Férfi vízi BL: visszalépett a Steaua, főtáblás a Szolnok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.08.03. 20:19
A Szolnoki Dózsa férfi vízilabdacsapata rögtön a főtáblán kezdheti meg szereplését a Bajnokok Ligája 2019–2020-as idényében.

Az európai szövetség szombati tájékoztatása szerint a román Steaua Bucuresti visszalépése miatt felszabadult egy szabadkártya, a pályázók közül az illetékesek pedig az elmúlt évek teljesítménye alapján a Tisza-parti együttest tartották érdemesnek a megüresedett hely betöltésére.

Mindez azt jelenti, hogy a címvédő Ferencváros mellett a 2017-es győztes Szolnoknak sem kell selejtezőt játszania.

A főtáblán akár három magyar csapat is szerepelhet majd: a bajnoki ezüstérmes OSC a kvalifikáció második körében csatlakozik be a sorozatba, szeptember 13. és 15. között egy négycsapatos tornán – a nyolc kiemelthez érkezik majd az első selejtezőkör nyolc továbbjutója – kell az első kettő között végezni a továbbjutáshoz, a harmadik fordulóban pedig egy oda-visszavágós párharcban (szeptember 21. és 25.) harcolhatja ki a csoportkörbe kerülést.

Az Eurokupában két magyar klub is érdekelt lesz a selejtező első fordulójában: az Eger rendezőként a szerb VK Radnicki, a horvát Solaris Sibenik és az orosz Sturm 2002 Ruza csapatával találkozik, míg a Miskolc Máltán a házigazda Valletta, az olasz Posillipo Napoli és a francia Noisy Le Sec együttesével küzd majd az első két továbbjutó hely valamelyikéért. Ezeket a tornákat ugyancsak szeptember 13. és 15. között rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik