Férfi vízi BL: Budapesten rendezhetik a hatos döntőt

Vágólapra másolva!
2015.03.05. 20:58
A Magyar Vízilabda-szövetség (MVLSZ) hivatalosan is jelezte a vizes sportokat összefogó európai szövetségnek (LEN), hogy szívesen házigazdája lenne a 2016-os és a 2017-es férfi Bajnokok Ligája hatos döntőjének.

Az MVLSZ honlapjának csütörtök esti közlése szerint Kemény Dénes, a szövetség elnöke elárulta, hogy a 2017-es esemény már a 2021-es budapesti vizes világbajnokságra készülő új nemzeti létesítményben lenne.

„Optimista vagyok. Joggal bízhatunk abban, hogy Gyárfás Tamás LEN-alelnök, kincstárnok a szervezet hétvégi, glasgow-i elnökségi ülésén sikerrel tudja támogatni szándékainkat A Paolo Barelli LEN-elnökkel folytatott tegnapi telefonbeszélgetésem győzött meg arról, hogy noha az állami támogatás garanciájára még néhány napot várni kell, már most érdemes elküldeni a rendezési szándékot tartalmazó levelet” – jelentette ki Kemény Dénes.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik