Az Eger nyerte meg a szuperrangadót

Vágólapra másolva!
2010.12.13. 21:43
null
Biros Péter volt az Eger vezéregyénisége (Fotó: Török Attila – archív)
A ZF-Eger idegenben nagy meglepetésre 9–5-re legyőzte a címvédő Vasast a férfi vízilabda-bajnokság 11. fordulójának hétfő esti szuperrangadóján. A két veretlen csapat csatáját végig vezetve megnyerő Eger maradt a mezőny egyetlen hibátlan legénysége.

A bajnokság két veretlen csapatának rangadóját az egriek kezdték jobban, az első előnyt Bundschuh Erik váltotta gólra. Miho Boskovic révén a Vasas is kihasználta az első fórt, ám hamarosan ismét a vendégeknél volt az előny, Varga Zsolt a meccs első akciógólját lőtte. Boskovic ötméteresből újra egyenlített, csakhogy a büntetődobás Biros Péter számára is rutinmunka – az első negyedet Gerendás György csapata zárta előnnyel. 2–3

A második negyed elején a Vasas nem tudott mit kezdeni a Kis Gábor kiállítása következtében adódó emberelőnnyel – annál inkább az Eger Kis barátja, Decker Ádám kiszórásával! Biros Péter a bal alsót lőtte ki – először vezetett két góllal valamelyik csapat. A folytatásban mindkét csapat pontatlanul támadott, még csak odáig sem forrtak ki a támadások, hogy kiállítást fújjanak a játékvezetők. Az idegeskedésnek – legalábbis egri részről – Binder Szabolcs vetett véget felső lécről bevágódó bombával, mellesleg újabb akciógóllal! A vendégek háromgólos előnnyel tempóztak ki rövid pihenőre. 2–5

Kiss Gergely emberelőnyös gólja jelentette a harmadik negyed első fontos eseményét (az angyalföldiek 10 és fél percnyi gólcsendet törtek meg...), és a Vasasnak megvolt a lehetősége – még emberelőnyben is – a hátrány további faragására, de a kapufák Szécsi Zoltánnal voltak. S ha már az egri kapus segítséget kapott, ő is segített: előre dobott labdájával Biros körülnézett, kicsit tempózott, majd a ráfröccsenő védők érkezése előtt a vízre pattintott lövéssel növelte az előnyt. Nem kevésbé pimasz találattal (szintén akcióból) szépített kisvártatva a passzra néző Kiss Gergely. Kihagyott helyzetek következtek, majd a játékrész végét jelző dudaszó. 4–6

A negyedik nyolc perc első gólját Biros Péter lőtte büntetőből, és nem elég, hogy újra elhúzott az Eger, a Vasas hamarosan elveszítette egyik vezéregyéniségét: a játékvezetővel vitába szálló Kiss Gergelyt végleg, cserével kiállították. A Vasas addig is „bicegő" támadójátéka ezzel végleg lebénult, s miután Biros még egy vinklipókhálózást bevállalt, el is dőlt a meccs. A hátralévő időben Jeff Powers gólja arra volt jó, hogy ne essen meg az a szégyen Földi László csapatával, hogy két negyedet is szerzett gól nélkül zár, Kotszidisz Nikolaoszé meg arra, hogy az Eger végül néggyel győzzön. 5–9

A Kiss Gergely szavai szerint ezúttal „össze-vissza játszó" Vasas úgy veszítette el veretlenségét, hogy egyetlen pillanatig sem vezetett. A mezőnyben már csak az egriek veretlenek.

FÉRFI VÍZILABDA OB I 
11. FORDULÓ
TEVA-VASAS-UNIQA-ZF-EGER
5–9 (23, 02, 21, 13)
Komjádi uszoda, 800 néző
V: Székely Balázs, Vojvoda
VASAS: NAGY V. Katonás, Kovács R., Decker Á., Powers 1, Kiss G. 2 (1), Boskovic 2 (1). Cs: Takács Bálint, Steinmetz B., Vörös, Vámos, Hőna, Fülöp
EGER: SZÉCSI Bundschuh 1 (1), Hegedüs G. BIROS 5 (2), KIS G., HOSNYÁNSZKY, Graham. Cs: Feltham, Kovács G., Varga II Zs. 1, Kotszidisz 1, Binder 1, Sántavy
Gól emberelőnyből: 9/2, ill. 8/3
Gól ötméteresből: 1/1, ill. 2/2
Kipontozódott: Varga II Zs. (28. p.), Decker Á. (30. p.)
Kiállítva (cserével, végleg): Kiss G. (27. p.)
Sárga lap: Földi (18. p.)

 

AZ ÁLLÁS 
  1. ZF-Eger 10 9 1 122–71 +51  28
  2. Szeged Beton VE 10 9 1 140–60 +80  27
  3. TEVA-Vasas-UNIQA 10 9 1 129–58 +71  27
  4. Groupama-HONVÉD 9 7 2 113–58 +55  21
  5. FTC Fisher Klíma 10 7 3 110–76 +34  21
  6. Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP 9 5 1 3 75–60 +15  16
  7. PVSK-Füszért 9 3 1 5 60–73 –13  10
  8. Orvosegyetem Sport Club 9 3 6 72–103 –31  9
  9. Debrecen Fujitsu 10 2 1 7 65–102 –37  7
10. BVSC-Zugló 9 2 7 81–105 –24  6
11. Bodrogi Bau Szentesi VK 9 2 7 58–111 –53  6
12. Angyalföldi Sportiskola DE 9 1 8 55–118 –63  3
13. Újpesti Torna Egylet 9 9 56–141 –85  0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik