Férfi vízi BL: a Pro Reccóval egy csoportban a címvédő FTC

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.08.30. 15:32
null
Sorsoltak a férfi vízilabda BL-ben (Fotó: facebook.com/www.len.eu)
Az olasz sztárcsapat Pro Reccóval is azonos csoportba került a címvédő FTC-Telekom Waterpolo a férfi vízilabda Bajnokok Ligája főtábláján.

 

Noha a selejtezőket még nem kezdték el, az európai szövetség (LEN) már pénteken kisorsolta a nyolcasokat. Eszerint a magyar bajnok és kupagyőztes zöld-fehérek az olaszok mellett a hétszeres BL-győztes horvát Mladost Zagrebbel, az Eurokupa-győztes francia Marseille-jel, az újonc grúz Dinamo Tbiliszivel, a német Waspo Hannoverrel, valamint két kvalifikációból érkező csapattal találkoznak majd a B-csoportban.

A Szolnok szabadkártyásként várta a sorsolást, és rendkívül kemény csoportba került: a 2017-es bajnok Tisza-partiak a tavalyi győztes görög Olympiakosszal, a 2016-ban első horvát Jug Dubrovnikkal, a 2014-ben bajnok spanyol Barcelonetával, az Eurokupa-második montenegrói Jadran Herceg Novival és a német Spandau Berlinnel játszanak majd. Rajtuk kívül a selejtezőből két gárda csatlakozik a csoporthoz.

A főtáblán akár három magyar csapat is szerepelhet majd: a bajnoki ezüstérmes OSC a kvalifikáció második körében csatlakozik a sorozatba, szeptember 13. és 15. között egy négycsapatos tornán – a nyolc kiemelthez érkezik majd az első selejtezőkör nyolc továbbjutója – kell az első kettő között végezni a továbbjutáshoz, a harmadik fordulóban pedig egy oda-vissza vágós párharcban (szeptember 21. és 25.) harcolhatja ki a csoportkörbe kerülést.

A csoportkör október 8-án rajtol.

A FŐTÁBLA KÉT CSOPORTJA
A-CSOPORT

CNA Barceloneta (spanyol)
Olympiakosz (görög)
Herceg Novi
SZOLNOK
QB (az utolsóselejtezőkör Ajelű párosításának győztese)
Spandau 04 (német)
Jug Dubrovnik (horvát)
QB (az utolsó selejtezőkör B jelű párosításának győztese)

A csoport első négy helyezettje jut be a nyolcas döntőbe.

B-CSOPORT
FTC
Mladost Zagreb (horvát)
Pro Recco (olasz)
QC (az utolsó selejtezőkör Cjelű párosításának győztese)
QD (az utolsó selejtezőkör Djelű párosításának győztese)
Hannover (német)
Marseille (francia)
Dinamo Tbiliszi (grúz)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik