Férfi vízi MK: szoros volt, de megvédte címét az FTC

FAZEKAS ZOLTÁN, LAKNER GÁBORFAZEKAS ZOLTÁN, LAKNER GÁBOR
Vágólapra másolva!
2019.12.08. 17:25
null
Az FTC megvédte a címét (Fotó: Szabó Miklós)
Az FTC-Telekom megvédte a címét a férfi vízilabda Magyar Kupában, de az OSC hatalmas csatára késztette a zöld-fehéreket.

 

Az ötméteresekkel eldőlő női kupadöntő után hasonló izgalmakban reménykedtünk a férfiak összecsapásán is. Szó, ami szó, ráfért volna egy jó meccs a Magyar Kupára, mert az előző három finálé egyaránt bántóan egyoldalú mérkőzést hozott. A kiélezett találkozóra már csak a résztvevők alapján is megvolt minden esély, hiszen az élvonal vitán felül két legerősebb csapata, az FTC és az OSC harcolta ki a döntőbe jutást.

Az elődöntők után egyik edző sem volt maradéktalanul elégedett, a ferencvárosiakat vezető Varga Zsolt a második félidei visszafogottabb teljesítményt emlegette fel, míg az OSC-t irányító Vad Lajos egyenesen odáig ment, hogy kifejezetten rosszul játszott az együttese.

Na, ezen alaposan változtattak az újbudaiak a fináléra: hiába kerültek gyorsan kétgólos hátrányba, kifejezetten ötletes játékkal rukkoltak ki, és sorozatban öt gólt lőve átvették az irányítást. Közben Vogel Soma ötméterest védett, így akár mélyebb gödörbe is kerülhetett volna a címvédő, amely szokásával ellentétben túl sok tiszta helyzetet hibázott el.

Meg ötméterest. Hármat is.

A VÉGE DÖNTÖTT

Jansik Szilárd, az FTC bekkje:
„Kettő nullára vezettünk, és onnantól valahogyan megálltunk, magam sem tudom, hogy mi történhetett. Rég volt ilyen kiélezett mérkőzésünk, de előzetesen számítottam rá, hogy ez a csata a negyedik negyedben dől csak el. Az OSC az elején használta ki jobban lehetőségeit, mi a végén, és ez döntött.”

Erdélyi Balázs, az OSC átlövője:

Végig uraltuk a meccset és azt hiszem az utolsó pillanatig mi vezettünk, egyszer került előnybe a Fradi. Sorra kapták az előnyöket, márpedig egy idő után egy ilyen jó csapat ezeket kihasználja. Ezzel nehéz mit kezdeni, hajtottunk, helytálltunk, mindent megtettünk, ami tőlünk telhetett, nyugodtan nézhetünk a tükörbe ezután is. Legközelebb, a Bajnokok Ligájában, megpróbálunk visszavágni.”

Azonban túl sok nagy csatát vívott és nyert meg az FTC az elmúlt másfél idényben ahhoz, hogy holmi háromgólos hátrányban bepánikoljon. A harmadik negyed közepére el is tűnt a különbség, Varga Dénes két elhibázott büntető után a védjegyszerű betörése után ejtett a kapuba Braniszlav Mitrovics fölött.

Kezdődhetett minden elölről – azt leszámítva, hogy a Fradiból a harmadik szakasz végén a bekkeléssel egyre gyakrabban megpróbálkozó Zalánki Gergő és az eredendően bekk Jansik Szilárd is kipontozódott. A kettő között Drasko Brguljan villant egyet, így egygólos OSC-vezetésről indult az utolsó negyed.

Amelyben elég sokáig a két kapus volt a főszereplő, aztán Nikola Jaksics klasszismegoldással kiegyenlített. Ha már a fő gólfelelősöket megbabonázta Mitrovics, a bekk előrelépett a helyükbe. Az OSC közben Hárai Balázst veszítette el, aki túl vehemensen birkózott, így az újbudaiak sem teljes gárdával várták a végjátékot.

A két légiós center, Nemanja Ubovics és Nicolas Constantin-Bicari gólpárbaja után Varga Dénes villant megint, és az első percek után újra vezetett az FTC. Az utolsó két percben pedig kijött, melyik csapat nyert több kiélezett meccset mostanában.

Ez a Ferencváros volt, amely 8–7-re győzött, ezzel megvédte a címét, és 2019-ben is minden lehetséges trófeát elhódított.

A két csapat szombati Bajnokok Ligája-mérkőzését mindenesetre érdeklődve várjuk.

BENU MAGYAR KUPA, FÉRFIAK, 2019–2020
DÖNTŐ
FTC-TELEKOM
–A-HÍD OSC ÚJBUDA 87 (2–3, 1–2, 2–1, 3–1)
Komjádi uszoda, 1200
néző. V: Rubos, Füzesi
FTC:
VOGEL SOMA – Funtulisz, Varga Dénes 2, Sedlmayer, CONSTANTIN-BICARI 1, Vámos 1, Jansik Sz. Csere: JAKSICS 3, Zalánki, Younger, Mezei, Pohl 1. Edző: Varga Zsolt
OSC: B. MITROVICS – MANHERCZ K. 2, Prlainovics, Randjelovics, Hárai 2, Erdélyi 1, Drasko Brguljan 1. Csere: Bundschuh, UBOVICS 1, Salamon, Seman, Burián. Edző: Vad Lajos
Gól – emberelőnyből: 2/11, ill. 5/12
Gól – kettős emberelőnyből: 1/1, ill. –
Gól – ötméteresből: 1/4, ill. ½
Kipontozódott: Zalánki (22. p.), Jansik Sz. (23. p.), Jaksics (32. p.)
Kiállítva (végleg, cserével): Hárai (27. p.)
MESTERMÉRLEG
Varga Zsolt:
– Az volt a legfontosabb, hogy hét gólon tudtuk tartani az OSC-t, amely az előző mérkőzésein rendre sok gólt szerzett. Tény és való, hogy a támadás nekünk sem úgy ment, ahogyan eddig, kimaradtak ötméteresek, nagy helyzetek, de sajnos benne van, hogy nincs mindig nagyon jó napunk. Azonban ha a védekezésünk és a kapusteljesítményünk működik, akkor egy ilyen nehéz találkozót is meg tudunk nyerni.
Vad Lajos: – A döntő a Magyar Kupa rangjához méltó volt. Nem vallottunk szégyent, nagyon sokáig a kezünkben volt a mérkőzés, ám egy számomra érthetetlen ítélettel hozták vissza a Fradit a meccsbe, és ellenfelünk túl jó csapat ahhoz, hogy ezzel ne éljen. Végig vezettünk, de sajnos a vége számít...

A végeredmény: 1. FTC-Telekom (Nicolas Constantin-Bicari, Jannisz Fundulisz, Gárdonyi András, Nikola Jaksics, Jansik Szilárd, Kállay Márk, Mezei Tamás, Német Toni, Nyíri Balázs, Pohl Zoltán, Sedlmayer Tamás, Szabó II Bence, Varga Dénes, Vámos Márton, Vogel Soma, Aaron Younger, Zalánki Gergő. Edző: Varga Zsolt), 2. A-Híd OSC Újbuda, 3. Szolnoki Dózsa és PannErgy-Miskolci VLC

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik