Férfi vízi BL: mínusz 3-ról, az utolsó 3 percben ikszelt az OSC

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.19. 21:23
Az OSC három perccel a mérkőzés vége előtt még háromgólos hátrányban volt, mégis 8–8-as döntetlent játszott a Bresciával a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében Hannoverben.

A D-csoport mérkőzésén jól kezdett a magyar csapat: Salamon Ferenc és Bátori Bence emberelőnyös góljával 2–0-ra vezetett. Az olaszok 3–3-nál érték utol Vincze Balázs együttesét, majd 5–3-ra el is léptek.

A magyar együttes ezután egyenlített, de úgy tűnt, végleg elszállnak a remények. Három perccel a vége előtt ugyanis 8–5-ös hátrányba került az OSC.

Ezután azonban előbb Drasko Brguljan szépített emberfórban, majd Kovács Gábor zárkóztatta egyre az övéit. Salamon Ferenc pedig a 17 másodperccel a vége előtt értékesített ötméteressel ikszre mentette az összecsapást.

A Szolnok 21–2-re legyőzte a szerb Kragujevacot, ezzel gyakorlatilag továbbjutott a hannoveri csoportból. A Szolnok pénteken a montenegrói Budvát múlta fölül 19–5-re, vasárnap pedig a házigazda Hannoverrel találkozik majd.

Ebben a szakaszban négy négyes csoportban küzdenek a csapatok. Az első két helyezett jut a BL harmadik körébe, ahol az elsőket sorsolják majd össze a másodikakkal, s e négy pár oda-visszavágós csatájának a győztese kerül fel a főtáblára, a nyolc kiemelt – köztük a ZF-Eger – mellé.

A mérkőzések ott már két hatos csoportban zajlanak majd, és a sorozat legjobb hat csapata a BL fináléjában, az úgynevezett Final Six keretében 2016 júniusának első hétvégéjén csap össze az elsőségért Budapesten a házigazda szerepét betöltő Eger részvételével.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
D-CSOPORT, 2. FORDULÓ

Athén. V: Rakovics (szerb), Bender (német)
A-HÍD-OSC-ÚJBUDA–AN BRESCIA (olasz) 8–8 (1–0, 1–1, 3–4, 3–3)
OSC: Bisztritsányi – Bátori [Tab] 2, Hegedüs G. [Tab] 1, Gór-Nagy, Német T., Drasko Brguljan 1, Juhász Zs. Csere: Salamon F. 3, Decker Á., Graham, Kovács Gábor 1, Bundschuh. Edző: Vincze Balázs
BRESCIA: Del Lungo – Guerrato, C. Presciutti, Randjelovics, Molina, Rizzo 2, Damonte 1, Nora 1, N. Presciutti 1, Bertoli 1, Ubovics 1, Napolitano 1. Edző: Alessandro Bovo
Gól – emberelőnyből: 12/6, ill. 13/3
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Bertoli (30. p.)
Kiállítva (cserével végleg): Napolitano (28. p.), Juhász Zs. (30. p), Rizzo (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Vincze Balázs:
– Három perccel a vége előtt hárommal vezetett a Brescia, ennek tükrében jó eredmény a döntetlen. Más kérdés, hogy két negyeden keresztül tudtuk tartani azt az eredményes védekezést, amit pénteken is bemutattunk. Utána a Brescia megmutatta, hogy évek óta a BL-ben edződik, s az sem véletlen, hogy az olasz bajnoki döntőben szoros meccseket játszott a Reccóval. Talán erősebb is, mint az előző idényben.
További eredmény: Vuliagmeni (görög)–Montpellier (francia, Jászberényi Gábor védett, Heinrich Dávid sérült) 9–6

E-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Hannover. V: Franulovic (horvát), Sztavropulosz (görög)
SZOLNOK DÓZSA-KÖZGÉP–RADNICSKI KRAGUJEVAC (szerb) 21–2 (4–0, 6–0, 5–1, 6–1)
SZOLNOK: Nagy V. – Sz. Mitrovics 2, Varga Dénes 4, M. Alekszics 1, Kis G. 2, Vámos 1, Gocics. Csere: Jansik D. 2, Madaras 1, Varga Dániel 3, Younger 2, Mezei 3. Edző: Cseh Sándor
RADNICSKI: Sefik (Dobozanov) – Blazsevics, Jokszimovics 1, Martinics, N. Sztanojevics, Alijagics, Ganics, Bosics 1, Zsivadinovics, Tomasevics. Edző: Uros Sztefanovics
Gól – emberelőnyből: 7/5, ill. 4/1
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Jokszimovics (24. p.)
MESTERMÉRLEG
Cseh Sándor:
– Nehéz megmondani, mennyi haszna volt a találkozónak, nyilván nem sok. Be kellett mennünk a vízbe, és komolyan kellett vennünk a meccset, habár a Kragujevac pénteken három negyed után csak 8–7-es hátrányban volt a Hannoverrel szemben, ezért szorosabb meccsre számítottam. A vasárnapi mérkőzésünk sokkal nehezebb lesz, a lefújás óta csak arra koncentrálunk. Nem hiszem, hogy a sport valaha megváltozik, mindig vannak nagyon jó csapatok, akik legyőzik a gyengébbeket…
További eredmény: Waspo Hannover (német, Balatoni Máté 1, Tóth Bence 1, Sági Márton nem védett)–Budva (montenegrói) 12–6

AZ ÁLLÁS, D-CSOPORT
1. OSC 2 1 1 19–11 4
2. Brescia 2 1 1 18–14 4
3. Vuliagmeni 2 1 1 15–16 3
4. Montpellier 2 2 9–20 0

 

AZ ÁLLÁS, E-CSOPORT
1. SZOLNOK 2 2 40–7 6
2. Hannover 2 2 26–13 6
3. Budva 2 2 11–31 0
4. Radnicski 2 2 9–35 0

FÉRFI VÍZI OB I

A Szécsi Zoltánnal immár az edzői (és kapusi) pozícióban felálló Kaposvár 7–7-es döntetlent játszott a BVSC-vel az ob I-ben.

VÍZILABDA OB I, FÉRFIAK
Kaposvár, 200 néző. V: Székely Balázs, Molnár P.
KAPOSVÁRI VK–BVSC-WABERER HUNGÁRIA-ZUGLÓ 7–7 (2–2, 1–2, 4–2, 0–1)
KAPOSVÁR: SZÉCSI Z. – BERTA 2, Juhász-Szelei, Kovács O., SÁNTAVY 1, Vindisch 1, Polovic. Csere: Palotás S., Józsa Sz., Győrbíró, NIKOLOV 2, Dobos D., Parezanovics 1. Játékos-edző: Szécsi Zoltán
BVSC: GYÖRKE – PÁSZTOR M. 3, Czigány K. 1, Szabó Bendegúz 1, Kovács P., Létay, Csapó M. Csere: Szabó Bence, Nagy S., Török B., AMBRUS F. 2, Mátyók, Nagy Álmos. Edző: Märcz Tamás
Gól – emberelőnyből: 3/2, ill. 7/1
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Szécsi Zoltán:
– Bár idény eleji formában játszott még mindkét csapat, mégis jó meccset láthatott a publikum, kevés kiállítással. Egyik csapat sem érdemelte volna meg a győzelmet, így a döntetlen igazságosnak mondható.
Märcz Tamás: – Győzni jöttünk Kaposvárra, amiből végül egy pont lett, ám ez a végelszámolásnál még nagyon értékes lehet. Amúgy izgalmas és változatos ütközetet hozott az idénynyitó, megérdemelt pontosztozkodással.


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik