Férfi vízi BL: az OSC legyőzte az FTC-t a csoportkörben

LAKNER GÁBORLAKNER GÁBOR
Vágólapra másolva!
2020.02.04. 19:46
null
Az OSC az utolsó negyedben húzott el az FTC-től (Fotó: Dömötör Csaba)
A férfi vízilabda Bajnokok Ligája B-csoportjának 8. fordulójában az A-Híd OSC Újbuda 11–8-ra legyőzte a Ferencvárost, és egy pontra megközelítette a tabellán.

 

Korán jött ez a meccs.

Mindössze kilenc nap telt el az Európa-bajnokság óta, és a két magyar élklub, az FTC-Telekom és az A-Híd OSC Újbuda máris egymásnak feszült a Bajnokok Ligájában, soraiban kilenc Európa-bajnokkal és hat, az Eb-t ugyancsak megjáró légióssal. A kilenc magyar aranyérmes nem elírás, Vámos Márton ugyanis magányosan ücsörgött a kispad fölött, betegsége miatt nem játszhatott, így aztán az FTC ötös számú sapkájában játszó balkezes ezúttal Zalánki Gergő volt, még ha a lövései olykor Vámost is idézték.

Az már az első negyedben látszott, hogy a két csapat hajtott becsülettel, de sem a játékosok teste, sem a szelleme nem mutatkozott kellően frissnek. Elrontott lövések, rosszul megjátszott emberelőnyök, hajszálnyival hosszabb vagy éppen rövidebb passzok jelezték, hogy bizony nagyon az év elején járunk. A fáradtan mozgó két csapat közül az OSC találta meg előbb a játékát, és egy-két góllal előrébb is járt a vendéglátónál. A címvédő FTC a második negyed végén egyenlített, ám Drasko Brguljan szemfüles ejtésével csak az újbudaiak vonulhattak pihenőre a térfélcserekor.

Ekkor a Ferencváros percei következtek: Varga Dénes vezérletével sorozatban három gólt lőttek a zöld-fehérek, akik szemlátomást elkapták a fonalat, de amikor úgy tűnt, a szokásoknak megfelelően nyeregbe kerülnek, megtört a lendületük. Ebben közrejátszott az is, hogy nemcsak Vámos és a másik kimaradó, Német Toni küzdött betegséggel, hanem több olyan vízilabdázó is, aki vállalta a játékot. Mindenesetre Erdélyi Balázs bombája és Hárai Balázs szemtelen, kifacsart testhelyzetből elindított pöttyintése után 6–6-os állásról kezdődött az utolsó negyed.

Ebben pedig már egyértelműen az OSC akarata érvényesült, a zöldek egyszerűen elfogytak a hajrára. A vendégek jobban reagáltak a váratlan helyzetekre, a végjátékra pihentetett Burián Gergely frissessége pedig hatásos fegyvernek bizonyult. A rendre leforduló OSC háromgólos előnyt harcolt ki, és bár a Ferencvárosnak volt lehetősége visszakapaszkodni, nem tudott élni vele. A vendégek a finisben már kézben tartották a mérkőzést, és megérdemelten nyertek 11–8-ra.

Az FTC az idénybeli első vereségét szenvedte el, mi több, a zöld-fehérek 2019. április 13-a óta tartó veretlenségi sorozata szakadt meg ezzel a mérkőzéssel, akkor az olasz sztárcsapat, a Pro Recco győzte le a Ferencvárost. Az újbudaiak ezzel fontos pontokat szereztek, és nagyot léptek a nyolcas döntő felé – a Fradi továbbjutását sem fenyegeti semmi, és még a csoportgyőzelemről sem kell lemondania.

Főleg, hogy ennél mindkét csapat csak jobban fog játszani a tavasszal.

VÍZILABDA
BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
B-CSOPORT
FTC-TELEKOM–A-HÍD OSC ÚJBUDA 8–11 (1–2, 2–2, 3–2, 2–5)

Komjádi uszoda, 1000
néző. V: Putnikovics (szerb), Alexandrescu (román)
FTC:
Vogel Soma – Fundulisz, VARGA DÉNES 2, Sedlmayer, Constantin-Bicari, ZALÁNKI 3, Pohl. Csere: Jansik Sz., Kállay, Jaksics, Younger 1, MEZEI 2. Edző: Varga Zsolt
OSC: B. MITROVICS – Prlainovics 1, Manhercz K., Randjelovics 1, HÁRAI 2, Erdélyi 2, DRASKO BRGULJAN 2. Csere: Ubovics, Bundschuh 1, Seman, Kovács Gergő, BURIÁN 2. Edző: Vad Lajos
Gól – emberelőnyből: 10/2, ill. 8/3
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Bundschuh (26. p.), Zalánki (28. p.)
MESTERMÉRLEG
Varga Zsolt: – Nem úgy alakult a hét, ahogyan vártam, mert sok játékosom betegséggel küszködött. A vereség ellenére büszke vagyok a srácokra, mert beleálltak a küzdelembe, tolták, amíg bírták, de a végére egyszerűen elfáradtak. Ebből adódóan koncentrációs hibák is akadtak, négy lefordulásgólt kaptunk, mi nem szoktunk így meccset veszíteni.
Vad Lajos: – Szisztematikusan dolgozunk, és türelmesek vagyunk, ennek köszönhetően végre csapatként játszunk. Fáradtak voltak a játékosok, de igyekeztünk ezzel nem foglalkozni, hiszen tudtuk, hogy fontos meccs vár ránk. A negyedik negyedben látszott, hogy fizikailag jó állapotban vagyunk, és úgy tűnt, hogy szellemileg is rendben voltunk.

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Pro Recco (olasz) 8 6 2 124–73 +51 20
2. FTC-TELEKOM 8 5 2 1 105–79 +26 17
3. A-HÍD OSC ÚJBUDA 8 5 1 2 102–83 +19 16
4. Mladost Zagreb (horvát) 8 5 1 2 102–95 +7 16
5. CN Terrassa (spanyol) 8 4 4 76–93 –17 12
6. CN Marseille (francia) 8 3 5 85–86 –1 9
7. Waspo Hannover (német) 8 1 7 84–108 –24 3
8. Dinamo Tbiliszi (grúz) 8 8 63–124 –61 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik