Férfi vízi Eb: Rendkívül szervezett a spanyolok védelme – Märcz

LAKNER GÁBOR, SZŰCS ANDRÁSLAKNER GÁBOR, SZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2020.01.26. 11:35
null
Märcz Tamás szerint az elődöntőben úgy küzdöttek a játékosok, ahogy az elmúlt időszakban talán még egyszer sem (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar férfi válogatott az olimpiai kvalifikációval az egyik célját már elérte az Európa-bajnokságon, vasárnap este pedig az aranyérem is meglehet.

 

Amikor a legnagyobb szükség volt rá, akkor játszott a legjobban a magyar férfiválogatott. A montenegróiak elleni elődöntőben elképesztően védekezett a csapat – lenullázta például az ellenfél legjobbját, Alekszandar Ivovicsot –, támadásban pedig még úgy is parádés gólokat lőtt, hogy a túlzott akarás miatt elkapkodott jó néhány emberelőnyös helyzetet. És akkor még nem is beszéltünk Nagy Viktorról, aki a legjobbkor húzta le a rolót, 62 százalékkal védett.

Angyal Dániel
„Nagyon jól védekeztünk a montenegróiak ellen, egyértelműen ezzel tudtunk nyerni. Persze kellett, hogy Nagy Viktor elképesztően védjen, a munka felét ő végezte el. Rendkívül fontos, hogy már a döntőbe jutással megszereztük a kvótát, ez volt az egyik célunk az Eb-n. Vasárnap elérhetjük a másikat is, az aranyéremért megyünk!”

Róla persze már a bevonulás pillanatában megmondtuk, hogy fog majd, mint a zöld festék, mert olyan arccal lépett a pódiumra, mint aki szükség esetén a labdát is kettéharapja. Ez a lelkesedés a társakra is átragadt, aminek 10–8-as győzelem és olimpiai kvóta lett a jutalma.

„Olyan küzdeni akarást láttam a játékosokon, amilyet talán még egyszer sem az elmúlt időszakban – mondta Märcz Tamás szövetségi kapitány. – Nem mintha eddig nem akartak volna, ám ezúttal határtalan volt az elszántságuk, elképesztő volt a védőmunkájuk. A gólok is megérkeztek, de ettől nem féltem, mindig bízom azokban a játékosokban, akik a gólokért felelősek. Volt, amikor kidolgozott akció végén, volt, amikor óriási egyéni teljesítménynek köszönhetően tudtunk betalálni. Sikerült áttörni a kemény montenegrói védőfalat, és úgy kinyílt az olló, hogy simább meccs is lehetett volna. De az előzetes videózáson azt is megnéztük, hogy a montenegróiak a horvátok ellen ötgólos hátrányban sem adták fel, és öt perc alatt öt gólt tudtak lőni. Ellenünk is így történt, ott voltak a nyakunkon, ám a játékosok kézben tartották a meccset, és megérdemelték a győzelmet, pláne ilyen közönség előtt, így játszva.”


A magyar válogatott ellenfele a spanyol csapat lesz a fináléban, amellyel a csoportkörben már összemérte a tudását. Akkor 11–11-es döntetlen lett a csata vége, ennyi lőtt góllal a döntőben is kiegyeznénk, de ennél mindenképpen kevesebbet kell kapni ahhoz, hogy a magyar férfiválogatott 1999 után ismét Európa-bajnoki címet nyerjen. Ilyen védekezéssel persze nem is kapunk tizenegyet, célozzon bármilyen jól az ellenfél.

Jansik Szilárd
„A legjobb mérkőzéseknek a végén kell következniük. A negyeddöntőben túllőttük az oroszokat, de nem állt össze a védekezésünk. Úgy terveztük, hogy az elődöntőre összerántjuk a védekezést, és sikerült is. Helyükön voltak a blokkok, ahogy Nagy Viktor is. A fináléban a spanyolokat is tíz gól alatt kell tartani, és akkor megnyerhetjük az aranyat.”

„Meglátjuk, hogy a spanyolok milyen vízilabdát fognak játszani, az biztos, hogy rendkívül szervezett a védelmük – tekintett előre a kapitány. – Tudjuk, mivel képesek nehéz helyzetbe hozni az ellenfelet, ahogy az elődöntőben a horvátok ellen tették. Az egymás elleni csoportmeccset és a horvátokkal vívott elődöntőt látva biztosan rejtettek még el taktikai variációkat, remélem, hogy tudunk ezekre válaszolni. Két olyan csapat játszik a fináléban, amelyik már olimpiai kvótás. A spanyolok régóta, de ők most arra hajtanak, ami még nincs nekik: az Európa-bajnoki címre. Mi is ezért küzdünk, hosszú évek óta nem kapta vissza ezt a címet a magyar vízilabdasport. Nagy csata lesz, és biztosan óriási mérkőzés.”

NS-szakértő: a BEK-győztes Szabó Zoltán
A spanyolok vannak olyan jók, hogy ellenük nem csak tőlünk függ a kimenetel. Minden döntő egyedi, ez talán azon fog múlni, hogy melyik csapat tudja inkább a saját pólóját játszani: többször kell föléjük kerekednünk, máskülönben dominálni fognak. Nekik is megvan a karakteres játékuk, és nekünk is. Nálunk ez a tudatos, minden részletében kimunkált taktika pontos és türelmes végrehajtása, aminek a lényege, hogy a riválisnál ne lőjenek, akik ebben a legjobbak. Tehát ha azt látjuk, hogy Munarríz, Granados és Perrone nem lődöz szabadon, akkor jól csináljuk – miként Montenegró ellen Ivovics sem tudott lövöldözni –, ha a többiek megnyerik a meccset a spanyoloknak, megérdemlik. Fordítva nyilván Varga Dumi, Vámos, Zalánki semlegesítése lehet a cél, továbbá a mérkőzés adott szakaszához igazodva váltogatják majd a szoros, illetve zónavédekezést, amihez csatlakozik a kapusteljesítmény. López Pinedo és Nagy Viktor teljesítménye is elsőrangú, és ők a fináléban is hozhatják a formájukat, mert olyan karakterek, akiket nem agyonnyom, hanem erősít a tét: megéltek annyit a sportágban, hogy ilyen mérkőzésekért csinálják egyáltalán... Ami az edzőket illeti: Märcz Tomi személyiségét és munkásságát ismerjük, ugyanakkor David Martínról el kell mondanom, hogy tisztelem és csodálom, mert az látszik, hogy ha kell, egy a sok közül, ha kell, vezér, ha kell, tanácsadó, méghozzá a létező legnagyobb szakmai tudással, valamint a sportág, az ellenfél és a sajátjai iránti alázattal. Ehhez társul a mérkőzés közbeni magatartása: példaértékű, ahogy viselkedik a kispadnál, a karaktere éppen olyan, amilyet a csapata megkíván.
Eddig két vesztes hazai világversenydöntőm van szakértőként, a 2014-es Eb és a 2017-es vb, úgyhogy a harmadikat már szeretném megnyerni.

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, 2020, BUDAPEST
DÖNTŐ
Január 26., vasárnap
19.00:
Spanyolország–MAGYARORSZÁG

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik