Férfi vízi ob I: 1–8-cal kezdett, kikapott a Szolnok Debrecenben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.23. 20:41
null
Szivós Mártonék (szemben) bejutottak a felsőházi rájátszásba (Fotó: Földi Imre)
Nagy meglepetésre a Szolnoki Dózsa 10–8-ra kikapott Debrecenben a férfi vízilabda ob I alapszakaszának utolsó fordulójában a B-csoportban. A Honvéd a BVSC ellen elért döntetlenjével bejutott a felsőházi rájátszásba, míg az OSC magabiztos győzelmet aratott Miskolcon.

 

A-CSOPORT

A Honvéd abban a tudatban fogadta a BVSC-t a Kőér utcai uszodában, hogy ha nem kap ki, bejut a felsőházi rájátszásba, sőt ha nyer, akkor az alapszakasz harmadik helyén végez az A-csoportban. A végig szoros, kiélezett mérkőzésen a Honvéd az utolsó perchez érve még vezetett, ám a vendégek 46 másodperccel a vége előtt Várnai Kristóf második találatával pontot mentettek – ezzel megőrizték harmadik helyüket.

A Honvéd üldözői közül a Szentes döntetlent játszott Szombathelyen, míg a PVSK úgy verte meg 13–6-ra a KSI-t, hogy 9–0-val zárta az első félidőt.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
A-CSOPORT
AVUS SZOMBATHELY
METALCOM-SZENTES 5–5 (2–1, 1–1, 2–1, 0–2)
Szombathely, 150
néző. V: Csanádi, Bereczki
SZOMBATHELY: KOVÁCS B. – Kiss Cs., Irmes P. 1, BASZARA 2, Baj, EKLER 1, Takács K. Csere: GARANCSY 1, Takács J., Polovic, Kurucz. Edző: Matajsz Márk
SZENTES: György D. – Nagy M. 1, VÖRÖS 1, Somogyi B., HRISZOSZPATISZ 2, Kiss K., Kuzmenko. Csere: HEGEDŰS B. 1, Kókai, Pellei K., Manojlovics, Bozó. Edző: Pellei Csaba
Gól – emberelőnyből: 10/5, ill. 7/1
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. –
Kipontozódott: Kiss K. (28. p.)
MESTERMÉRLEG
Matajsz Márk:
– Az egész héten sok energiát fektettünk a felkészülésbe, sajnos mégsem sikerült megvalósítanunk, amit elterveztünk. Az utolsó öt másodpercben buktuk el a győzelmet. Öt hármas állásig elég hullámzó volt a játék, sajnos nem tudtunk nagyobb előnyre szert tenni. Végül a rutintalanságunknak tudható be, hogy elmaradt a várt siker.
Pellei Csaba: – Ez a találkozó nagyon fontos volt nekünk, szerettünk volna bekerülni a legjobb nyolc közé, de nem tudtunk győzni. Mivel négy meghatározó játékosunkat sérülés vagy betegség miatt kénytelenek voltunk nélkülözni, tartalékosan álltunk fel. Jó csapat ellen kellett harcolnunk, a szerencsének köszönhetjük, hogy az utolsó másodpercben egyáltalán döntetlenre tudtuk hozni a mérkőzést.

BUDAPESTI HONVÉD SE–BVSC-ZUGLÓ-MKB-EUROLEASING 7–7 (1–1, 2–3, 3–2, 1–1)
Laky uszoda, 400
néző. V: Kun Gy., Homonnai
HONVÉD: DECKER A. – Simon R. 2, Szivós 2, Szirányi, Illés S. 1, Kardos A. 1, Simon A. 1. Csere: Juhász Zs., Kiss B., Simizu, Kiss G., Manhercz Á., Gregor. Edző: Merész András
BVSC: SZAKONYI – VÁRNAI 2, Kovács P., Pásztor 2, Mészáros Cs., Török 2, Csapó. Csere: Czigány, Létay, Ambrus, Sugár, Szabó Bendegúz 1, Lajkó. Edző: Szűcs Levente
Gól – emberelőnyből: 6/0, ill. 7/0
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Kiállítva (cserével, végleg): Létay (6. p.)
MESTERMÉRLEG
Merész András:
– Ahogy szokták mondani, nehéz szülés volt. Ennek a mérkőzésnek az értékelésével együtt az egész alapszakaszt értékelnünk kell, ami számunkra nem volt zökkenőmentes. A lényeg, hogy a csapat az alapcélját elérte, a legjobb nyolc együttes közé került.
Szűcs Levente: – Mindkét csapat részéről kemény küzdelmet hozott a mérkőzés. Mindkét oldalon kiválóan teljesítettek a kapusok, a döntetlen igazságos.

PÉCSI VSK-MECSEK FÜSZÉRT–KSI SE 13–6 (4–0, 5–0, 2–5, 2–1)
Pécs, 200
néző. V: ifj. Kenéz Gy., Kovács S.
PÉCS: JÓZSA – Horváth Zs., Chilkó 2, Csacsovszky E. 2, Zerinváry 1, RAKONJAC 3, Csacsovszky A. 1. Csere: CSABA M. 3, Opacak, Jakab 1, Krizsán, Mijic, Palotás. Edző: Lukács Gergely
KSI: Bányai – Bihácsi 1, Tóth Bence, Vékony, Bóbi 1, Hevesi, Schmölcz. Csere: GRIESZBACHER (kapus), DÁVID Z. 2, Horváth Á. 1, Tóth-Gili 1, Turnai B., Gábor L., Rádli. Edző: Horváth János
Gól – emberelőnyből: 8/4, ill. 10/4
Gól – ötméteresből: 4/3, ill. 1/0
Kipontozódott: Horváth Á. (21. p.)
MESTERMÉRLEG
Lukács Gergely:
– Rengeteg gondolat forog a fejemben, különösen az elmúlt hetek történései miatt. A harmadik negyedben szinte mindent kihagytunk, de úgy gondolom, nem vallottunk szégyent az alapszakaszban. Talán egyszer majd mi leszünk a hajszál fölött.
Horváth János: – Meggyőzően játszott a Pécs két negyeden keresztül, nem értem, miért csak akkor lendülünk bele a mérkőzésbe, ha ennyire elhúz az ellenfél. Az eredménnyel elégedett vagyok, de a mérkőzés alakulásával már nem.

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. FTC-Telekom 14 14 195–87 +108 42
2. ZF-Eger 14 11 1 2 167–105 +62 34
3. BVSC-Zugló 14 6 3 5 137–128 +9 21
4. Budapesti Honvéd SE 14 6 2 6 124–122 +2 20
5. PVSK-Mecsek Füszért 14 6 1 7 125–133 –8 19
6. Metalcom Szentes 14 5 2 7 107–137 –30 17
7. AVUS Szombathely 14 3 1 10 113–161 –48 10
8. KSI 14 14 83–178 –95 0

B-CSOPORT

Meglepetés Debrecenben: a házigazda csapat 10–8-ra megverte a Szolnokot, ezzel az OSC-hez, a Dózsához és a Miskolchoz csatlakozva bejutott a felsőházba. A Szolnok nagyon beragadt a mérkőzésen, hiszen a hazaiak a nagyszünetben 7–1-re (majd a harmadik negyed elején már 8–1-re) vezettek, s bár a vendégek Andrija Prlainovics vezérletével a harmadik felvonásban megkezdték a felzárkózást, túl nagy előnyt adtak a DVSE-nek ahhoz, hogy még maradjon esélyük pontot szerezni.

Ráadásul a Debrecen – amelyben Dőry Farkas Zoltán és Fekete Gergő is három gólt dobott – úgy vitte véghez a bravúros győzelmet, hogy tizenkettővel kevesebbet lőtt kapura a Szolnoknál, valamint a hét emberelőnyös szituációjából csak egyet váltott gólra. A vendégek kilencből kettőt.

A DVSE egyébként akkor is megőrizte volna a felsőházi rájátszást érő negyedik pozícióját, ha vereséget szenved, mivel az egyetlen csapat (UVSE), amely utolérhette volna, kikapott a Vasastól.

A középszakaszban a csoportok 1–4. és 5–8. helyezettjei mérkőznek egymással, aztán következik a rájátszás az 1–4., az 5–8., a 9–12. és 13–16. helyekért.

B-CSOPORT
DEBRECENI VSE–SZOLNOKI DÓZSA 10–8 (3–1, 4–0, 2–4, 1–3)
Debrecen, 250
néző. V: Berki A., Kovács Cs. Tamás
DEBRECEN: KÓSIK – KOVÁCS GÁBOR 1, Durík 1, Macsi P. 1, FEKETE G. 3, Vidovics 1, DŐRY 3. Csere: Fejős, Smitula, Macsi M., La Rosa, Zsilák, Turcsányi. Edző: Miroszlav Bajin
SZOLNOK: Nagy V. – Szatmári K., PRLAINOVICS 4, Angyal, D. Lazics, Bátori 1, V. Rasovics 1. Csere: Kis G., Jansik D. 1,Szeghalmi, Teleki, M. Alekszics 1. Edző: Zsivko Gocics
Gól – emberelőnyből: 7/1, ill. 9/2
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 2/0
Kipontozódott: Smitula (19. p.), Angyal (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Miroszlav Bajin:
– Nem volt reális eredmény a mérkőzés közben a 8–1-es állás, ezt tudjuk. A kapusunk viszont bravúros teljesítményt nyújtott, s bár egy játékos nem dönthet el egy mérkőzést, Kósik Soma rengeteget tett hozzá a győzelemhez. Jól játszottunk, örülök, hogy sikerült a felsőházba jutni. Jöhet egy kis buli természetesen, de csak kicsi, mert még sok a dolgunk.
Zsivko Gocics: – Nagyon sok minden kavarog a fejemben így a mérkőzés után, nem tudok semmi okosat mondani. Nem sikerült most semmi, de konkrétan semmi, főleg az első félidőben. Amikor pedig összekaptuk magunkat, már késő volt. Vannak olyan dolgok, amiket az én csapatomban lévő játékosok ezen a szinten nem tehetnek meg, de erről most nem szeretnék többet beszélni.

PANNERGY-MISKOLCI VLC–A-HÍD OSC ÚJBUDA 9–12 (2–6, 4–3, 0–3, 3–0)
Miskolc, 350
néző. V: Csizmadia, Tóth I.
MISKOLC: Csoma – Banicsevics, BOWEN 3, Vadovics, Bedő, Lőrincz, SZTOJANOVICS 2. Csere: Nagy Á. 2, MISICS 2, Milicsics, Hornyák, Szőke Sz., Vismeg Zs. Edző: Sike József
OSC: B. Mitrovics – Manhercz K. 1, RANDLJEVOVICS 2, HÁRAI 2, Bundschuh, Drasko Brguljan, SALAMON 3. Csere: Seman, Erdélyi 1, Ubovics 2, Tóth M., Kovács Gergő 1. Edző: Vad Lajos
Gól – emberelőnyből: 10/5, ill. 9/7
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kiállítva (cserével, végleg): Banicsevics (24. p.), Ubovics (25. p.)
MESTERMÉRLEG
Sike József:
– Rendkívül érdekes és tanulságos mérkőzést játszottunk, amely után sok megszívlelendő tapasztalattal gazdagodtunk. Elismerés illeti az OSC csapatát, amely százszázalékos mérleget produkált az alapszakaszban, ugyanakkor elmondhatjuk, hogy nekünk sincs szégyellnivalónk, mert teljesítettük a terveinket. A két csapat céljai eltérőek, vendégeink a bajnoki címért harcolnak, mi pedig szeretnénk az Európa-kupában indulni. Férfias küzdelmet vívtunk, ennyivel jobb volt a vendégcsapat.
Kósz Zoltán másodedző: – Elismerés illeti a miskolciakat, jelentős erőpróba elé állítottak bennünket. Jó mérkőzést vívtunk, számunkra fontos volt az eredmény, így elértük az elképzelt mérleget. A jövő héten nekünk a nemzetközi porondon lesz feladatunk, Miskolcon sikerült kijátszani magunkat.

KAPOSVÁRI VKTATABÁNYAI VÍZMŰ SE 8–9 (2–1, 2–1, 2–6, 2–1)
Kaposvár, 150 néző. V: Vogel G., Rubos K.
KAPOSVÁR: Nemes – JUHÁSZ-SZELEI 1, Giga 1, Sántavy, Kovács O., ifj. Berta J., Tóth Kristóf 2. Csere: Krémer (kapus), Vindisch, Dobos, VARGA ZS. 3, Lukács Á. 1, Telegdy. Edző: Berta József
TATABÁNYA: BARABÁS – Fazekas T., KALANOVICS 5, Kolozsi, Márkus, Keresztúri, Máthé B. 1. Csere: Szentesi, Korbán, Katonás, Hoppál 1, KUNCZ 2. Edző: Zantleitner Tamás
Gól – emberelőnyből: 6/0, ill. 6/2
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1
Kiállítva (cserével, végleg): Keresztúri (14. p.), Telegdy (18. p.), Giga (23. p.)
MESTERMÉRLEG
Berta József:
– Többször is a kezünkben volt a meccslabda, de a kiállítások után megfordult a mérkőzés. A harmadik negyedben nem azzal foglalkoztunk, amivel kellett volna. Az utolsó játékrészre hiába rendeztük a sorainkat, már nem tudtunk visszajönni a mérkőzésbe. Ezt sajnálom, mert ez a három pont hiányozhat a folytatásban.
Zantleitner Tamás: – A Kaposvár az első két negyedben bizonyította, hogy jó csapat. A folytatásban nem mentünk ész nélkül előre, még háromgólos hátrányban sem. A harmadik negyedben nagy gólokat lőve sikerült megfordítani a mérkőzést.

VASASPLAKET–UVSE-HUNGUEST HOTELS 7–5 (1–1, 2–1, 3–1, 1–2)
Komjádi uszoda, 400
néző. V: Várkonyi, Marnitz M.
VASAS: JÓNÁS – Hegedüs G. 1, Halek, Simon H., Takács B., SÉLLEY-RAUSCHER 1, Miklós 1. Csere: Hőna, Vogel Simon 1, BENCZ 2, Szabó I. Bence 1, Hajdu. Edző: Bóbis Máté
UVSE: BISZTRITSÁNYI – Baksa B. 2, Vígvári Vendel, Aranyi, Korényi, KORBÁCS 2, Somogyi T. Csere: Dala D. 1, Sziládi, Telek, Szieben, Rábavölgyi, Konarik. Edző: Benedek Tibor
Gól – emberelőnyből: 12/3, ill. 7/2
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1
Kipontozódott: Hőna (28. p.), Dala D. (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Bóbis Máté:
– Az UVSE hétről hétre egyre jobb, mind rendszerszinten, mind pedig egyénileg. Számunkra kulcsfontosságú volt, hogy az edzőváltást követően mikor jön az első siker, mert a Kaposvár elleni vereség nagy lelki törést okozott a csapatnak, amire – remélem – ez a győzelem gyógyszer lesz.
Benedek Tibor: – Hasonló volt a mérkőzés a Kaposvár ellenihez, két és fél negyedig ezúttal is remekül védekeztünk, de utána két-három olyan gólt kaptunk, ami megfordította a találkozó menetét. Bármennyire is jól védekezünk, elöl kellenek kimagasló egyéni teljesítmények ahhoz, hogy nyerjünk. A végén kockáztatnunk kellett, de az emberelőnyös helyzeteinket sem váltottuk gólra. A Vasasnak a sokmozgásos játéka hasonlít a miénkhez, erőben pedig még jobbak.

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. A-Híd OSC Újbuda 14 14 207–82 +125 42
2. Szolnoki Dózsa 14 11 3 166–89 +77 33
3. PannErgy Miskolci VLC 14 10 4 169–116 +53 30
4. Debreceni VSE 14 6 8 129–154 –25 18
5. Tatabánya 14 4 1 9 95–139 –44 13
6. UVSE 14 4 10 98–158 –60 12
7. VasasPlaket 14 3 2 9 107–160 –53 11
8. Kaposvári VK 14 2 1 11 95–168 –73 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik