Férfi vízi BL: Varga Zsolt már tudja, hogyan verhető a Recco

Lakner Gábor (Belgrád)Lakner Gábor (Belgrád)
Vágólapra másolva!
2022.06.03. 12:07
null
Varga Zsolt már tudja, hogyan verhető a Recco (Fotó: Balogh László)
Az FTC-Telekom a Pro Reccóval csap össze péntek este Belgrádban a BL-döntőbe jutásért, a zöld-fehérek mestere a Jug elleni győztes negyeddöntő mellett már az elődöntőről is beszélt a Nemzeti Sportnak.

 

Nem sokon múlt, hogy pénteken a Barceloneta és a Jug Dubrovnik ne az 5–8. helyért játsszon egymással a férfi vízilabda Bajnokok Ligája belgrádi nyolcas döntőjében, hiszen mindkét csapat két góllal vezetett a negyeddöntő vége felé közeledve, ám a nagyobb tudás, a tapasztalat és a hosszabb kispad az ellenfelek javára döntötte el a mérkőzést, így aztán Pro Recco–FTC-Telekom mérkőzést rendeznek a döntőbe jutásért, vagyis megismétlődik a tavalyi finálé párosítása. A Ferencváros elképesztő végjátékban, hatalmas ellenszélben pólózva 14–13-ra verte a Jugot, a találkozó után Varga Zsolt vezetőedzőt kértük némi értékelésre.

„Nagyon jó meccset játszottunk a Juggal, gratuláltam is az ellenfél edzőjének, Vjekoslav Kobescaknak, aki nagyon jó barátom, négy éven át együtt játszottunk Zágrábban – mondta az FTC mestere a Belgrádban tartózkodó magyar újságírók csoportjának. – Remekül kezdtünk a mérkőzést, az első negyed kifejezetten jól alakult, aztán megkaptuk azt rengeteg, könnyű síppal befújt kiállítást, amitől megzavarodtunk. Két hibája lett Vámos Marcinak és Varga Duminak, ami megbillentette az egyensúlyunkat, a Jug erőre kapott, és lőtt egy-két váratlan gólt, ami már a mi hibánk volt. Nagyon bosszantó volt a parton látni, hogy az ellenfél ennyire könnyen kapja a kiállításokat, mi meg szenvedünk a túloldalon. Volt hat kettő is a kiállítási arány, a vége tizenöt tizenegy lett... Aztán vettem egy nagy levegőt, és arra gondoltam, hogy ezzel úgysem tudok mit csinálni, magammal és a csapatommal viszont igen, úgyhogy elkezdtem megnyugodni, és arra koncentrálni, hogyan tudjuk megnyerni ezt a meccset. Az éreztem, ahogyan megnyugodtam, úgy nyugodott meg a csapat is, és elkezdett ismét játszani. Koncentráltak voltunk, nem foglalkoztunk a bírókkal, csak a győzelemmel. Kellettek ehhez a klasszisteljesítmények, a védekezés feljavulása és Vogel Soma védései – nyilván ezeket a srácok tették bele a vízben.”

Ahogyan Varga Zsolt is mondta, az egyoldalú játékvezetés jelentősen megnehezítette a zöld-fehérek dolgát. Fekete Gergő hat, Vámos Márton kilenc, Molnár Erik tíz, Varga Dénes pedig tizenkét perc alatt jutott el két személyi hibáig – a harmadik ugyebár kipontozódást jelentett volna. A négy veszélyeztetett játékos rengeteg, Vámos és Varga pedig egyértelműen a csapat két vezére, és nélkülük azért már az FTC játéka.

„Nem szokott ilyesmi előfordulni, mert nem szoktak ennyire könnyű kiállításokat ítélni a játékvezetők – reagált a szituációra Varga Zsolt. – Nyilván a Jug arra játszott, hogy megpróbálja az ellenfél legjobbjait kipontozni, és bevinni őket bekkelni – nincs ezzel semmi gond, mi is ezt csináljuk. Nem oldottuk meg jól ezeket a szituációkat, lemaradoztunk, és majd vissza kell néznünk, de úgy tűnt, hogy nagyon sokszor lent voltak a kezek. Ha a víz fölött van a játékosok keze, akkor talán nem fújnak ennyit a játékvezetők, ha csak két-három kiállítással kevesebbet kapunk, már az is sokat jelentett volna. Marci és Dumi is kiválóan védekezik, nagyon nehéz velük bármit csinálni, két klasszisról van szó. Arra nehéz felkészülni, hogy ha bárkit bevisznek két méterre, és az ellenfél rángatózik egyet mellette, rögtön kiállítást ítélnek labda nélkül, ötször-hatszor, a mérkőzés elején...”

Ezzel együtt az FTC győzött, sorozatban harmadszor van ott a BL-elődöntőben, ahol a címvédő Reccóval találkozik (amelyben ugyebár Zalánki Gergő lőtte a győztes gólt a Barceloneta ellen). Ez nem lesz egyszerű feladat, olyannyira nem, hogy a Fradinak az egymás elleni négy mérkőzésből egy döntetlen a legjobb eredménye, háromszor az olaszok győztek, így például a tavalyi BL-döntőben is.

„Azért a Reccónak is nagyon stresszes volt a negyeddöntő, hiszen ők is a végén döntöttek, annyival másabb a helyzetük, hogy hosszabb a padjuk – mondta az FTC edzője. – Akár a kvalitásokat, a tavalyi BL-győzelmüket, az idei olasz bajnoki címüket vagy az egész éves teljesítményt nézzük, a világ egyik legjobb csapata az övék. Meg kell néznünk azokat a játékelemeket, amelyekkel két és fél-három negyedig ott tudunk maradni a sarkukban. És ha ott maradunk velük, akkor a végén nekik nagyon nehézzé válik a mérkőzés, mert óriási teher mellett játszanak, hiszen nekik kötelező a BL megnyerése. Erre tudunk alapozni, de ott kell maradnunk a nyakukon.”

A recept tehát megvan, már csak meg kell valósítani.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCAS DÖNTŐ, BELGRÁD
Negyeddöntő:
AN Brescia (olasz)–Waspo98 Hannover (német) 12–5, Pro Recco (olasz)–CNA Barceloneta (spanyol) 11–10, VK Novi Beograd (szerb)–CN Marseille (francia) 16–10, FTC-TELEKOM–VK Jug Dubrovnik (horvát) 14–13
A pénteki program. Elődöntő.
Brescia–Novi Beograd, 18.30. Pro Recco–FTC, 20.30. Az 5–8. helyért. Hannover–Marseille, 14.30. Barceloneta–Jug, 16.30

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik