Férfi vízi Ek: csak három Fradi-gól a 2. félidőben, így is sima győzelem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.13. 21:05
Megnyerte első mérkőzését a Ferencváros férfi vízilabdacsapata a vízilabda Eurokupa negyeddöntőjébe jutásért zajló második selejtezőkörben a Népligetben. A Fradi a Primorac Kotort győzte le 13–10-re.

A zöld-fehérek a találkozó első felében remekeltek inkább, így az is belefért, hogy a harmadik és a negyedik negyedben összesen csak három gólt szerezzenek.

A C-csoportban a Miskolc 11–11-es döntetlent játszott a Veronával.

A két csoportból ez első kettő jut tovább. Hozzájuk azt a négy csapatot sorsolják majd, amelyek alulmaradnak a Bajnokok Ligája főtáblájára kerülésért sorra kerülő párharcokban. Az Ek negyeddöntős mérkőzéseit november 8-án és december 9-én játsszák.

FÉRFI VÍZILABDA EUROKUPA
2. SELEJTEZŐKÖR
C-csoport, Aix-en-Provence

PannErgy-Miskolci VLC–Verona (olasz) 11–11 (5–4, 3–0, 1–3, 2–4)
Aix-en-Provence. V: Teixido (spanyol), Alexandrescu (román)
MISKOLC: Csoma – Bowen 4, Vadovics 1, Berta J., Lukács D., Milicsics 1, Halek 2
Csere: Kuzmenko 1, Nagy Ádám, Sánta, Jakab D., Misics 2
Edző: Sike József
VERONA: Nicosia – Di Somma, Blary, Figlioli 1, Fondelli, Petkovic 1, Drasovics 1, Gallo, Mirarchi 3, Luongo 3, Baraldi 1, Valentino 1
Edző: Marco Baldineti
Gól – emberelőnyből: 8/3, ill. 10/6
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 1/0
Kipontozódott: Lukács D. (21. p.), Drasovics (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Sike József:
– Vadovics Viktort a harmadik percben elveszítettük, kapott a szemére egy nagy ütést, nem térhetett vissza, szombati játéka is kérdéses. Súlyos veszteség balkezesünk kiesése, lehet, hogy szándékosan ütötték meg. A végjátékban nagyon hiányzott, uraltuk a mérkőzést, csak a legvégén tudtak minket utolérni az olaszok. Közelebb álltunk a győzelemhez, ez van… Ha előre azt mondják, hogy az erős Veronával döntetlent játszunk, és a másik két meccset megnyerjük, nincs probléma. A franciák elleni találkozó sorsdöntő lesz!

A másik mérkőzésen: Pays d’Aix Natation (francia)–Sturm Csehov (orosz) 11–10

D-csoport, Budapest
Jadran Split (horvát)–CN Mataró (spanyol) 8–8 (4–1, 1–2, 2–2, 1–3)

PQS-Ferencváros Waterpolo–Primorac Kotor (montenegrói) 13–10 (6–4, 4–2, 3–1, 0–3)
Népliget, 100 néző. V: Matache (román), Polihronopulosz (görög)
FTC: Vogel Soma – Varga Dénes 5, Manhercz K., Jaksics 3, Szirányi 1, Sedlmayer, Vámos 1
Csere: Német, Nikics 2, Varga Dániel 1, Jansik Sz., Sz. Mitrovics
Edző: Varga Zsolt
KOTOR: Subladze – Matkovics, Sztanojevics, A. Petrovics 2, Gluhaics 3, Todorovics, Gopcsevics 2, Vukmirovics, Latinovics, Grgurevics 2, Vukaszovics 1, Paunovics
Edző: Petar Vico
Gól – emberelőnyből: 3/3, ill. 7/4
Gól – kettős emberelőnyből: 1/0, ill. –
A csoport másik mérkőzésén: Jadran Split (horvát)–CN Mataró (spanyol) 8–8
MESTERMÉRLEG
Varga Zsolt:
– Négy-öt góllal kaptunk többet, mint ami belefér. Próbáltam cserélni, hogy megmaradjanak az erőforrások. Fontos, hogy a sorozatterhelés alatt elkerüljük a sérüléseket, emiatt csak akkor hozom vissza a kulcsfigurákat, ha szükséges és kell is, hogy a fiatalok szokják a nemzetközi mérkőzések feszültségét. Az utolsó negyedre kértem, hogy legyünk kicsivel visszafogottabbak, de elkövettünk néhány fegyelmezetlenséget. Bár nem ismertük különösebben, sejtettük, hogy a montenegrói csapat jól vízilabdázik, és kihasználja az előtte adódó helyzeteket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik