Férfi vízi BL: legyőzte és megelőzte a Mladostot a Szolnok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.23. 22:13
null
Kis Gábor (11) két góllal vette ki a részét a sikerből (Fotó: Koncz György)
A férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 7. fordulójában a B-csoportban szereplő Szolnoki Dózsa a közvetlen riválisa, a még továbbjutást jelentő negyedik helyen álló Mladost Zagreb ellen szállt vízbe hazai pályán és aratott 11–8-as győzelmet.Este aztán az A-csoportban a ZF Eger a sereghajtó és még nyeretlen, pont nélküli Crvena zvezda otthonában szállt vízbe és aratott a végén a vártnál nehezebb, egy gólos győzelmet úgy, hogy a győztes gólt Decker Ádám szerezte 16 másodperccel a vége előtt.

Szolnoki Dózsa–Mladost Zagreb (horvát) 11–8 (4–1, 2–3, 2–2, 3–2)

Két héttel ezelőtt a Szolnok meglepetésre 10–10-es döntetlent játszott a sereghajtó Hannover ellen, így most, a Mladost ellen győznie kellett a Dózsának ahhoz, hogy életben tartsa továbbjutási esélyeit.

Nos, ez sikerült is: Zsivko Gocics csapata remek 4–1-es első harmad után a másodikat ugyan egy góllal, 3–2-re elvesztette, ám a 2–2-re hozott harmadik játékrész után a záró 8 percben megint remekül játszottak a szolnokiak: előbb Zalánki Gergő szórt be kettőt, majd Kis Gergő gólja 1:49-cel a vége előtt már a négygólos hazai előnyt és a győzelmet jelentette.

A hátralévő szűk két percben ugyan még szépített a Zagreb, ám a szolnoki diadalhoz már nem férhetett kétség: 11–8-ra győzött a Dózsa.

Crvena zvezda (szerb)–ZF-Eger 12–13 (1–3, 2–4, 5–3, 4–3)

Közel sem úgy indult az Eger meccse, hogy a végén aggódnia kell az egrieknek a győzelemért, mert Hosnyányszkyék az első negyedet 3–1-re, a másodikat 4–2-re nyerték, így 7–3-as előnnyel fordulhattak a második felére a mérkőzésnek.

Ekkor viszont feltámadt a Crvena Zvezda és előbb 5–3-ra megnyerték a harmadik nyolc percet, majd az utolsó felvonásban a vezetést is átvették, a meccs legeredményesebbje, Dusan Vaszics 4. gólja után 11–10-es hazai vezetést mutatott az eredményjelző három és fél perccel a vége előtt.

Az Eger azonban összekapta magát, és egyenlített, sőt a végén 16 másodperccel a vége előtt Decker Ádám lövése után – mint később kiderült – a győzelmet is sikerült megszerezni, így továbbra is négy ponttal lemaradva üldözi a már továbbjutó helyen álló 4. Ferencvárost a csoport ötödik helyén.

VÍZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
A-CSOPORT

Crvena zvezda (szerb)–ZF-Eger 12–13
(1–3, 2–4, 5–3, 4–3)

KORÁBBAN
Dinamo Moszkva (orosz)–Pro Recco (olasz) 5–14
(2–3, 2–3, 0–4, 1–4)
CNA Barceloneta (spanyol)–Steaua Bucuresti (román) 11–8
(3–2, 4–3, 1–2, 3–1)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Pro Recco 7
7
100–48 21
2. Barceloneta 7 5
1 1 78–61 16
3.Brescia 7 4 2
1
60–48 14
4.FTC 7
4
1
2 75–63 13
5. Eger7
3 4 69–87 9
6. Dinamo Moszkva 7
2 5
71–70 6
7. Steaua 7
1 6
47–79 3
8. Crvena zvezda 7
7
34–88 0

B-CSOPORT
BPM Sport Management (olasz)–Jadran Split (horvát) 9–8
(3–5, 2–1, 2–2, 2–0)
Jug Dubrovnik (horvát)–Olympiakosz (görög) 10–6 (2–3, 4–1, 3–0, 1–2)

KORÁBBAN
Szolnoki Dózsa–Mladost Zagreb (horvát) 11–8
(4–1, 2–3, 2–2, 3–2)
Spandau 04 (német)–Waspo Hannover (német) 15–9 (5–3, 4–3, 4–2, 2–1)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dubrovnik 7 7
75–51 21
2. Sport Management 7
5
1 1 57–51 16
3. Olympiakosz 7
3
2 2 67–54 11
4. Szolnok 7
2 3
2
61–60 9
5. Mladost 7 2 2 3
66–73 8
6. Spandau 7
2
1 4
59–64 7
7. Jadran Split 7 1 6 66–79 3
8. Hannover 7
3
4
66–85 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik