Férfi vízi Eurokupa: elődöntőbe jutott a Vasas, kiesett a Szolnok

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2023.02.08. 21:34
null
Legjobb négy között a Vasas (Fotó: Árvai Károly, archív)
A negyeddöntő visszavágóját is megnyerte, így kettős győzelemmel bejutott a legjobb négy csapat a Vasas a férfi vízilabda Eurokupában. A Szolnoki Dózsa megint egy góllal kapott ki a Triestétől, így búcsúzott a sorozattól.

 

Az összes negyed szoros eredményt hozott a Sabac és a Vasas második összecsapásán, ám az ikszre végződő utolsó játékrészen kívül rendre növelte előnyét a magyar csapat. Végül a vendégek 9–6-os eredménnyel távoztak Szerbiából, és 19–10-es összesítéssel bejutottak az elődöntőbe.

Ismét egy gól döntött az olasz Trieste Pllanuoto javára a Szolnok ellen, amely csak a harmadik negyedben tudta legyőzni ellenfelét. A Dózsa 24–22-es összesítéssel búcsúzott az Eurokupától.

VÍZILABDA
FÉRFI EUROKUPA

NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

VK Sabac (szerb)–A-Híd VasasPlaket 6–9 (1–2, 2–3, 0–1, 3–3) – összesítésben 10–19
G:
Sztojanovics 2, Baracs, Markovics, Tubics, Szulcs, ill. Nagajev, Randjelovics 2-2, Bátori, Drasko Brguljan, Konarik, Simon R., Zerinváry.

Trieste Pallanuoto (olasz)–Szolnoki Dózsa 11–10 (3–2, 4–3, 1–3, 3–2) – összesítésben 22–24
G:
Mladossich 3, Mezzarobba, Inaba 2-2, Buljubasic, Podgornik, Razzi, Valentino, ill. Kovács Gergő 3, Jansik D. 2, Pásztor M., Schmölcz, Szeghalmi, Teleki, Vismeg Zs.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik