Férfi vízi BL: a Fradinak meg kell küzdenie a hullámvölggyel

LAKNER GÁBORLAKNER GÁBOR
Vágólapra másolva!
2020.12.15. 14:04
null
Zalánki Gergő balkezes bombáira is nagy szüksége lesz a Ferencvárosnak a Bajnokok Ligája első, három fordulót felölelő tornáján (Fotó: Madar Dávid)
Az FTC-Telekom címvédőként kezdi meg szereplését a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában kedden, de az ellenfelek mellett a hullámvölggyel is meg kell küzdenie.

 

Egymás után a második Bajnokok Ligája-idénynek vág neki címvédőként az FTC-Telekom, de ez nem azt jelenti, hogy a zöld-fehérek kétszer is nyertek volna: a Ferencváros még mindig a 2019-es sikere miatt címvédő, mivel a legutóbbi idényt menet közben törölték a koronavírus-járvány miatt.

A pandémia az aktuális idényen is rajta hagyta a nyomát, hiszen a lebonyolítás jelentősen eltér az eddig megszokottól. Eleve csak 12 csapat szerepel a főtáblán a 16 helyett, továbbá a szeptember helyett decemberben kezdődő fordulókat összevonva, buborékban játsszák le két helyszínen, 3–4–3-as leosztásban. Az A-csoport tagjai „Róma-külsőn”, Ostiában ugranak medencébe, míg a B-csoport tagjai a Duna Arénában játszanak, ez a beosztás pedig állandó lesz az egész csoportkörben.

Fájdalmas tény, hogy a Fradi lesz az egyetlen magyar csapat a főtáblán, miután a selejtezőben a Szolnoki Dózsa és az OSC Újbuda is elbukott. Erre csak egyszer volt példa a „jelenlegi lebonyolítás” (ami alatt a selejtező, csoportkör, hatos/nyolcas döntő ritmusát értjük) hét évvel ezelőtti bevezetése óta: a 2013–2014-es idényben a ZF-Eger képviselte egymaga a színeinket, azóta mindig játszott legalább két magyar csapat a főtáblán.

Az FTC nem éppen a legjobb formájában várja a rajtot, hiszen a bajnokságban egymás után kétszer is vereséget szenvedett, ez pedig legutóbb a 2018-as bajnoki döntőben fordult elő a zöld-fehérekkel. A Szolnok és az OSC ellen ráadásul összesen 31 gólt kapott, tehát a védekezését gyorsan rendbe kell tennie ahhoz, hogy a Bajnokok Ligájában a lehető legtöbb pontot gyűjtse be a címvédő. A hosszú távú célok ugyanis változatlanok.

 „Ha két ilyen mérkőzés után azt mondom, hogy nyerni szeretnénk, talán merésznek hangozhat, de ettől még így van   – mondta Varga Zsolt, a Ferencváros vezetőedzője. – Volt nehezebb periódusunk abban az idényben is, amikor megnyertük a Bajnokok Ligáját: nem játszottunk jól, többször is kikaptunk, ám szép lassan felépítettük magunkat, és a végén jól ment a játék. Akkor jól jöttünk ki a hullámvölgyből, bízom benne, hogy azokra a tapasztalatokra építve ezúttal is újra fel tudjuk magunkat építeni, amikorra igazán kell. Nyilván felkészültünk az első tornára is, de jelenleg abból kellett főznünk, amink van.”     

A szakember hangsúlyozta: noha mindenki bevethető, sem egyénileg, sem csapatként nem tartanak még ott, ahol szeretnének, a hullámvölgy pedig nem érte teljesen váratlanul.

„Hosszú az idény, és azokkal a dolgokkal a hátunk mögött, amelyeken túl vagyunk – gondolok itt a sorozatos betegségekre és sérülésekre –, az lett volna a csoda, ha nem következik be a hullámvölgy   – ismerte el Varga Zsolt. – Minden hazai riválisunk átesett ilyen perióduson, most nekünk kell kibírnunk ezt az időszakot. Ezzel együtt mindent ki kell hozni az előttünk álló három napból, ehhez pedig a szívünkre és a lelkünkre is szükségünk lesz.”     

BAJNOKOK LIGÁJA, FÉRFIAK  
A-csoport (Ostia):  
Olympiakosz (görög), Pro Recco (olasz), Jug Dubrovnik (horvát), Spandau 04 (német), CN Marseille (francia), CC Ortigia (olasz)
B-csoport (Duna Aréna):    FTC-TELEKOM, CNA Barceloneta (spanyol), WASPO Hannover (német), Jadran Herceg Novi (montenegrói), Dinamo Tbiliszi (grúz), AN Brescia (olasz)

AZ 1. TORNA PROGRAMJA     
A-csoport (Ostia). Hétfő.   
 Olympiakosz–Ortigia 6–4, Jug Dubrovnik–Spandau 13–7, Pro Recco–Marseille 11–9. Kedd.   Jug Dubrovnik–Marseille, 15.15. Spandau–Olympiakosz, 17.45. Ortigia–Pro Recco, 20.15.      Szerda.   Marsielle–Ortigia, 15.15. Olympiakosz–Jug Dubrovnik, 17.45. Pro Recco–Spandau, 20.15

B-csoport (Duna Aréna). Kedd. Tbiliszi–Brescia, 14. FTC–Herceg Novi, 16.30 (tv: M4 Sport). Hannover–Barceloneta, 19. Szerda.   Barceloneta–Tbiliszi, 14. FTC–Brescia, 16.30 (tv: M4 Sport). Herceg Novi–Hannover, 19.  Csütörtök.  Tbiliszi–Herceg Novi, 14. FTC–Hannover, 16.30 (tv: M4 Sport). Brescia–Barceloneta, 19

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik