Férfi vízi BL: A végén kellett vezetni! – Jansik Szilárd

Vágólapra másolva!
2022.04.22. 08:43
null
Jansik Szilárd egy hónapja nem feltétlenül gondolta volna, hogy Belgrádban és Athénban is nyernek, de nem szeretnének itt megállni, a csoport második vagy harmadik helyét célozzák meg (Fotó: Török Attila)
A Radnicski ellen győztes gólt szerző ferencvárosi bekk, Jansik Szilárd szerint a szívüknek köszönhetően tudtak fordítani az utolsó negyedben és ünnepelhettek továbbjutást. 


Hatalmas küzdelemenben, az utolsó percben lőtt góllal 13–12-re győzött az FTC-Telekom a szerb Radnicski Kragujevac ellen a férfi vízilabda Bajnokok Ligája A-csoportjában, ezzel eldőlt, hogy az utolsó forduló eredményétől függetlenül ott lesz a nyolcas döntőben. Méghozzá sorozatban harmadszor, és a három közül a mostani kvalifikáció számít leginkább bravúrnak, hiszen a Ferencváros teljesen átalakított és megfiatalított csapattal, elképesztően nehéz csoportból jutott tovább.

„Egyértelműen sikernek tartom a továbbjutást, biztosan nem sokan fogadtak volna ránk előzetesen 

jelentette ki Varga Zsolt, a Fradi vezetőedzője. – A spliti vereség nagyon fájdalmas volt, mert kötelezőnek éreztem a győzelmet, és a Barceloneta elleni meccs sem kellemes emlék, miután nagyon kikaptunk, az volt az idény legmélyebb pontja, onnan kellett visszakapaszkodnunk. A méréseink alapján látszott, hogy fizikailag jövünk felfelé, de talán magunkat is megleptük azzal, hogy milyen jó játékkal nyertünk Belgrádban, ezzel megteremtettük magunknak a lehetőséget a továbbjutásra. Athénban is jól vízilabdázva győztünk, és közel kerültünk a nyolcas döntőhöz.”

Az utolsó lépést a Radnicski ellen tette meg a magyar együttes, még ha meglehetősen nehezen is szerezte meg a három pontot. A szerbek szinte végig vezettek egy-két góllal, Varga Zsolt azonban addig kereste a megoldást, amíg a záró negyedre meglett a nyerő taktika és a nyerő felállás.

„Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, de nyilván vannak még feladataink, aki ismer, tudja, hogy akkor vonok mérleget, amikor az idény utolsó mérkőzését is lefújták
– folytatta a szakvezető. – Ebben a pillanatban azonban meg kell állni, és örülni a sikernek. Rendkívül nehéz csoportból léptünk tovább, a Novi Beograd házigazdaként eleve továbbjutó volt, így három kiadó helyért versenyeztünk. Tudtuk, hogy valamelyik nagy csapat kiesik, bíztunk benne, hogy nem mi leszünk – végül a klasszisokkal teli Olym­piakosz nem jutott tovább. A játékosok elmennek egy hétre a válogatottba, utána a bajnoki döntő első meccsére koncentrálunk, aztán jöhet a csoportgyőztes Brescia az utolsó BL-fordulóban. Ott már nem lesz rajtunk teher, letisztultan és felszabadultan játszhatunk.”

A zöld-fehérek győztes gólját Jansik Szilárd lőtte az utolsó percben, méghozzá lefordulásból – hogy honnan vette az erőt a végén, ő maga sem tudja pontosan.

„Álmosan kezdtünk, és úgy is folytattuk, de bíztunk benne, hogy a szerbek jobban elfáradnak a végére. Bevallom, elég ólmosan mozogtunk, nagyon gyengén védekeztünk, ez nem jellemző ránk – a szív és a küzdeni akarás annál jobban, utóbbiak vezettek eredményre az utolsó negyedben  – mondta Jansik.  – A végén kellett vezetni, és akkor mi vezettünk. Bunyós meccs volt, az utolsó gól előtti lefordulásnál is keményen odacsaptak nekem, de azért mi sem maradtunk adósak. Talán az látszott a játékunkon, hogy tíz napja nem volt meccsünk, ilyen még nem történt velünk ebben az idényben. Boldog vagyok, hogy ott vagyunk a nyolcas döntőben, egy hónapja nem feltétlenül gondoltunk volna, hogy nyerünk Belgrádban és Athénban, de megcsináltuk, és nem szeretnénk itt megállni. Nem lenne rossz a második vagy a harmadik helyen zárni a csoportot, és nem egyből a Reccóval kezdeni Belgrádban. A jövő héten a válogatottal edzünk, de előtte kell egy kis szünet, mert én például nagyon le vagyok főve, a szabad hétvégén azonban visszatöltöm a kiürített raktárakat.”

BAJNOKOK LIGÁJA, FÉRFIAK, NYOLCAS DÖNTŐ, BELGRÁD (JÚNIUS 2–4.)
A résztvevők:   AN Brescia (olasz), FTC-TELEKOM, CNA Barceloneta (spanyol), VK Novi Beograd (szerb), Pro Recco (olasz), CN Marseille (francia), Jug Dubrovnik (horvát), Waspo98 Hannover (német)

A csoportkör utolsó fordulóját május 10–11-én rendezik, akkor alakul ki a negyeddöntő párosítása.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik