Férfi vízi: az új kapitány célja, hogy jövőre vb-t nyerjünk

Vágólapra másolva!
2016.12.16. 09:44
null
A Pro Recco magyarjai a Vasas elleni kupameccsre készülnek. A bal szélen az új szövetségi kapitány, Märcz Tamás, mellette elődje, Benedek Tibor. A kettős mellett Kásás Tamás és Madaras Norbert (Fotó: NS-archív)
Amennyiben eredményre vezetnek az érintett felek közötti tárgyalások, 2017. január 1-jétől az MVLSZ elnöksége által csütörtökön megválasztott olimpiai bajnok, Märcz Tamás irányítja a magyar férfi vízilabda-válogatottat. A BVSC edzője tudatosan nem kampányolt, és tudja, mindig a legmagasabb célok teljesítését várja el a szakma és a közvélemény. Első tétmeccse a budapesti vb-n lesz.

 

– Számított arra, hogy az olimpiai bajnok társak – öt ilyen van az elnökségben, plusz az akkori kapitány, Kemény Dénes – ön mellé állnak?
– Nem kopogtattam végig az elnökség tagjainak ajtaját, ha beszéltem is velük, csak más ügyből kifolyólag. Nem fogadtam el a televíziók meghívását sem, mert ez nem politikai kampány, amelyben az embereket kell megnyerni. Itt nívós szakmai elnökség elé került a döntés, a tagokat ez nem befolyásolta.

– Melyek lehetnek a következő lépések?
– Egyeztetnem kell Kemény Dénessel, hiszen egyelőre ott tartunk, hogy én lettem a győztes a pályázatok és a szavazás alapján… A következő napokban esedékes sikeres tárgyalások kellenek ahhoz, hogy megkezdődjön a munka. De biztos vagyok benne, hogy meg tudunk állapodni. A pályázatomban is azt írtam, hogy nem június elsejétől indul ez a feladat. Sűrű a naptár, de muszáj találni olyan időpontokat, amikor a válogatott együtt tud készülni. Ebben szeretném is kérni a klubedzők segítségét. A ligaülésen is elhangzott, hogy fontos a klubok elégedettsége is, de korábban sem volt ezzel gond, a jövőben is jól tud együtt dolgozni a válogatott a klubokkal.

– Mit jelent pályafutásában a szövetségi kapitányi poszt?
– Mivel mi vagyunk a legjelentősebb vízilabdanemzet, ez a legmagasabb szint, ennél feljebb nem nagyon van – még akkor sem, ha az utóbbi két olimpián nem mi győztünk. Olyan sportágról beszélünk, amelyben továbbra is a világ élvonalába tartozunk. Bármilyen időszakot él a magyar vízilabda, a célok mindig a legmagasabbak. Legyen szó felkészülési meccsről, olimpiai döntőről, a cél mindig a győzelem. Folyamatosan nyomás alatt van a kapitány.

– Bírni fogja?
– Nem nyomaszt a teher, szívesen vállalom.

– A pályázat kiírásakor is téma volt, hogy fontos az új csapat építése, a fiatalítás, viszont fontos a jövő nyári hazai világbajnokság is, amelyen talán érdemesebb a rutinosabbakra támaszkodni. Miként tervezi ezt az időszakot?
– A pályázatomat két részre bontottam. Egyrészt felépíteni a következő időszak csapatát, és a lehetőség szerinti legerősebb együttest kiállítani a világbajnokságra. Ez nem azt jelenti, hogy nem kerülhetnek be fiatalok, azt akarom, hogy harc legyen a helyékért. Viszont a drasztikus frissítést a vébé utántól tudom elképzelni.

– Nyilatkozataik alapján bizonytalan a Varga testvérek válogatottbeli szereplése. Mi lesz a két olimpiai bajnokkal?
– Szeretnék személyesen beszélni velük, de nemcsak kettőjükkel, több játékossal is. A Varga testvérek az elmúlt időszakban csapatkapitányok is voltak, kíváncsi vagyok a véleményükre.

– Az első hivatalos mérkőzése a jövő nyári világbajnokság első meccse lesz, de még nagyobb kérdés a záró találkozó. Világbajnok lesz a magyar válogatott?
– Ez a cél. Ha azt tűzöm ki a csapat elé, hogy minden meccset megnyerjünk, akkor az vébécímhez vezet. Erről azonban még korai beszélni, az eredményeket tekintve vegyes időszak után vagyunk, és fontos világverseny következik. A közvélemény és a szakma mindig a legjobbat várja. Azon leszek, hogy potenciális esélyes, rendszerben játszó, de a magyaros elemeket ötvöző csapatot alakítsak ki, amely végtelen hittel és magabiztossággal lesz felvértezve.

MÄRCZ TAMÁS 2000-BEN OLIMPIAI BAJNOK LETT, PÁLYAFUTÁSA JELENTŐS RÉSZÉT OLASZ ÉLKLUBOKNÁL TÖLTÖTTE
Märcz Tamás, a 2000-ben olimpiai bajnoki címet szerző center játékosként kétszeres Európa-bajnok, valamint világbajnoki ezüstérmes is volt. Emellett négyszeres magyar és kétszeres olasz bajnok, pályafutása jelentős részét olasz élkluboknál töltötte.
Kettős – magyar és olasz – állampolgár, nem sokkal a londoni olimpia előtt még az olasz válogatott centere volt.
Több mint egy évtizedet játszott Olaszországban, a BVSC-nél kezdett edzősködni, és a kilencedik helytől a nemzetközi porondig vezette a kék-sárgákat. Volt a női válogatott másodedzője, kapitányként is szóba került a neve, mielőtt a férfiaknál pályázott a posztra.
A szövetségi kapitányi posztra kiírt nyílt pályázatra 13-an – Cseh Sándor, Dabrowski Norbert, Fodor Rajmund, Gyöngyösi András, Teodoro Hadziteodoru, Lukács Dénes, Märcz Tamás, Igor Milanovics, Szécsi Zoltán, Tóth Gyula, Vad Lajos, Vidumanszky László, Vincze Balázs – nyújtották be pályázatukat.
A csütörtöki ülésen az új-zélandi leány junior világbajnokságon tartózkodó Faragó Tamás és Beck György nem lehetett jelen.
Az előd, Benedek Tibor első nagy világversenyét, a 2013-as barcelonai világbajnokságot megnyerte a magyar válogatottal. Legjobbjaink azóta sem győztek nagy tornán (olimpia, vb, Eb).
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik