Az Eger egy félidőt bírt, a Szolnok a legvégén bukta el a BL-negyeddöntőt

LAKNER GÁBOR (Genova)LAKNER GÁBOR (Genova)
Vágólapra másolva!
2018.06.07. 18:36
null
Az egriek Vlahopulosz góljaival az első félidőben még tartották a lépést a spanyolokkal, a másodikban nem szereztek gólt (Fotó: egrivizilabda.hu)
A ZF Eger az első félidőben még tartotta magát, de végül simán kikapott a spanyol Barcelonetától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája Genovában zajló nyolcas döntőjének első körében, így az 5–8. helyért folytathatja a küzdelmeket. Erre a sorsra jutott a Szolnok is, amely rendkívül kiélezett meccsen az utolsó negyedben maradt alul a horvát Jug Dubrovnikkal szemben.

A nap első magyar érdekeltségű mérkőzése nem alakult jól Genovában, a férfi vízilabda Bajnokok Ligája nyolcas döntőjében. A negyeddöntők nyitányán a Baksa Lászlóval felálló német Spandau egyetlen góllal kikapott a görög Olympiakosztól, a 6–5-ös sikerrel a pireusziak jutottak a négy közé. A találkozót végigjátszó magyar kapuson nem múlt a vereség, közel hetven százalékkal védett.

BARCELONETA–EGER

Aztán következett az első, már nem csak érdekeltségű, hanem valóban magyar csapat, az Eger negyeddöntője a Barceloneta ellen. A találkozó jól indult, Angelosz Vlahopulosz jegyezte az első gólt, utána viszont az ellenfél átvette az irányítást. A spanyolok kétszer is elléptek kettővel, másodszor a második negyed végén – kellett nagyon Hosnyánszky Norbert emberelőnyből bevágott bombája két másodperccel a nagyszünet előtt, hogy csak egygólos hátrányban forduljon az Eger.

A spanyolok erősségének tartott lefordulásokat rendre sikerült megakadályoznia Dabrowski Norbert együttesének, de Alberto Munarriz lövései ellen nem volt ellenszer, így ismét kétgólosra nőtt az egri hátrány. Támadásban ráadásul kapkodni kezdett a magyar bajnokság bronzérmese, amely a teljes harmadik negyedben nem volt eredményes, Álvaro Granados találata után pedig először vezetett hárommal a sok labdát szerző Barceloneta.

Az Eger problémái tovább fokozódtak: amikor Munarriz kapufát eltaláló lövése Braniszlav Mitrovicsról pattant a saját kapujába, eldőlni látszott a mérkőzés. A hevesiek továbbra sem találták a spanyolok védekezésének ellenszerét, a hosszúra nyúlt gólcsend közben pedig Granados végleg lezárta a meccset. A magyar csapat az utolsó két negyedben nem dobott gólt, így pedig esélye sem volt a győzelemre. A Barceloneta 9–4-re győzött, az Eger csak az 5–8. helyért folytathatja.

JUG DUBROVNIK–SZOLNOK

Az Eger súlyos veresége után a Szolnok szállt medencébe Genovában. A Jug Dubrovnik elleni találkozón Cseh Sándor nem számíthatott a bordasérüléssel küzdő Andrija Prlainovicsra, a szerb világklasszis helyett Hangay Zoltán került be a meccskeretbe.

Az első negyedben egyszerű volt a koreográfia: a Jug vezetést szerzett, a Szolnok pedig egyenlített. A második szakaszban végre megtört a sorminta, ráadásul a csapatkapitány Zsivko Gocics találata után a Prlainovics tulajdonképpeni helyén kezdő Bátori Bence villant meg, a mérkőzésen már másodszor, így két góllal vezetett a Dózsa. A Jug azonban még a térfélcsere előtt ledolgozta hátrányát (Kis Gábor közben ötméterest hibázott), azt követően pedig a vezetést is visszavette, miután Xavier García Gadea villámgyorsan kihasznált egy emberelőnyt.

Aztán a hatalmas küzdelmet hozó találkozón újabb fordulat következett, Zalánki Gergő után ismét a vezérszerepet magára vállaló Bátori villant, és megint vezetett a Szolnok. Viktor Rasovics azonban tett róla, hogy az utolsó szakasz döntetlenről induljon.

A három, egyaránt 2–2-vel véget ért negyed után kiemelt jelentősége volt az első gólnak, amit sajnos a horvátok szereztek meg. Ráadásul Milos Csuk fórból és akcióból is a lécet faragta meg, de a jó védekezésnek köszönhetően újabb esély nyílt az egyenlítésre, és Zalánki élt is vele. Luka Lozina és Luka Loncar azonban egyaránt klasszis centergólt lőtt, így megint a Jug érezhette magát nyeregben. Zalánki ugyan faragott a a hátrányon, ám a Jug 9–8-ra győzött, így a Szolnok is csak az 5–8. helyért folytathatja.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCAS DÖNTŐ, GENOVA
NEGYEDDÖNTŐ
ZF-Eger–CN Barceloneta (spanyol) 4–9
(1–2, 3–3, 0–2, 0–2)
Genova, 1000 néző. V.: Margeta (szlovén), Naumov (orosz).
ZF-EGER: B. Mitrovics – Kovács Gergő, Sz. Rasovics 1, Vlahopulosz 2, Hárai, Hosnyánszky 1, Csucskovics. Csere: Bedő, Avramovics, Decker Á., Angyal. Edző: Dabrowski Norbert
BARCELONETA: D. López – Famera 1, Mallarach, Perrone 1, Vrlic 1, Larumbe, Munarriz 4. Csere: Granados 2, F. Fernández, Tahull, Bustos, Paul García. Edző: Jesús Martín
Gól – emberelőnyből: 6/2. ill. 7/4
MESTERMÉRLEG
Dabrowski Norbert:
– Már az első két negyedben is az ellenfél játszott jobban, annak ellenére, hogy akkor még szoros volt az állás. Türelmesen kivárták azokat a lehetőségeket, amikor jó esélyük nyílt a gólszerzésre, míg mi nem tettük ugyanezt. Elveszítettük az önbizalmunkat támadásban; amikor passzolni kellett volna, akkor lőttünk, és fordítva. Minden edző rémálma, hogy a negyeddöntőben nem sikerül nyerni egy tornán, és játszani kell még az ötödik–nyolcadik helyért. Általában nem ezekért a meccsekért dolgozik egy csapat, de sportemberek vagyunk, ráadásul sokan elkísértek minket Egerből, muszáj lesz mindent megtennünk, mintha éremért küzdenénk.
Jesús Martín: – A védekezés döntött az Eger ellen, ugyanígy próbálunk játszani a folytatásban is. Úgy érzem, ennek a csapatnak semmi sem lehetetlen, pénteken döntőbe szeretnénk jutni az erős Olympiakosszal szemben.

JUG DUBROVNIK (horvát)–SZOLNOKI DÓZSA 9–8 (2–2, 2–2, 2–2, 3–2)
Genova, 1500 néző. V: Schwartz (izraeli), Alexandrescu (román)
DUBROVNIK: Bijac – Renzuto 1, Fatovic 1, V. RASOVICS 2, LONCAR 1, Jokovic, GARCÍA GADEA 2. Csere: Macan 1, Ivankovic, Zuvela, Benic, Lozina 1. Edző: Vjekoslav Kobescak
SZOLNOK: Nagy V. – BÁTORI 3, Younger, Jansik D., Mezei, Gocics 1, ZALÁNKI 3. Csere: M. Alekszics 1, Fülöp B., Kis G., Milos Csuk, Hangay. Edző: Cseh Sándor
Gól – emberelőnyből: 8/4, ill. 8/3
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/0
Kipontozódott: M. Alekszics (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Vjekoslav Kobescak: – Rendkívül kiegyenlített mérkőzés volt, amely bármelyik irányba eldőlhetett volna. Örülök, hogy a mentalitásunknak köszönhetően végül a mi irányunkba dőlt el. A Szolnokból hiányzott Prlainovics, de mások előreléptek helyette. Remekül küzdöttek ők is, nagyon fárasztó mérkőzésen vagyunk túl.
Cseh Sándor: – Nem lehet mindig megmagyarázni, hogy az utolsó másodpercekben miért nyer az egyik csapat egy góllal. Nagyon csalódott vagyok, de azt érzem, hogy a játékosok mindent megtettek a sikerért. Olyan szériában vagyunk az elmúlt egy-két hétben, hogy hiába teszünk meg mindent, egy-egy szerencsétlen momentum mindig ellenünk szól. Elismerésem a Jugnak, hatalmasat harcolt.

További eredmények
Olympiakosz (görög)–
Spandau Berlin (német) 6–5 (2–0, 1–1, 2–3, 1–1)
Pro Recco (olasz)–Brescia (olasz) 8–8 (2–1, 2–0, 2–3, 2–4) – ötméteresekkel 4–2

A PÉNTEKI PROGRAM
16.00:
az 5–8. helyért, Spandau–Eger
17.30: az 5–8. helyért, Szolnok–Brescia (Tv: M4 Sport)
19.00: elődöntő, Olympiakosz–Barceloneta
20.30: elődöntő, Jug Dubrovnik–Pro Recco

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik