Férfi vízi ob I: zöld-fehér örömjáték, elsüllyedt az OSC

Vágólapra másolva!
2022.05.06. 20:33
A férfi vízilabda ob I döntőjének első mérkőzésén az FTC-Telekom Waterpolo 18–9-re győzött a Genesys OSC Újbuda ellen.
Meglepő fölénnyel győzött a Fradi – A GALÉRIÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotó: Balogh László)
Meglepő fölénnyel győzött a Fradi – A GALÉRIÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotó: Balogh László)

 

A naptári évben először teljes csapattal állt fel az FTC-Telekom, hiszen a Magyar Kupa tavaly decemberi négyes döntőjében megsérült Pohl Zoltán is ott lehetett a meccskeretben – erre a vezetőedzője nélkül volt kénytelen kiállni az együttes. Varga Zsolt ugyanis visszatérő szívritmuszavara miatt nem lehetett ott a telt házas, résnyire nyitott tetejű Komjádi uszodában, távollétében Nyéki Balázs másodedző irányította a zöld-fehéreket.

A szakosztályelnök Madaras Norbert is leült a kispadra, aki így a szokásával ellentétben nem a kapu mögül, az egyik rajtkőre támaszkodva követte az eseményeket.

Vezetőedzőjének hiánya nem zavarta meg a Ferencvárost, amely a két csapat közül elsőként nyugodott meg a kapkodó első perceket követően. Jansik Szilárd előbb szemfüles gólt lőtt az üres kapuba, majd félfordulatból bevágott egy klasszikusan megjátszott emberelőnyt, a kettő között meg Vámos Márton félelmetes balosa is elsült, a 3–0-s kezdés több mint meggyőző volt. Az OSC 12 másodperccel az első negyed vége előtt törte meg a gólcsendet, Manhercz Krisztián negyedik lövése már utat talált a kapuba.
A folytatásban azonban nem tudott tovább zárkózni az OSC, hiába védett hatalmasakat Lévai Márton, és hozta gyakorlatilag folyamatosan az emberelőnyöket Hárai Balázs, pontatlanul lőttek az újbudaiak. A másik oldalon bezzeg potyogtak a gólok, Vigvári Vendel kétszer mattolta Lévait, és amikor Luca Damonte bepörkölt egy kettős emberelőnyt, Varga Dánielnek időt kellett kérnie.

A visszatérő Pohlnak nem tartott sokáig a meccs, a 13. percben cserével, végleg kiállították, miután víz alá vitte, és a sípszó után is tovább gyötörte Hárait. A jól játszó Ferencváros ennek ellenére már 8–3-ra is vezetett, de mielőtt idejekorán eldőlt volna mérkőzés, két gyors góllal közelebb zárkózott az OSC. Varga Dénes dudaszós, 9–5-ös vezetést jelentő gólja azonban demoralizáló volt közvetlenül a térfélcsere előtt.

A szoros mérkőzéshez a vendégek jelentős formajavulására és a hazaiak visszaesésére lett volna szükség egyszerre, ez pedig elég valószínűtlennek tűnt. Az OSC javult is valamelyest, a Fradi viszont nem tette meg azt a szívességet, hogy visszavegyen. Vogel Soma megtámasztotta a csapatot a kapuból, Jansik pedig amit ellőtt ezen a napon, abból gól lett. Hogy mennyire feszült volt a hangulat, jól jelzi, hogy Vámos is kiszállt végleg, cserével, majd Madaras kapott piros lapot a kispadon – mégiscsak vissza kellett sétálni a szokott helyére, a kapu mögé. Az újbudaiak küzdöttek ugyan becsülettel, de három gólnál közelebb nem tudtak zárkózni. Vigvári Vendel közben felnőtt Jansik mellé, az OSC-játékosok is elkezdtek kiszállni a meccsből, úgyhogy az utolsó negyedre nem sok izgalom maradt.

A találkozó zöld-fehér örömjátékkal és ezzel szoros összefüggésben kiütéssel zárult, az FTC 18–9-re győzött. A Ferencváros teljes mértékben hozta magát a döntő első mérkőzésén, az OSC azonban meg sem közelített tudása legjavát, így pedig nem lehetett esélye még a szoros mérkőzésre sem. Az újbudaiaknak hatalmasat kell fejlődniük, hogy a finálé második mérkőzésén ne legyen bajnokavatás – persze majd csak tizenkét nap múlva, mert addig mindkét csapat a Bajnokok Ligája utolsó fordulójában ugrik medencébe…

VÍZILABDA, FÉRFI OB I
DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
FTC-Telekom Waterpolo–Genesys OSC Újbuda 18–9
(3–1, 6–4, 5–3, 4–1)
Komjádi uszoda, 2000 néző. V: Csanádi Zs., Kun Gy.
FTC: VOGEL SOMA – JANSIK SZ. 5, VIGVÁRI VENDEL 5, VARGA DÉNES 3, Ubovics 1, Vámos 1, Molnár E. Csere: Szakonyi (kapus), Merkulov, Fekete G., Pohl, Német T., DAMONTE 3, Gál S. Megbízott edző: Nyéki Balázs
OSC: Lévai – Manhercz K. 2, SALAMON F. 3, Csacsovszky E., Hárai 1, Burián, Várnai. Csere: Dévai (kapus), Tóth M., Vigvári Vince, Bundschuh, SZILÁDI 3, Dala D., Neubrandt. Edző: Varga Dániel
Gól – emberelőnyből: 14/7, ill. 15/6. Gól – kettős emberelőnyből: 2/2, ill. –. Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –. Kipontozódott: Bundschuh (22. p.), Csacsovszky E. (23. p.), Molnár E. (26. p.), Dala D. (26. p.), Fekete G. (30. p.). Kiállítva (végleg, cserével): Pohl (13. p.), Vámos (20. p.), Manhercz K. (24. p.). Piros lap: Madaras Norbert, másodedző (20. p.)
Az egyik fél 2. győzelméig tartó párharc állása: 1–0 az FTC javára
MESTERMÉRLEG
Nyéki Balázs:
– Nagyon jól kezelte a csapat Varga Zsolt hiányát, a vezetőedző távolléte pluszenergiákat szabadított fel a srácokban. Végig türelmesen és higgadt fejjel játszottunk, idővel az emberelőnyös játékunk is feljavult, ilyen különbséggel is megérdemelt győzelmet arattunk. Nincs ennyi a két csapat között, az OSC otthonában sokkal nehezebb dolgunk lesz, de ott is szeretnénk bizonyítani, hogy mi vagyunk a jobbak.
Varga Dániel: – Kimagasló teljesítményről ezúttal nem beszélhettünk, mélyen a tudásunk alatt játszottunk. Nem tudtuk igazán megnehezíteni a jó napot kifogó Ferencváros dolgát, esélyünk sem volt a győzelemre. Padlót fogtunk, de van időnk felállni, vissza kell kapnunk a hitünket, hogy saját közönségünk előtt nagyobb csatára tudjuk késztetni ellenfelünket.

További program
Május 18.:
OSC–FTC, Nyéki uszoda, 18.30
Május 21.: (ha szükséges) FTC–OSC, Komjádi uszoda, 14.30
A döntő az egyik fél második győzelméig tart. Az M4 Sport a döntő minden mérkőzését közvetíti.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik