunk, mélységesen csalódott vagyok.
Kemény Kristóf: – Minden várakozásomat felülmúlta a teljesítményünk, fölényes sikerünk nagy löketet ad a Szolnok elleni elődöntőre. Annak ellenére, hogy nem volt tét, teljes erőbedobással játszottak a fiúk, bizakodva várom a rájátszást.

PVSK MECSEK FÜSZÉRT–KAPOSVÁRI VK 16–9 (5–1, 4–4, 3–1, 4–3)
Pécs,
zárt kapuk mögött. V: Csizmadia, Várkonyi
PÉCS: JÓZSA – Zerinváry 1, LIHOCZKY 2, KOLOZSI 3, RAKONJAC 3, Gál D., Kókai Sz. 1. Csere: Barát (kapus), CSABA M. 3, Reisz, Sólyom 1, Csorba, Gaszt 2. Edző: Török Viktor
KAPOSVÁR: Grieszbacher – MIJICS 4, Kovács O., VINDISCH 2, Horváth Á. 1, Langiewicz 1, Juhász-Szelei. Csere: SZILÁGYI Á. (kapus), Vékony, Kakstedter 1, Jajcinovic, Berta, Palatinus, Dobos. Mb. edző: Fodor Rajmund
Gól – emberelőnyből: 7/3, ill. 12/2
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Berta (22. p.), Kakstedter (26. p.), Csorba (26. p.), Reisz (29. p.)
Kiállítva (cserével, végleg): Gaszt (32. p.),
MESTERMÉRLEG
Török Viktor:
– Óriási szívvel küzdöttünk, sikerült felpörgetni a srácokat. Jól felkészültünk a Kaposvárból, boldog vagyok a megszerzett tizedik hely miatt. Szeretettel búcsúzunk a játékos-pályafutását befejező Barát Ferenctől, Csaba Mártontól és Zlatko Rakonjactól.
Fodor Rajmund: – Értékelhetetlen volt a találkozó, pedig volt esélyünk pariban lenni. Olyan hibákat követtünk el, amelyek a serdülőben is elfogadhatatlanok.

AZ ÁLLÁS
1. Szolnoki Dózsa 30 27 2 1 470–239 +231 83
2. FTC-Telekom 29 26 3 434–224 +210 78
3. OSC Újbuda 29 24 3 2 428–222 +206 75
4. BVSC Zugló 30 23 2 5 431–264 +167 71
5. A-Híd VasasPlaket 30 22 1 7 342–215 +127 67
6. Budapesti Honvéd SE 30 15 3 12 322–302 +20 48
7. UVSE Hunguest Hotels 30 13 5 12 283–318 –35 44
8. ZF-Eger 30 13 4 13 303–328 –25 43
9. PannErgy-Miskolc 30 11 5 14 288–325 –37 38
10. PVSK-Mecsek Füszért 30 9 5 16 279–333 –54 32
11. Metalcom Szentes 30 10 2 18 252–367 –115 32
12. Kaposvári VK 30 10 1 19 290–393 –103 31
13. Szegedi VE 30 7 3 20 256–337 –81 24
14. Debreceni VSE 30 4 1 25 239–415 –176 13
15. Tatabányai VSE 30 3 1 26 213–403 –190 10
16. KSI SE 30 2 2 26 281–426 –145 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik