Férfi vízi: Nem lett kisebb az ambíciónk! – Zsivko Gocics

Vágólapra másolva!
2021.09.14. 08:21
null
A Szolnokot vezető Zsivko Gocics úgy véli, a magyar bajnokság kiegyenlítettebb lesz, mint korábban volt, de így is minden meccset meg akarnak nyerni a csapattal (Fotó: Dömötör Csaba)
A 2021–2022-es idényben is minden mérkőzését meg szeretné nyerni a Zsivko Gocics vezette Szolnoki Dózsa. Bár világsztár légiósaik távoztak, nem próbálják meg pótolni őket, így is magasra tör a csapat.

 

Győzelemmel indította a 2021–2022-es magyar bajnokságot a címvédő Szolnoki Dózsa, azonban Zsivko Gocics a teljes keretnek mindössze hét napja tudott először edzést tartani.

„Öt hét felkészüléssel a hátunk mögött kezdtük meg az idényt. Angyal Dániel augusztus 30-án kapcsolódott be a munkába, a junior-világbajnokságon szereplő játékosaink pedig szeptember 7-én tértek vissza, így az első mérkőzést megelőző napon tudtam először mindenkinek tréninget vezényelni – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a szerb vezetőedző. – Az erőnlét fejlesztése volt hangsúlyos, hiszen bár több játékossal tudtunk készülni, mint a riválisaink, a reális, igazán éles helyzetek gyakorlásához nem elegendővel – ráadásul Nagy Ádám a sérült ujja miatt már régóta nem tud teljes értékű munkát végezni. Mindazonáltal alapvetően jól sikerült alapozás van mögöttünk, sokat segített a klub utánpótlása, valamint a több lejátszott edzőmeccs.”

A friss olimpiai bronzérmes Angyal egyébiránt apuka lett a közelmúltban, így a jól megérdemelt nyári pihenés extra érzelmi töltődéssel is párosult számára. Valószínűleg ennek hatása is érződött a szerdai nyitányon, ugyanis a csapat döcögősebb kezdése után hat góllal vette ki a részét a Debrecen legyőzéséből.

A Dózsa mindhárom légiósa kicserélődött az előző évadhoz képest, és jogosan vetődhet fel a kérdés; miként lehet a Filip Filipovics, Dusko Pijetlovics és Radomir Drasovics távozása után keletkező űrt betölteni? „Nem próbáljuk meg pótolni a távozó légiósainkat, nem is igazán lehetne. Kicsit más koncepciót alkalmazunk, alakítunk a taktikán, és a fiatalok is fontosabb szerepet fognak kapni, mint korábban” – reagált a felvetésre Zsivko Gocics. Bár a friss szerzemények közül Kristijan Milakovic nem volt eredményes, és kipontozódott első bajnokiján, Ivan Zovic és Bilal Gbadamassi egyaránt egy-egy gólt lőtt, illetve jó játékkal mutatkozott be a hazai első osztályban.

„A magyar bajnokság kiegyenlítettebb lesz, mint korábban, négy-öt csaknem azonos játékerőt képviselő klub is versenyben lesz az érmekért – folytatta a szolnoki tréner. – A tizennégy csapatosra szűkített kiírás miatt a »kisebb« együttesek is erősek, így elég egy pillanatnyi kihagyás, és értékes pontokat lehet elbukni. Nagyon színvonalas és látványos mérkőzések lesznek, s mi mindegyiken győzni szeretnénk, nem lett kisebb az ambíciónk!”

A bajnokságon túl a BL-ben is nemsokára – egészen pontosan a második selejtező-csoportkörben – megkezdi szereplését a Szolnok. „Már tavaly is a Bajnokok Ligája főtábláján lett volna a helyünk – az OSC-vel együtt –, de abban a rendszerben kell jól teljesíteni, amelyben lebonyolítják a versenysorozatot – mondta Gocics. – Mindenesetre a sorsolástól függ, hogy milyen esélyünk lesz továbbjutni, hiszen nagyon erős csapatok jöhetnek szembe, mint például a Brescia vagy akár az előbb említett OSC. Mi mindenképp a csoportkörben szeretnénk játszani!”

Az előttünk álló évad azonban nemcsak klubszinten lesz sűrű, hiszen májusban rendezik a világbajnokságot, illetve egy év múlva az Európa-bajnokságot. Nehéz megmondani, hogy az éljátékosok mikor fognak pihenni, regenerálódni az előttünk álló időszakban.

„Borzasztó kemény idény előtt állunk. Sajnos a vízilabda még mindig olyan sport, amelyben nem foglalkoznak a játékosok érdekeivel, figyelmen kívül hagyják, hogy nem robotok. Nem tudom, hogyan fognak alakulni az erőviszonyok a világbajnokság után. A játékosok át fognak kerülni egy másik közegbe, új célokkal, majd pihenés helyett egyből a bajnoki rájátszás, illetve a nemzetközi kupák végjátéka következik. Ez mentálisan és fizikailag is nagyon megterhelő lesz mindenkinek” – tette hozzá Zsivko Gocics, a Szolnoki Dózsa vezetőedzője.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik