Boskovic: Budapest valóban nagyobb, mint Dubrovnik

Vágólapra másolva!
2010.12.01. 14:22
null
Miho Boskovic (balra) már megtapasztalhatta, hogy milyen a magyar bajnokság (Fotó: Czerkl Gábor)
Szerdán rendezik az Euroliga második fordulóját, amelyben az Eger és a Vasas itthon, míg a Szeged idegenben száll vízbe. A mérkőzések kapcsán a Vasas horvát világbajnokát, az Eger ellenfelétől, a Jug Dubrovniktól érkező Miho Boskovicot kérdeztük.

A 2007-ben világ-, az idén pedig Európa-bajnok horvát válogatott csapatkapitánya, a 27 esztendős Miho Boskovic a nyáron hagyta el nevelőegyesületét, a Jug Dubrovnikot, és folytatta a Teva-Vasas-Uniqánál a pályafutását, s már néhány meccs alapján is látszik, hogy a világ egyik legjobb pólósának tartott Boskovic érkezésével színesedett a bajnokság, s a horvát és a Kiss Gergő alkotta jobb szárny játéka pedig aggodalommal töltheti el a riválisokat. A 2007-ben a kontinens legjobb vízilabdázójának választott jobbkezes játékost öt témában faggattuk a szerdai Euroliga-meccsek előtt.

EGER: MÁR ÉLET-HALÁL MECCS

A Barceloneta elleni vereség következtében a Jug Dubrovnikkal szembeni szerdai parti máris élet-halál mérkőzés lesz az Eger számára, hiszen két kudarc után igen nehéz lenne odaérni a továbbjutó két hely valamelyikére. A hevesiek ráadásul megbotlottak Szolnokon, csak 7–7-et játszottak.

 

„Pedig nem volt rossz meccs – kezdte Gerendás György, aki a vállát fájlaló Aaron Felthamre és a kisebb betegséggel bajlódó Kis Gáborra is számíthat. – A helyzeteket kidolgozó, de be nem lövő, kicsit, majd két perc után nagyon tartalékos Eger, egy nagyon motivált és jó Szolnokkal játszott hajtós meccset. Ha valamiben változtatni kell, az az, hogy muszáj eredményesebben kihasználni a helyzeteket, de vannak periódusok, amikor bármennyire is odafigyelsz, akkor sem megy be a labda – kifelé pattan, vagy még beleér a kapus.

 

A Honvéd elleni kupadöntő teljesen negatív élmény volt, akárcsak a Barceloneta elleni meccs, amely viszont nem hagyott bennem semmi keserűséget. Mert vegyük példának a Barca–Real meccset! Ha Cristiano Ronaldo például huszonöt méterről a két szabadrúgásából legalább egyszer eltalálja a kaput, másként alakulnak a dolgok, hétfőn viszont ha hat lehetősége lett volna, akkor sem sikerül neki semmi. Picit jobban kell koncentrálni, kicsit többet biztatni a hibázó társat, mankókat kell adni, hogy kijussunk a negatív hullámból."

1. A budapesti életről...

„Szerencsére sikerült gyorsan berendezkednem, jól érzem magam a városban, ahová a családom is velem tartott, szóval egyelőre maradéktalanul boldog vagyok, hogy a Vasasba igazoltam. Budapest valóban nagyobb város, mint Dubrovnik, ilyen szempontból jelentős volt a váltás, de nagyjából már kiismerem magam. A pesti oldalon lakom, de általában nem olyan nagy a forgalom, negyedóra alatt oda szoktam érni a Komjádiba."

2. A Vasasról...

„Hat új játékos érkezett a csapathoz, több fiatal is van, össze kell még csiszolódnunk. Egyértelmű, hogy sok munka vár még ránk. Az első hónapban nagyon keményen dolgoztunk, hogy megfelelő erőben legyünk a bajnokság során, és úgy érzem, hónapról hónapra jobbak leszünk. A Honvéd elleni kupameccsen még hibáztunk, és a Szegeddel szembeni Euroliga-találkozó sem volt tökéletes, sőt, még a mostani sem a legjobb formánk. De bízom benne, hogy a Primorac ellen jól játszunk, s győzni tudunk."

BOSKOVICS VÉLEMÉNYÉT TÖBBEK KÖZT AZ EGER–JUG-MÉRKŐZÉSRŐL VALAMINT A MAGYAR ÉS A HORVÁT PÓLÓKULTÚRÁRÓL A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN OLVASHATJA.

A montenegrói bajnok Jadran Herceg Novi otthonában száll vízbe az idén (is) hektikusan szereplő Szeged. Kásás Zoltán együttese veretlenül játszotta le az Euroliga-selejtezőket, 5–9-ről mentette döntetlenre a Vasas elleni csoportmeccset, az Egerrel szemben viszont egy nagy és egy még nagyobb pofonba szaladt bele, az utóbbi után, úgy tudjuk, Körtvélyessy Péter elnök el is beszélgetett a csapat tagjaival.

„Tudom, hogy egy kiscsapatot nem lehet összemérni az Euroligában szereplőkkel, de bosszantó, hogy ha tudunk 9–1-gyel kezdeni egy meccset a Szentes ellen, akkor miért 4–2-vel indítottunk az OSC-vel szemben, de a felvételen látszott, például, hogy a kupa elődöntőjében is jó néhány elkerülhető gólt kaptunk" – mondta Baksa László, a Szeged válogatott kapusa.

„Sokat beszélgettünk, mindenki látja a hibákat, sőt még sportpszichológus is foglalkozik velünk. Mindenkinek magába kell néznie, tizenhárom párharc van a meccsen, ha csak hetet megnyerünk, győzni tudunk. Ha tovább akarunk jutni, akkor idegenben kell győzni, és a legnagyobb esély talán a tavalyhoz képest kissé meggyengült Herceg Novi otthonában lesz rá. Most kell megragadni a lehetőséget" – tette hozzá.

FÉRFI EUROLIGA 
A MAGYAR CSAPATOK MÉRKŐZÉSEI
ZF-Eger–Jug Dubrovnik (horvát) 17
Herceg Novi (montenegrói)–Szeged-Beton VE 18
TEVA-Vasas-UNIQA–Primorac Kotor (montenegrói) 20
 
EUROLIGA, 2. FORDULÓ (A PÁROSÍTÁS)
A-csoport: Jadran Herceg Novi (montenegrói)–SZEGED-BETON VE, 18. TEVA-VASAS-UNIQA–Primorac Kotor (montenegrói, Kállay Márk, Steinmetz Ádám), 20. B-csoport: VK Vojvodina (szerb)–Ferla-Pro Recco (olasz, Benedek Tibor, Kásás Tamás, Madaras Norbert), 19. Szpartak Volgográd (orosz)–Budva-Mtel (montenegrói), 19. C-csoport: Olympiakosz Pireusz (görög)–Mladost Zagreb (horvát), 18. Partizan Beograd (szerb)–CN Barcelona (spanyol), 20. D-csoport: ZF-EGER–Jug Dubrovnik (horvát), 17. Primorje Rijeka (horvát, Varga Dániel, Varga Dénes)–CN Barceloneta (spanyol), 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik