Biros Péter (sötétben) és Tóth Márton harcol a vízben
Czagány Balázs
Biros Péter (sötétben) és Tóth Márton harcol a vízben

A bajnokság legnagyobb favoritja változatlanul a címvédő Domino. Ami legveszélyesebb kihívója, a Vasas esélyeit növelheti – természetesen csak akkor, ha a papírformának megfelelően az alapszakaszban végül második angyalföldiek és a Kőér utcaiak kerülnek a döntőbe, mint az elmúlt években -, hogy a bajnoki küzdelmek során egyedül ők tudták elkapni Benedekéket, ráadásul idegenben.

A negyedik fordulóban, még 2006. novemberének elején 13-9-re nyert Földi László együttese, amely hazai környezetben, a Komjádiban 10-10-re végzett a címvédővel.

Hogy mégis a Kovács István edzette, 2001 óta egymást követő hat évben bajnoki címet nyerő Domino végzett az alapszakasz élén, az annak volt köszönhető, hogy a Vasason kívül további tíz riválisukat oda-vissza verték a kőbányaiak.

Ellenben a Vasas időközben értékes pontokat hullajtott. Kikapott Szegeden - 14. forduló, 4-8 -, illetve 8-8-s döntetlent játszott idegenben az Egerrel és nem kis meglepetésre otthon az Újpesttel. Ráadásul mindezt a remek őszi szezont követően a bajnokság második felében.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
A Vasas így a Szeged elleni párharcot 2-2-ről kezdi, ám a továbbjutás favoritjai egyértelműen az angyalföldi alakulat, még ha minimum három meccset is kell ehhez nyerniük, amihez minden bizonnyal a Tisza-parti csapatnak is lesz néhány szava

Ellenben a Domino két győzelemre áll a döntőbejutástól, a feladat viszont esetükben sem tűnik egyszerű ujjgyakorlatnak. Egerben csupán egy gól döntött - 14-13 -, a vendégek javára, míg a heveseik a fővárosban meglepően jól tartották magukat és csak két góllal - 10-8 - maradtak alul.

Az 5-8. helyét három patinás fővárosi, egykoron nagycsapat, az FTC, az Újpest és a BVSC mellé a hovatovább sportági vidéki fellegvárként jellemezhető Pécs fért oda, amelynek a mostani még csak a második szezonja az élvonalban. AZ Újpest-Pécs párharc 3-1-ről, az FTC-BVSC 2-2-ről indul.

Az alsóházban - 9-12. helyért - Szolnok-Neptun és OSC-Szentes párharc lesz, előbbi 4-0-ról, utóbbi 2-2-ről kezdődik.