Steinmetz Barnabás csapata vezére volt a mai mérkőzésen
Steinmetz Barnabás csapata vezére volt a mai mérkőzésen

Ezúttal Szegeden szállt vízbe a bajnoki elődöntő negyedik mérkőzésén a két csapat. Mindenki tudta, ha nyer a Vasas bejut a bajnokság döntőjébe, míg hazai siker esetén egy ki-ki meccsen dőlne el a továbbjutás sorsa.

A mérkőzésen visszatértek a csapatok az elődöntő első két meccsen megszokott játékhoz, azaz elsődlegesen a tökéletes védekezést tartották szem előtt. A „megfontolt” játéknak köszönhetően az első negyedben mindössze egy gól született, méghozzá az angyalföldi Tóth Márton volt eredményes.

A második etapban szintén a vendégcsapat volt eredményes. Miután Varga Dénes megduplázta csapata előnyét, sokakban felmerült, a mérkőzés hasonlítani fog az előző összecsapásra, amikor a Vasas a Komjádi uszoda gyakorlatilag tönkre verte a Gyöngyösi-csapatot. Azon a mérkőzésen csak a harmadik negyedben szerezte első találatát a Szeged, a Vasas ekkor már hétnél járt. Most azonban meg tudta fogni a mérkőzést a hazai csapat. Juhász Zsolt emberelőnyből, majd Mészáros István akcióból volt eredményes.

A nagyszünet aztán azonban megállt a hazaiak tudománya! A nagyobb játéktudással rendelkező Vasas teljesen megtörte a Szeged támadójátékát, Gyöngyösiék statikus támadásai gyakorlatilag veszélytelenek voltak.

Az angyalföldi csapatban Steinmetz Barnabás igazi vezér volt! Ha kellett védekezett, ha kellett gólpasszt adott, sőt egygólos előnynél hatalmas, demoralizáló gólt ragasztott Baksa László kapujába.

Amikor Varga Dániel a záróperiódusban 5-2-re módosította az állást, már mindenki tudta, hogy a Vasas lesz a Domino ellenfele a bajnokság döntőjében.

A végén még Mészáros István kozmetikázta az eredményt, de mint ahogy Gyöngyösi András is elmondta, három lőtt góllal nem lehet meccset nyerni.

ING OB I.

ELŐDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
SZEGED BETON VE-TEVA VASASPLAKET 3–5 (0–1, 2–1, 0–2, 1–1)
A mérkőzés osztályzata: 3
Szeged, 400 néző
V: Juhász Gy., Székely B.
Gól – emberelőnyből. 7/2, ill. 9/2
Kipontozódott: Kuncz (27. p.), Juhász Zs. (28. p.), Kelemen (29. p.), Lehmann (29. p.)
Az egyik fél nyolcadik pontjáig tartó párharc végeredménye: 8–4 a Vasas javára
SZEGED: BAKSA, Monostori, Komlósi, Varga P., Tóth L., Lehmann, Juhász Zs. 1 Csere: MÉSZÁROS I. 2, Szamardzsics, Éles, Molnár P.
VASAS: NAGY V. - Varga D.1, Kovács R., Hosnyánszki, TÓTH M. 1, STEINMETZ B. 1, Kuncz Csere: Kelemen, Kincses, Mátyás, VARGA Dénes 2, Heinrich
MESTERMÉRLEG
Gyöngyösi András a Szeged edzője: Gratulálok a Vasasnak, és kivánom nekik, hogy 1989 után újra legyenek bajnokok. De gratuláok saját csapatomnak is, és ab ronzmeccsen megpróbáljuk feltenni a koronát az idei teljesítményünkre.
Földi László a Vasas edzője: A védekezésünk még jobb volt, mint a szerdai mérkőzésen, igaz a támadójátékunk pedig gyatrább. A lényeg persze, hogy döntőbe jutottunk, és újra játszhatunk a Dominóval.