Férfi vízi BL: az OSC a második meccsén is magabiztosan nyert

Vágólapra másolva!
2021.11.10. 21:22
null
Hárai Balázsék a Steaua Bucuresti után a Crvena zvezdánál is erősebbnek bizonyultak (Fotó: Török Attila, archív)
Az OSC 11–8-ra nyert a hozzá hasonlóan a selejtezőből főtáblára kerülő Crvena zvezda vendégeként a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.

 

Az OSC-re a Steaua Bucuresti felett aratott „bemelegítő győzelem” (14–8) után már jóval nehezebb feladat várt, ugyanis a Crvena zvezda vendégeként ugrott medencébe Belgrádban. Varga Dániel, az újbudaiak vezetőedzője a meccs előtt azt mondta, mivel sorozatban játsszák a mérkőzéseket, nem tudtak sokat készülni a szerb együttes ellen, de ez nem látszott meg a vízben.

Az OSC a kapott gól nélküli első negyed után (0–2) a másodikban megőrizte kétgólos előnyét (3–5), majd a harmadik játékrészben újabb három találattal gyakorlatilag eldöntötte a meccset (4–8). A záró negyedben a hazaiak annyi gólt dobtak, mint az első három etapban összesen, de így sem tudtak közel kerülni Hárai Balázsékhoz, akik megnyerték a második mérkőzésüket is a Bajnokok Ligája főtábláján (8–11).

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
B-CSOPORT
VK CRVENA ZVEZDA (szerb)–OSC ÚJBUDA 8–11 (0–2, 3–3, 1–3, 4–3)
Belgrád, 200
néző. V: Gómez (spanyol), Birakis (német)
ZVEZDA: MISOVICS – SZUBOTICS 2, Radjen, Tankoszics 1, Vukicsevics 1, Djurdjics, GARDASEVICS 2. Csere: Markovics, Milojevics, Pjesivac, Baszara 1, Szmiljevics 1. Edző: Alekszandar Filipovics
OSC: LÉVAI – MANHERCZ K. 2, Salamon F., Csacsovszky E., HÁRAI 3, Várnai, BURIÁN 1. Csere: Bundschuh 1, TÓTH M. 2, Dala D., Sziládi 1, Vigvári Vince 1. Edző: Varga Dániel
Gól – emberelőnyből: 12/3, ill. 11/6
Gól – kettős emberelőnyből: 1/1, ill. 1/0
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Milojevics (18. p.), Bundschuh (25. p.), Várnai (28. p.), Dala D. (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Alekszandar Filipovics:
– Nagyon nehéz meccs volt, sokat kell tanulnunk ebből az összecsapásból, és még fel kell nőnünk a Bajnokok Ligája színvonalához.
Varga Dániel: – Az egész mérkőzésen domináltunk, de ez nem volt könnyű, minden egyes lehetőségért meg kellett küzdenünk. Összességében jobban játszottunk, mint a Zvezda.

További eredmények: Jug Dubrovnik (horvát)–CN Marseille (francia) 9–14, Spandau 04 (német)–WASPO 98 Hannover (német) 11–11, Pro Recco (olasz)–Steaua Bucuresti (román) 23–5 (Recco: Zalánki Gergő 7 gól)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Pro Recco 2 2 36–12 +24 6
2. OSC 2 2 25–16 +9 6
3. Jug Dubrovnik 2 1 1 22–21 +1 3
4. Crvena zvezda 2 1 1 20–20 0 3
5. CN Marseille 2 1 1 21–22 –1 3
6. Spandau 2 1 1 20–23 –3 1
7. Hannover 2 1 1 18–24 –6 1
8. Steaua Bucuresti 2 2 13–37 –24 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik