Férfi vízi BL: Nehéz dolgunk lesz Hannoverben – Varga Zsolt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.05. 18:47
A Ferencváros férfi vízilabdacsapata csütörtöktől Hannoverben, a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjében szerepel, a negyeddöntőben a horvát Jug Dubrovnik lesz az ellenfele.

A magyar bajnoknak és kupagyőztesnek nem lesz könnyű dolga a torna nyitómérkőzésén, ellenfele ugyanis a B csoportot úgy nyerte meg, hogy 14 mérkőzéséből tízen győzött, kétszer játszott döntetlent, és csak kétszer kapott ki. A Jug rendszeres résztvevője a nyolcas döntőnek, tavaly negyedik lett, 2017-ben a Szolnok mögött ezüstérmet szerzett, 2016-ban pedig megnyerte a sorozatot.

Az eseményt felvezető szerdai sajtótájékoztatón a két vezetőedző - Varga Zsolt és Vjekoslav Kobescak - egyetértett abban, hogy mindkét együttes számára a szezon legnehezebb mérkőzései jönnek, és már a negyeddöntő megnyerése is nagy feladat.

A Jug az elmúlt négy év mindegyikében győzött a nyolc között, és Kobescak egyértelművé tette: most is ez a céljuk.

„Semmit nem jelent, hogy a Ferencváros csoportja negyedik helyén végzett. Nehéz találkozóra számítok” – jelentette ki a szakember.

A két edző számára azért is különleges lesz a mérkőzés, mert 1997 és 2001 között – amikor mindketten a Mladost Zagrebben játszottak – nemcsak csapat-, hanem szobatársak is voltak.

Ha az FTC sikerrel veszi a negyeddöntőt, akkor korábbi csoportriválisa, a spanyol Barceloneta vagy az olasz BPM Sport Management vár rá.

FÉRFI VÍZILABDA NYOLCAS DÖNTŐ
CSÜTÖRTÖK, NEGYEDDÖNTŐ

16.00: FTC-Telekom Waterpolo–Jug Dubrovnik (horvát)
17.30: CNA Barceloneta (spanyol)–BPM Sport Management
19.00: Pro Recco (olasz)–Waspo Hannover (német)
20.30: Olympiakosz (görög)–Bresica (olasz) 20.30
PÉNTEK
15.00: az 5-8. helyért
16.30: az 5-8. helyért
ELŐDÖNTŐ
19.00: Pro Recco/Waspo Hannover–Olympiakosz/Bresica
20.30: FTC-Telekom Waterpolo/Jug Dubrovnik–CNA Barceloneta/BPM Sport Management
SZOMBAT
15.00:
a 7. helyért
16.30: az 5. helyért
19.00: a 3. helyért
20.30: döntő

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik